Kivédhető a negyven éven felüli nők genetikai kockázata

Ma már szerencsére sokkal gyakoribbak a férfiak magatartásának jó példái: amikor mindent megtesznek a kívánt gyermekáldás eléréséért. Sokszor ez komoly áldozatot is jelent. Mert sajnos vannak olyan esetek, amikor a férfi befolyásolhatatlan meddősége miatt nem tudunk segíteni a családon. Ilyenkor jön szóba az örökbefogadás, illetve a mesterséges ondóbevitel (arteficiális inszemináció). Az utóbbit tévesen művi megtermékenyítésnek szokták nevezni.

A mesterséges ondóbevitelnek több fajtája ismeretes: a homológ inszeminációnál a feleséget a férj ondójával „kezelik”. Erre akkor kerül sor, ha a férj nem teljesen meddő, de spermája „rossz minőségű”: alacsonyabb az ondósejtszám (ml-ként például 20 milliónál kevesebb), s ezért általában nem következhet be fogamzás természetes körülmények között. A férjtől nyert ondót esetleg különféle módszerekkel, például gyógyszerek hozzáadásával feljavítva a méhbe, közvetlenül a petevezeték szája-dékához vagy a méhnyak külső nyílásához juttatják el. ĺgy az ondósejtek változatlan számban mennek át a hüvelyen, a méhnyakon, valamint a méhüregen, ahol különben óriási mennyiségben pusztulnának el. S ez teszi lehetővé, hogy az alacsonyabb sejtszámú ondó is termékenyítőképes legyen. Előfordulhat azonban, hogy a herében egyáltalán nincs ondósejtképződés; ilyenkor a férj ondójával nem lehet mesterséges ondóbevitelt végezni. Ekkor jön szóba a mesterséges ondóbevitel „idegen” ondóval. Az ondót ilyen esetben az úgynevezett donoroktól vagy az úgynevezett ondóbankból lehet beszerezni. A befecskendezés gondos előkészítés után, természetesen a peteérés időpontjában történik. Ez sem mindig sikeres. Háromszori próbálkozás után 66%-os a teherbe esés valószínűsége. Hat hónap alatt ez az arány 70–80%-ra javul. A mesterséges ondóbevitel nagy előnye, hogy az anya számára a terhesség és a szülés teljes élményét adja. Emellett az anya genetikai állományát is átadhatja gyermekének. Neki tehát valóban „édes” gyermeke. A mesterséges ondóbevitel bevezetése óta gyakorta és jogosan kritizálják az érvényben levő rendeletet. Csak negyven éven aluli és házas nőknél alkalmazható. Miért? Valószínűleg az amúgy is csökkent termékenység és fokozott genetikai kockázat miatt. A negyven éven felüli nőknek azonban különösen nagy okuk lehet életük legfőbb keservének, gyermektelenségük orvoslására. A nem házas, de tartósan együtt élő párok aránya a mi társadalmunkban is növekszik. Őket sem helyes kizárni a gyermekvállalás e ritka, de hasznos orvosi lehetőségéből. Felül kellene tehát vizsgálni a jelenlegi szabályozást. Több érv is szól e mellett: egyrészt az orvosi beavatkozások alkalmazását nem sikerességük, hanem szükségességük határozza meg. Másfelől a negyven éven felüli nők genetikai kockázata a méhen belüli magzati vizsgálattal kivédhető. Harmadrészt ez lenne összhangban az ENSZ-tagállamok által elfogadott genfi konvencióval is.

A meddőségek harmadik típusa a házaspárok úgynevezett együttes meddősége. Előfordulhat ugyanis, hogy a szokásos vizsgálóeljárásokkal a házastársak egyikében sem sikerül kimutatni olyan kóros szervezeti vagy működésbeli eltérést, mely magyarázatot adhatna a meddőségre.

Már régebben feltételezték, hogy ilyenkor esetleg a feleség szervezetében ellenanyagok termelődnek a férj ondójával szemben, amelyek lehetetlenné teszik a megtermékenyítést. Ez a folyamat hasonló ahhoz, amikor a szervezet az idegen fehérjék, a baktériumok és egyéb kórokozók ellen védekezik. Az ellenanyagoknak a hatása abban nyilvánul meg, hogy az ondósejtek összecsapódnak, s ezáltal mozgásképtelenekké válnak. Mikroszkóp alatt látható, hogy a sejtek szinte csomókká gubancolódnak össze, ami természetesen pusztuláshoz vezet. Külföldi vizsgálatok igazolták ezt a feltételezést, miután kimutatták e nők vérszérumában és hüvelyváladékában a férj ondósejtjeivel szembeni ellenanyagokat. Két kérdés azonban még megválaszolásra vár. Egyrészt: hogyan juthatnak be a férj ondósejtjei, illetve ezek fehérjekomponensei a feleség vérkeringésébe? Hiszen az ondósejtek csak a női belső nemi szervekbe kerülnek, a vérkeringésbe nem. E kóros folyamat kialakulásában nagy szerepet játszhatnak az ivarszervek gyulladásos vagy egyéb megbetegedései, ugyanis emiatt a hüvely, a méhnyak, esetleg a méhüreg hámsérülésein át behatolhatnak az ondósejtek a hajszálerekbe, így a vérpályákba. Az is lehetséges, hogy a belső női nemi szervekben működő enzimek a hibásak, mert nem bontják le a spermiumok fehérjéit, emiatt azok megtartják „idegen” jellegüket. Az említett két ok miatt juthatnak be az ondósejtek, illetve azok fehérjekomponensei a partner vérkeringésébe, s ezért kerülhet sor ellenanyagok képződésére.

Ez a biológiai védekező reakció hosszú időn át, néha az egész élet során megmarad. Tartós nemi megtartóztatás – esetleg gumi óvszer alkalmazása – után némelykor mégis bekövetkezik terhesség. Feltételezések szerint ilyenkor az ellenanyag-termelésre ható ismételt ingerek elmaradása miatt következik be végül a fogamzás. E házaspárok más partnerekkel gyakran képesek gyermeknemzésre, csak együtt nem.

(Részletek dr. Czeizel Endre Az egészséges utódokért című munkájából)