Nem bűn, nem betegség, hanem állapot

Az utóbbi időben a szexualitásról tartott előadásaimon a téma gyakran a homoszexualitás felé terelődik. Nem csoda, hiszen ez a téma egyre gyakrabban szerepel a napi hírekben is.

Örökölhető…

Ma valóban úgy tudjuk, hogy a homoszexualitás örökölhető, mivel a homoszexuálisok kromoszómaállománya bizonyos helyeken eltér a heteroszexuálisok kromoszómaállományától. Egyébként a homoszexualitás szakirodalmának ma több mint ezerkötetes könyvtára van. Hogy hol tart ma a tudomány a homoszexualitás kutatásában, Isaac Kon profeszszor a következő pontokban foglalja össze:

1. Sigmund Freud, a pszichoanalízis megteremtője, a magatartásban szembeötlő homoszexualitáson kívül számos embernél észlelt rejtett (latens) homoszexualitást. Erről a hajlamról önmaguk sem tudnak, és ez gyakran a homoszexualitástól való fokozott félelemben és undorban nyilvánul meg. Freud lehetetlennek tartotta a homoszexualitás gyógyítását, mivel annak gyökerei a korai gyermekkorba nyúlnak vissza.

2. A homoszexualitás örökölhetőségéről évtizedek óta bizonyítható is, cáfolható is jó néhány endokrinológiai vagy szociológiai magyarázat.

3. A régi szakirodalomban széles körben elterjedt az a vélemény, amely szerint a homoszexualitás egyik legfőbb oka a serdülőkorú elcsábítása felnőttek által. Ez, mint utóbb kiderült, nem olyan gyakori eset. Egy Németországban végzett felmérés szerint a homoszexuális férfiaknak, akik 18. életévüket megelőzően léptek erre az útra, több mint a felét nem felnőttek, hanem a velük azonos korúak avatták be.

4. A homoszexuálisok többsége váltakozva „férfi”, illetve „női” szerepet tölt be erotikus játékaiban, szerelmi technikájuk szabadon választható. Néhány százaléknyi csak aktív, illetve csak passzív szerepjátszó, viszont a fiatalabb és vonzóbb partner pillanatnyi hangulata eldöntheti, hogy az érintkezés melyik módját választják aznap éjszakára. Az orális behatolás egyébként a harmadik helyre szorult a felmérések szerint, az első a pénisz szájba vétele, a második a kölcsönös maszturbálás.

5. A fejlett országok lakossága a kulturális színvonal emelkedésének hatására az utóbbi évtizedekben türelmesebbé vált a homoszexualitással szemben. A homoszexualitás vádja azonban továbbra is lejárathatja az embert, derékba törheti karrierjét, és nagy lehetőséget nyújt a zsarolásra. Ez sok embert arra késztet, hogy leplezze hajlamait, vagy a hozzá hasonlók társaságában keressen menedéket. A homo-szexualitással és a homoszexuálisokkal szemben tanúsított ellenséges magatartás következménye: bizonyos szociálpszichológiai törvényszerűségek következtében az emberek általában nehezen értik meg és fogadják be azokat, akik nagymértékben különböznek tőlük.

6. A. P. Bell és Einberg kutatásaik alapján a homoszexuálisok néhány főbb típusát különböztetik meg: ennek az életformának az első csoportjába tartoznak azok (kb. tíz százalékuk), akik házasságra emlékeztető, tartós partnerkapcsolatban élnek. Ők általában már az arckifejezésükön hordozzák a belső harmónia és a nyugalom kellemes jegyeit. A második csoport szexuális töltése nagyobb, minthogy nyugodtan hagy átvonulni a színen egy szép szőke fiút, vagy ha leszbikusról van szó, egy izgalmas modern Szapphót. Ez a fajta homoszexuális párkapcsolat hasonlít a mi nyitott házasságainkhoz. Pszichológiai állapotuk egy kicsit már rosszabb, az ő arányuk szintén kb. tíz százalék körül mozog. A harmadik csoportot főleg a szex, a gyakori partnercsere élteti, őket csakis egy-egy új fiú látványa dobja fel, ők a homoszexuális életforma playboyai. A negyedik csoporthoz tartozók szinte egyfolytában szenvednek: sem elfogadni, sem elfojtani nem tudják homoszexuális hajlamaikat. Tele vannak panasszal, a pszichológiai rendelők gyakori kliensei. Az ötödik csoporthoz tartozók magányosan élnek. Ők az erotika világának nagy vesztesei, de nem békültek meg sorsukkal.

Az egynemű szerelem ugyanolyan bonyolult és sokféle, mint a férfi-nő kapcsolat, ugyanúgy megvannak a maga szenvedő Wertherjei, nagyképű Casanovái, életvidám Don Juanjai. De ezen a hasonlóságon belül a homoszexuális szerelem a saját kereteit is szétfeszítően túlzó, szinte az abszurditásig kiélezett a dramaturgiája. Itt minden túlfokozott, minden vibrál és feszültségekkel teli.

7. Az orvosi-pszichológusi segítség, amelyet a homoszexuálisok kaphatnak, akkor igazán hatásos, ha sikerül hozzásegíteni őket önmaguk elfogadásához. Egy hosszú kezelés során megszabadulhatnak nyomasztó bűntudatuktól – ha van ilyen bűntudatuk – és életüknek e legdrámaibb jelenségével végre megtanulhatnak békésen együtt élni.

A gyermek nem tehet róla

Továbbá a nemi szerepeket elsődlegesen a családok és a családban lezajló szocializációs folyamatok határozzák meg, a pedagógus ebben a nagyon fontos folyamatban csak másodlagos szerepet játszik. ĺgy a gyermeknél, a már kialakult nemi identitását (genetika, család) a pedagógus „finomíthatja”, de nagyon valószínű, hogy döntően nem határozhatja meg. Ha mégis, akkor elképzelhető, hogy azoknál a gyermekeknél, akik már rendelkeznek egyfajta genetikai háttérrel, és náluk a homoszexualitás latensen (lappangó formában) van jelen. Ezért teljesen feleslegesnek tartom a pedagóguspályára készülők ilyen irányú szűrését.

Ma már léteznek olyan fejlett nyugati országok (pl. Hollandia), ahol homoszexuálisok örökbe fogadhatnak gyermeket, sőt törvényesen házasságot is köthetnek. Más kérdés az, hogy az így felnövő gyermeknek milyen lesz a személyisége. De ha abból indulunk ki, hogy az európai országokban magas az elhagyott gyermekek száma, akik előbb-utóbb nevelőintézetekbe kerülnek, ahol nem részesülnek olyan bánásmódban, mint egy családnál, még akkor sem, ha történetesen a szülők azonos neműek, akkor azt hiszem, hogy az ilyen irányú kérelmeket is támogatni kell a kisebbik rossz elve alapján.

Nagy megrázkódtatás érheti azokat a szülőket, akik valamilyen formában értesülnek arról, hogy gyermekük homoszexuális. Ha nehezen tudják elfogadni az így kialakult helyzetet, és állandóak a köztük lévő konfliktusok, akkor érdemes felkeresni egy pszichológust, aki segíthet, és játszhatja akár a villámhárító szerepét is. Tudatosítani kell azt a szülőnek, hogy a gyermek nem tehet arról, hogy homoszexuálisnak született, és ha ő sem fogadja el olyannak a gyermeket, amilyen, akkor akár öngyilkosságba is kergetheti. Nem szabad elfelejteni, hogy jobb egy homoszexuális, mint egy öngyilkos.

A lakosság 4-6 százaléka homoszexuálisnak születik, ennek kb. 2%-a nő, azaz leszbikus. A társadalmak a nők egymáshoz való közeledését mindig jobban tolerálták, mint a férfiakét. Ma a média hatására kicsit divattá is vált homoszexuálisnak lenni, másnak mutatkozni, mint a nagy átlag, amiért valószínű, egyesek nagy árat fizetnek. De ahogy figyeljük őket, gyakran azt látjuk, hogy kifizetődik homoszexuálisnak lenni, mivel saját bensőséges kapcsolataikon keresztül óriási pénzeket, pozíciókat képesek mozgatni és elérni, ami néha irritálja a heteroszexuális beállítottságúakat.

Végezetül nagyon fontos tudatosítani azt, hogy a homoszexualitás nem bűn, nem betegség, hanem egy állapot, egy örökölt magatartásforma, amellyel meg kell tanulni együtt élni mind a homoszexuálisnak, mind pedig a társadalomnak (intézményeknek, jogrendszernek, iskolának, szülőknek, férjnek, feleségnek, gyereknek stb.), ami jelen körülmények között nem kis feladatot jelent.

A szerző klinikai pszichológus

A leggyakrabban feltett kérdések

1. Valóban genetikai rendellenesség a homoszexualitás?

2. Van-e reális veszélye annak, hogy egy homoszexuális tanár hatással legyen a gyerekekre (szexuális gondolkodásukra, esetleg befolyásolja őket)?

3. Lehetőség van-e arra, hogy a pedagóguspályára készülők közül kiszűrjék a homoszexuálisokat?

4. Igaz az, hogy vannak országok, ahol a homoszexuálisok nevelhetnek, örökbe fogadhatnak gyereket?

5. Mit tegyen a szülő, ha rájön, hogy gyermeke az azonos nemhez vonzódik?

A homoszexuálisok típusai más szakirodalom szerint

Biszexuális: lehet felesége, lehetnek gyerekei, sikeres a nőknél, de titkos szenvedélye, sok fellángoló fiúkalandja beárnyékolja életét. Számára nem elég a nők szerelme. Kétségbeesetten gondol arra a percre, amikor titkát valamilyen ügyetlensége, mondjuk egy zsarolás nyomán megtudhatja a környezete. Ez a titok, ez a kettős élet ugyanakkor kellő izgalmat nyújt, életét egyetlen nagy csodálatos és veszélyes kalandként éli meg. Társadalmi kapcsolatait rendszerint túlbiztosítja, a művészi életben gyakran ő az ügyeletes sikerember. Többnyire túlerotizált a képzeletvilága, hatalmas energiatöbblete van, különben nem bírná ezt a feszültséget, rendhagyó szerelmi izgalmait.

Bűntudatos: homoszexualitásából minden módon próbál menekülni: pszichiáterekhez, pszichológusokhoz jár, könyvtárak sötét zugában pszichoterápiás közleményeket olvas, hetekre kivonja magát a forgalomból, bezárkózik kis szobájába néhány whiskysüveggel. Papokat keres fel, gyón és önmegtartóztatást fogad, ügyetlenül udvarolgat és megrémül, ha felcsillan valami a partnernő szemében, ilyenkor még nagyobb bűntudata lesz és nyomtalanul eltűnik. Mély depresszióba zuhan.

Leselkedő: férfivécék táján, gőzfürdőkben, a szauna forró gőzében, a strand zuhanyozójában figyelget, csendesen élvezkedik, gyűjti magányos fantáziajátékaihoz az élményanyagot, titkos pillantások emlékképeit. Pornóújságokat szerez, homoerotikus képzeletének többnyire elég, ha önmagával él szerelmi életet. Ha jókedve van, otthon női ruhákba öltözik.

Lázadó: szervezkedik, interjút ad, érdekvédelmet ígér, homoszexuális dokumentációt vezet. A környezetében elfogadott normává akarja tenni életformáját, amelynek gyakorlására talán nem is ér rá, annyira lekötik a kapcsolatteremtő akciói.

Élményfeltáró: általában könyvet írna a homoszexualitás rejtélyeiről, de többnyire ez a típus csak elméletben létezik. Ha egy ilyen könyv szerzője valóban homoszexuális volna, akkor biztosan inkább gyakorolná, mintsem leírná a felismert titkokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?