Semmi sem pótolja az anyatejet

Kutatások bizonyítják, hogy a szoptatott csecsemő sokkal gyorsabban és jobban illeszkedik be a környezetébe, kevesebbszer betegszik meg, sokkal ellenállóbb a különféle betegségekkel szemben, mint a mesterségesen táplált.

Mégis megtörtént, hogy a mesterséges gyermektápszerek eléggé agresszív reklámja következtében a 70-es és 80-as években az anyák a látszólag könnyebb megoldást választották, s lényegesen csökkent a szoptatott gyerekek száma.

Tenni kellett valamit... Közvetlenül a szülés után a nő különleges hormonális helyzetben van, s a kórház nagyon sokat segíthet a beilleszkedésben. Az UNESCO néhány évvel ezelőtt kidolgozott egy programot, amelynek lényege, hogy a kórházban szakemberek világosítják fel az anyát a szoptatás fontosságáról, rávezetik, hogy minél előbb tegye mellre a gyereket. 10 szabályt dolgozott ki, amelyet minden körülmények között tiszteletben kell tartania a kórháznak, ha el akarja nyerni az ún. bababarát (Baby Friendly Hospital Initiative) elnevezést. Több mint tíz éve egyre több kórház vesz részt a programban.

Talán kevesen tudják, hogy az örökbe fogadott csecsemőt is lehet szoptatni. A mellbimbó ingerlése ugyanis a szervezetben ugyanazt a reakciót váltja ki, mint a szülés után. A szoptatás támogatásának világhete alkalmából rendezett sajtóértekezleten két fiatal nő lelkesen beszélt arról, hogy mennyi energiájába, türelmébe került, amíg két hét elteltével végre megindult a tejképződés. Szemük csillogása elárulta, hogy nem panaszkodnak, hanem dicsekszenek…

Az Európai Unió a szoptatást támogatja, ezért programot dolgozott ki, amelyet szeptemberben a Európai Parlament elé terjesztenek, s aztán minden tagállam számára kötelező lesz.

Mi a BFHI?

Az ENSZ Élelmezésügyi Világszervezete (WHO) és Gyermekalapja (UNICEF) 1992 augusztusának első hetében meghirdette a szoptatás világhetét, amelynek elsődleges célja, hogy a csecsemők természetes táplálásának fontosságára irányítsa a figyelmet. Még abban az évben útjára indult a Baby Friendly Hospital Initiative, az ún. bababarát kórház programja. Célja az anyák felvilágosítása és segítése a szoptatásban. Szlovákiában jelenleg 16 kórház nyerte el ezt a címet, 20 pedig „versenyben” van.

Tippek a szoptatás sikeréért

1. Tájékozódj már a várandósság alatt a szoptatásról.

2. Szülés után tedd mellre mihamarabb a kisbabát. Ügyelj arra, hogy a mellbimbó minél mélyebbre kerüljön a szájába, teste párhuzamos legyen a tiéddel. Az előtej igen értékes a kicsi számára!

3. Csak olyan testhelyzetben szoptass, amely neked is kényelmes. Próbálj ki többféle megoldást.

4. Szoptass igény szerint éjjel-nappal, de az első hetekben legalább napi hét-nyolc alkalommal.

5. Egy szoptatás legalább tizenöt-húsz percig tartson. Az első néhány perc után a szopás hatására alakul ki a tejleadó reflex, ezután kezd ömleni a tej a baba szájába.

6. Annál több tejed lesz, minél többet és minél többször szopik a kisbaba.

7. Az élettani sárgaság vagy egyéb okok miatt kezdetben aluszékony kisbaba gyöngéd felébresztését meg kell kísérelni, hogy elegendő tejhez juthasson.

8. Kezdetben mindenképpen előnyös, ha mindkét mellből megszoptatod a babát minden alkalommal.

9. A mell „pihentetése” nem szaporítja a tejmennyiséget. A mellek keménysége, duzzadtsága nincs közvetlen összefüggésben a tejmennyiséggel, melynek jó része a szoptatás ideje alatt termelődik.

10. Ne használj bimbóvédőt, játszócumit, cumisüveget. Arra törekedj, hogy a baba mellből lakjon jól, és szopással elégítse ki cumizás iránti igényét.

11. A sebes mellbimbó rendszerint magától gyógyul, ha sokat levegőztetjük és hagyjuk rászáradni a csecsemőnyálat és az anyatejet. Szappannal, fertőtlenítőszerrel ne mossuk a mellbimbót!

12. Ha a kisbaba kezdetben nem szophat, ne csüggedj! Napi hatszori, rendszeres fejéssel szinte bármeddig fenntartható és fokozható a tejtermelődés.

13. A kisbaba gyarapodását hetente egyszer ellenőrizd, a szopások mérése felesleges, mert nem írható elő, hogy mennyit szopjon a kicsi.

14. Hat hónapos korig kizárólag anyatejre van szüksége a kisbabának. Minden egyéb ital és táplálék adása az anyatejmennyiség csökkenését eredményezi.

15. Lázasan és betegen is lehet szoptatni. Az anyatej tartalmazza a betegség ellen termelődő védőanyagokat. A gyógyszerek többsége mellett nyugodtan szoptathatunk. A szoptatást mellgyulladás esetén is folytatni lehet. Az a legfontosabb, hogy a beteg mellből is rendszeresen ürüljön a tej.

16. A szoptatási problémákra mindig van megoldás. Keressük türelemmel és nagy önbizalommal!

17. A változó összetételű anyatej mindig, tehát egyéves kor után is, a gyermek igényeihez igazodik, és segít megelőzni az allergiát.

18. Hat hónapos kor után mindig a szopást követően kínáljuk meg szilárd táplálékkal a kisbabát. Ha éhes maradt, el fogja fogadni.

19. Ha nincs kényszerítő oka az elválasztásnak, bízzuk az elválasztódás irányítását és idejét a kisbabára.

20. A gyermek javát és egészségét szolgálja, ha az anyatej egyéves korig meghatározó tápláléka marad.(ki)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?