Megtörtént – A mentő nem taxi

mentő k

Éjszakai ügyelet, ahová a 155-ös segélyhívó számot kapcsolják. Megállás nélkül csörögnek a telefonok.

Az ügyeletesek egymás után veszik a hívásokat és intézkednek. Braňo sem kivétel. Felveszi a telefont és a szokásos módon jelentkezik: 

– Jó estét, itt a mentőszolgálat segélyhívó vonala. Miben segíthetek? 

– Jó estét – mondja egy nő rekedtes hangon. – Azért hívok, hogy közöljem önökkel: már hazahozhatják Gézát. 

– Gézát? Haza? – lepődik meg Braňo. 

– Igen. Délelőtt önök vitték be a kórházba. Most hívott, hogy az orvos azt mondta neki, mehet haza. 

– Asszonyom, a mentő nem taxi. Vagy eljön érte, vagy autóbusszal utazik haza – próbál érvelni Braňo. 

– Azt aztán nem. Önök vitték el, akkor szépen hozzák is haza – mondja a nő kioktató hangon, majd lecsapja a telefont. 

– Ma megint nem fogunk unatkozni az ügyelet alatt – jegyzi meg Braňo. 

Természetesen mentőt nem küldtünk, hogy a betegek hazaszállítsuk. Gézának magának kellett intéznie a szállítást. Azóta egyszer sem hívott bennünket sem ő, sem a hölgy. 

(Részlet Július Pavčo mentőorvos Príbehy nielen z tiesňovej linky 155 című könyvéből)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?