Mielőtt panaszt okoz a betegség…

A Szlovákiába látogató nyugat-európai turisták meglepődve tapasztalják, milyen sok gyógyszertár van nálunk. Egy-egy kisvárosban több is akad, a fővárosról nem is beszélve.

A sajtóból tudjuk: a Nyugaton élő emberek többsége már rájött, sokkal jobb és olcsóbb, ha megelőzi, s nem kezeli a betegséget. Nem csoda hát, hogy ezekben az országokban születik a legtöbb olyan módszer és műszer, amellyel a szakemberek a lehető legkorábban igyekszenek felhívni a figyelmet a betegségre.

– Nálunk merőben más a helyzet. Általában akkor figyelünk egészségünkre, amikor már fájdalmat érzünk. Pedig mi is sokat beszélünk a megelőzés fontosságáról, de úgy tűnik, mégsem eleget – vázolta fel a szlovákiai helyzetet Svetlana Angelová, a Bicom biorezonanciás műszer tulajdonosa és alkalmazója.

A hozzáférhető források a harmadik évezred találmányának nevezik a német műszert, amelyből Szlovákiában még csak egy van, mégpedig Pozsonyban. Mit is tud ez a csodamasina?

– Csodáról szó sincs. A műszer a fizika törvényei alapján csúcsszínvonalú számítógépes programok segítségével felfogja és rögzíti a szervezet kisugárzását. Ebből következtetni lehet arra, melyik szervben van baj, hol kell beavatkozni.

Ahhoz viszont részletes és pontos kép kell a szervezet állapotáról.

– Természetesen. A szó szoros értelmében fel kell térképezni a testet, mégpedig egy termográf segítségével. A test 108 termodinamikai pontjának kisugárzását mérjük lehűlés előtt és után. A számítógép összegzi az adatokat és az egyes szervek állapotáról grafikont készít. Ha ezt összehasonlítjuk az általánosan elfogadott, az egészséges szervezetre jellemző adatokkal, akkor világosan kirajzolódnak a test gyenge pontjai, és látjuk: hol nagyobb a kóros elváltozás kialakulásának veszélye. A Bicom elektromágnessel méri a sugárzást, amelynek erősödése vagy gyengülése összefügg az egyes szervek állapotával. Hatására lényegesen módosul a szervezet szabályozó rendszere és javul a páciens állapota még abban az esetben is, amikor a korábbi kezelés nem volt eredményes.

Említette, hogy húsz év alatt több ezer betegen segített ez a műszer.

– Vannak esetek, amikor valóban csak ez segít. Ugyanis néha minden orvosi kivizsgálás negatív eredményt mutat, ám az ember mégsem érzi jól magát. Az orvostudomány a betegségeket tudja pontosan diagnosztizálni, a Bicom pedig már akkor kimutatja a kóros elváltozást, amikor még semmilyen panasza nincs az embernek. Jelzi a szervezet blokkolt funkcióit, s biorezonanciás terápiával fájdalom nélkül feloldja őket, tehát megakadályozza a betegség kialakulását.

A megelőzésnek egyebek mellett az emlő- és a prosztatarák felderítésében van különösen fontos szerepe…

– Valóban, hiszen a korai felismerés életet menthet. A Bicom már akkor jelezheti a kockázat megnövekedését, amikor még semmi nem utal az emlőben vagy a prosztatában kezdődő kóros folyamatokra. A blokkolt gócokat biorezonanciás kezeléssel fel tudjuk oldani, vagyis a kockázatot a minimumra csökkentjük. De nem csak ebben tudunk segíteni. Itt van például az oly sokak életét megkeserítő krónikus fáradtság vagy a cukorbetegség. Mindkét esetben nagyon jó eredményeket tudunk elérni. Azzal, hogy méregtelenítjük, majd regeneráljuk az összes szervet, a vér cukorszintje tartósan lecsökken. Egy kislányt például úgy hoztak ide, hogy vércukorszintje 30 volt. A kezelés után 10,7-re csökkent. Segítjük azon szervek regenerálódását is, amelyek még nem károsodtak teljesen, de már nem tudnak regenerálódni. Jó eredményeket érünk el fejfájás, migrén, hátgerincbántalom, ízületi panaszok, bélbántalmak orvoslásában. Itt van például a felfúvódás, amely a vállalkozóknak sok kellemetlenséget okoz, főleg tárgyalás közben. Eléggé kényes kérdés, így nem szívesen beszélnek róla. A biorezonanciás kezelés enyhíti, sok esetben teljesen megszünteti a panaszokat.

Köztudott, hogy akkor betegszünk meg, amikor megbomlik a szervezet egyensúlya…

– ĺgy igaz. A megoldás tehát egyszerű: helyre kell állítani a szervezet energiaegyensúlyát, mert ekkor minden szerv normálisan kezd működni, elindul az önszabályozó rendszer. Ez valójában a harmadik évezred gyógymódja, amelyet még nem is tudunk teljesen felbecsülni. A gyógyszeres kezelés csak célzott szervi kezelés, de nem veszi figyelembe az egész testet. Addig kell védeni, és kímélni a szervezetet, amíg idő van rá. Akkor már késő, amikor valamelyik szerv nem működik, és sürgős beavatkozásra van szükség.

Semmi új a nap alatt…

– Igen, hiszen ez a filozófia már Platón óta létezik, csak műszer nem volt hozzá. Viszont most már van és a szervezetet ismét működőképessé és energikussá lehet tenni. Volt egy páciensem, akinek súlya kétszer annyi volt, mint a megengedett, s már a legkisebb mozgás is nehezére esett. Kéthavi kezelés után, bár súlya nem nagyon csökkent, annyi energiája lett, hogy minden nehézség nélkül székre állva meg tudta tisztítani az ablakot. Elmondása szerint most már azon töri a fejét, hogyan csökkenthetné testsúlyát. Tudjuk, hogy a krónikus fáradtságot a vese vagy a máj rossz működése okozza, tehát ezeknek a szerveknek az energiaegyensúlyát kell helyreállítani.

Ezek szerint elkézelhető, hogy egyszer egészségesen haljunk meg?

– Könnyen. Más, ha az ember fájdalmak közepette, kínlódva, fiatalon, vagy magas kort megérve, egészségesen, egy természetes folyamat végén távozik az élők sorából. Ebben az esetben a halált a szervezet energiatartalékainak teljes kimerülése okozza.

Mely betegségeket lehet még biorezonanciával gyógyítani?

– A krónikus légcsőgyulladást, a stresszt, az ingerlékenységet. Nagyon jó és visszafordíthatatlan eredményeket lehet vele elérni baleset és műtét utáni panaszok, hasi összenövések, emésztési zavarok, migrén, krónikus fáradtság, a veseelégtelenség, immunzavarok, anyagcserezavarok kezelésében. Alaposan méregteleníteni lehet vele a májat és a vesét, enyhíteni a cukorbajt. Az egyedüli műszer, amely meg tudja tisztítani a vért a penészgombától. (kovács)

Mi a Bicom készülék?

A Bicom készülék a ‘90-es évek legnépszerűbb biorezonanciás készüléke, amely a tesztelésben összeköti az EAV (Voll-féle szervtesztelés) és a biorezonancia-terápia előnyeit. Kiegészítő terápiaként felhasználható szinte minden eddig ismert betegségnél, de különösen jók a tapasztalatok az allergológia, a reumatológia és az immunológia területén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?