Felébredtek a kullancsok a Komáromi járásban

kullancs
Komárom |

Egyes helyszíneken a vérszívók nagyon magas márciusi aktivitását mérte a Komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ). Különösen ajánlott a körültekintő közlekedés Keszegfalva, Csallóközaranyos és Martos határrészeiben.

A leginkább fertőzött helyszínnek a martosi üdülőterület minősült, ahol már februárban is 34 kullancsot azonosítottak a 20 percig tartó mérés során – ez a szám márciusban már 71 volt. A tavasz első hónapjában a csallóközaranyosi Nagyléli-szigeten (21) és a keszegfalvi Konkoly-holtágnál (13) is magas számokat regisztráltak. Közepesen fertőzött területként jellemezték a bagotai (Ógyalla), kavai (Komárom), a gútai vízimalomnál és a dunamocsi erdőnél található mérőpontokat.

Felhívjuk a figyelmet, hogy ha egy kullancs sem került összegyűjtésre, az még nem jelenti azt, hogy nem is fordulnak elő azon a területen. Ez az adat az alacsony kullancsaktivitásra mutat rá egy adott helyszínen a monitoring ideje alatt“

hangsúlyozta Martin Sojka az intézmény hivatalos közleménye szerint.

A RÚVZ 2021 májusa óta végez rendszeres monitorozást a 12 lokáción a járásban. A „zászlózásnak“ nevezett, 20 percig tartó mérés alapján alacsonyan (0-4 kullancs), közepesen (5-9) és magasan (10 és afölött) fertőzött területeket különböztetnek meg. Decemberben és januárban nem voltak megfelelőek a körülmények a munkához, így februárban kezdték el újra a téli hónapokban szüneteltetett méréseket.

Az összegyűjtött kullancsok mindegyikénél megvizsgálják PCR-es eljárás segítségével, hogy hordozzák-e a Lyme-kórt okozó baktériumot (Borrelia burgdorferi). Míg februárban csak egy vérszívóban mutatták ki ezt, addig márciusban már hét kullancs volt fertőzött – ezek közül két-két minta arról a Nagyléli-szigetről, ill. martosi területről származnak, amelyek a tavalyi adatok fényében is veszélyesnek számítottak ilyen szempontból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?