Sokszor olyankor is a hívják a 155-ös telefonszámot, amikor a páciens élete nincs életveszélyben, emiatt leterheltek a mentőszolgálat vonalai
Döntött a parlament: a 155 mellett lesz egy újabb segélyhívó szám és a mentőszolgálat is átalakul

A parlament csütörtökön gyorsított eljárásban fogadta el az országos mentőszolgálat átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot, melynek elsődleges célja a jelenlegi rendszer tehermentesítése. Az egyik legfontosabb intézkedés, hogy a megszokott 155-ös hívószám mellett létrehoznának egy újabbat is, amelyre a nem életbevágó eseteket kapcsolnák át. Természetesen marad a 112-es egységes segélyhívószám is.
Az egészségügyi minisztérium a javaslat indoklásában kiemeli, hogy az akut egészségügyi ellátás rendszere – amely magába foglalja az országos mentőszolgálat operatív központját, a mentőszolgálatokat és a kórházak sürgősségi osztályait – az utóbbi években fokozatosan egyre leterheltebbé vált. Ennek okai közt említik a lakosság elöregedését, a krónikus betegek számának növekedését, valamint az alapellátás nehéz elérhetőségét is.
„Mindez az országos mentőszolgálat operatív központjának, illetve a mentőszolgálatok személyzetének túlterheltségéhez vezet, mivel nemcsak a valóban sürgős esetekkel kénytelenek foglalkozni, hanem azokkal is, amelyeket meg lehetett volna oldani a járóbeteg-ellátás keretein belül”
– olvasható a kormány által jóváhagyott dokumentumban.
Mivel a sürgősségi ellátás egyik legfontosabb szempontja a gyors elérhetőség, a tárca egy olyan reformot dolgozott ki, amely a terveik szerint tehermentesíti a rendszert.
155 vagy 116117?
Az intézkedések között szerepel egy új hívószám bevezetése. A minisztérium azzal érvel, hogy a 155-ös számra beérkező telefonhívások mintegy 20 százaléka nem halaszthatatlan eset.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden ötödik hívás esetében nincsen szükség mentőautó kiküldésére, mert a telefonálók gyakran csak a beteg egészségügyi állapotáról szeretnének konzultálni, vagy azzal kapcsolatban kérnek tanácsot, hogy melyik intézménybe szállítsák a pácienst.
Éppen ezért a minisztérium létrehozná a 116117-es hívószámot, amely az imént felsorolt példák lebonyolítására szolgálna.
„A cél a mentőszolgálat erőforrásainak jobb kihasználása, hogy a mentősök valóban a kritikus esetekre koncentrálhassanak, és ennek eredményeként javuljon a sürgősségi ellátás elérhetősége és minősége”
– olvasható az indoklásban.
A tárca azonban mindenkit megnyugtat: ha az ember úgy érzi, vészhelyzetben van, nem kell gondolkodnia azon, hogy melyiket hívja fel a két telefonszám közül. Szükség esetén továbbra is lehet hívni a 155-öt, és egy rövid egyeztetés után az operatív központ munkatársa eldöntheti, hogy szükség van-e sürgős beavatkozásra. Ha nincs, továbbítja a telefonálót a 116117-es hívószámra.
Új mentőtípusok, jobb felszereltség
A mentőszolgálatok működésében is változtatások lesznek, bevezetnének például újabb mentőtípusokat:
- egy úgynevezett „hibrid mentőszolgálatot”, amely napközben orvosokat is szállítana a helyszínre;
- olyan mentőkocsikat, amelyekben úgynevezett speciális mentőorvosok is utaznának, akik bővített hatáskörrel rendelkeznek, és olyan beavatkozásokat is végrehajthatnának, melyeket korábban csak az orvosok számára engedélyeztek;
- a gyermekkórházakat köteleznék az olyan mentőkocsik létrehozására, melyek felszereltsége és személyzete kifejezetten a gyermekpáciensekre van optimalizálva;
- végül pedig olyan speciális mentőautókat alakítanának ki, amelyek a tervezett átszállításokat végeznék az egyes klinikák között, ezzel biztosítva, hogy a sürgős esetekre szánt mentőautók ne átszállítási problémákkal foglalkozzanak.
A parlament gyorsított eljárásban döntött a törvény elfogadásáról, így ha Peter Pellegrini köztársasági elnök aláírja, azonnal életbe is léphet. Az egészségügyi miniszter tervei szerint ennek legkésőbb április 15-ig meg kellene történnie.
A gyorsított eljárásra azért is volt szükség, mert a mentőszolgálat reformja szorosan kapcsolódik az Európai Unió helyreállítási alapjához. A minisztérium bizonyos intézkedéseket az uniós forrásokból finanszírozna, a határidők pedig már szorítottak. Az új segélyvonal bevezetését azonban csak a jövő évtől tervezik.
A kormánykoalíciónak egyébként ebben az esetben nem okozott problémát többséget találni a parlamentben, a javaslatot 79 képviselő támogatta. A koalíció honatyái közül Peter Žiga (Hlas) hiányzott a szavazásról, viszont Milan Majerský, az ellenzéki KDH elnöke támogatta a jogszabály-módosítást, így jött össze a 79 voks.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.