Legalább hat óra szükséges éjjel ahhoz, hogy az alvás elősegítse a szív egészségét – derült ki egy új tanulmányból. Aki ennél kevesebbet alszik, annál jelentősen nő az érelmeszesedés esélye.
Legalább 6 óra alvás kell az egészséghez
Minimum 6 óra szükséges az emberi szervezet számára a szív egészségének megtartásához – egy új kutatás eredménye szerint. A friss tanulmány rávilágít arra, hogy a krónikus alváshiány és az alvás rossz minősége emeli az artériákban a zsírplakkok képződését. Ez az állapot az ateroszklerózis, mely növeli a szívinfarktus és a sztrók valószínűségét. Jose Ordovas kutató kiemelte: a szívbetegség ellen több módon is felvehetjük a harcot. Ennek hatékony eszköze a fizikai aktivitás, az egészséges étrend és gyógyszerek. „A tanulmány arra világít rá, hogy az alvás szintén megfelelő fegyver, melyet biztonsággal bevethetünk a szívbetegség megelőzése érdekében”– hangsúlyozta a madridi Nemzeti Szív- és Érrendszeri Kutatóközpont kutatója. Új vizsgálata során csoportjával CT-vizsgálatokat és koszorúérultrahangot alkalmaztak közel 4 ezer spanyol felnőtt artériás egészségének felméréséhez.
A tanulmányban részt vevők átlagosan 46 évesek voltak, s a tanulmány elején nem voltak szívbetegek.
„S noha a kutatás nem bizonyít okokozati összefüggést, a jelek szerint azoknál az alanyoknál, akik kevesebb mint 6 órát aludtak éjjelente, 27 százalékkal nőtt az ateroszklerózis esélye az egész testben azokkal szemben, akik 7-8 órát aludtak” – hívta fel a figyelmet Ordovas.
Fontos viszont kiemelni, hogy a túl sok alvás sem tesz jót a szívnek. A tanulmány kiderítette, hogy azok a hölgyek, akik 8 óránál többet aludtak éjszaka, szintén számolhattak az ateroszklerózis megnövekedett veszélyével. Azon betegek körében, akikre jellemző volt a rossz minőségű alvás – vagyis éjjel többször felébredtek vagy nehezen aludtak el – 34 százalékkal nőtt meg a zsírplakk-képződés valószínűsége, összevetve őket azokkal, akik jól aludtak. A Journal of the American College of Cardiology szaklapban megjelentetett tanulmány az első, amely objektíven rámutat, hogy az alvás összefüggésbe hozható az egész szervezetben jelentkező ateroszklerózissal, azaz nemcsak a szív egészsége van veszélyben. Kiderült az is, hogy az alvást hanyagoló vagy rossz alvó emberek nagyobb mennyiségben fogyasztanak koffeint és szeszes italt.
„Sokan gondolják, hogy elősegíti az alvást az alkohol, ám alapvetően nincs jó hatása, ha szeszes italt fogyasztunk, rövidebb alvást követően felébredünk, s nehezen tudunk visszaaludni. Ha sikerül is, a pihenés minősége nem megfelelő” – hangsúlyozta Jose Ordovas. Azt azonban a kutatók ma sem tudják biztosan, mi a közvetlen ok-okozati kapcsolat az alvás és a szív egészsége között.
(napidoktor)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.