Érgátlás a rák kezelésében

A mell-, a tüdő és a vastagbélrák a leggyakoribb daganatos betegség Szlovákiában, s ebbe halnak bele legtöbben, sokszor fiatal emberek. Nálunk évente több mint 2000 új tüdőrákot diagnosztizálnak.

A legveszélyeztetettebbek a férfiak. Esetükben az előfordulás nem emelkedett ugyan, ám néhány országban a nők első számú ellensége lett a tüdőrák. A nők daganatos betegségei között még mindig a mellrák vezet. Évek óta egyre többen betegszenek meg.

Az egyik onkológiai gyógyszer legutóbbi klinikai vizsgálatai nem mindennapi eredménnyel zárultak. Bebizonyosodott, hogy a kezelés, amely tulajdonképpen „kiéhezteti a daganatot” és megakadályozza az áttétek kialakulását, mindhárom rákfajta gyógyítására sikeresen alkalmazható. Ez annál is inkább fontos, mert ez a három betegség a halál leggyakoribb oka a daganatos betegségek között.

A kezelés új reményt jelent a betegek számára már Szlovákiában is. A bevacizumab hatóanyagot tartalmazó onkológiai gyógyszer az első, amely megakadályozza a daganatot tápláló erek növekedését, ráadásul lényegesen megváltoztatja a már létező rákos erek struktúráját is. Ennek következtében a kemoterápia is jobban be tud hatolni a daganatba, a kezelés így sikeresebb lehet.

Ezzel a gyógyszerrel 2005 óta 450 vastag- és végbélben szenvedő beteget kezeltek. Egy másik felmérésben, az E 2100 elnevezésűben 722 nő vett részt. Esetükben a mellrák már áttéteket okozott. A cél az volt, hogy összehasonlítsák a kemoterápia, valamint a bevacizumabbal kombinált kemoterápia hatását. Bebizonyosodott, hogy – a standard kemoterápiával összehasonlítva – a kombinált kezelés meghosszabbította a tünetmentes időszakot. Szlovákiában ezt a kezelést 2008. április elsejétől teljes mértékben a biztosítók fizetik. A bevacizumab ugyanakkor az egyedüli hatóanyag az előrehaladott stádiumban lévő tüdőrák kezelésében is, s kemoterápiával kombinálva több mint egy évvel képes meghosszabbítani a beteg életét. Április elsejétől számukra is a biztosító téríti a költségeket.

Kezdetben csak egyes vastagbéldaganatok előfordulása esetén alkalmazták a daganatok érgátlását célzó kezelést, ám egyre több olyan áttétes emlőrákban szenvedő beteg van, akinek a terápia nyomán az orvosok hosszabb ideig tudnak jobb életminőséget biztosítani, mint korábban.

A tumoros érgátlásban részesülő betegnél ezzel a terápiával a korábbinak a duplájára nő az esély arra, hogy jobb állapotba kerül a beteg, azaz, hogy az áttétek csökkennek. Ha a tumoros érgátlás hatásos, ez több hónappal, olykor egy éven túli idővel toldja meg azt az időszakot, amit a beteg a családjával tölthet.

A molekuláris biológia fejlődése az elmúlt években lehetővé tette, hogy lényeges előrelépés történjen a daganatos betegségek kialakulásának és fejlődésének megfigyelésében. Bebizonyosodott, hogy a daganat kialakulása és növekedése nem csak a beteges sejtosztódásban és -növekedésben rejlik, hanem más folyamatok is közrejátszanak: például a sejtdiferenciáció zavara, a programozott sejthalál (apoptózis) viszszaszorítása és megakadályozása, az áttétek képződésének képessége és az erek létrehozásának támogatása.

Az új erek kifejlődése fontos szerepet játszik a normális folyamatokban, mint pl. az embrió és a placenta kifejlődésében, a menstruáció idején és a sebgyógyulásban.

Az emberi test minden szövetének tápanyagra van szüksége, amit az erek juttatnak el a megfelelő helyre. Minden egészséges, újonnan létrejött szövet jelzést bocsát ki új erek létrehozására, amelyek oxigént és tápanyagokat szállítanak nekik.

Ez a képesség a daganatos betegségekben is nagy szerepet játszik, ugyanis az 1–2 mm-nél nagyobb tumorok nem képesek kielégíteni a már létező erekkel anyagcsere-szükségleteiket, a rákos sejtekhez nem jut elég oxigén és tápanyag, ezért új ereket kell létrehozniuk. Amikor létrejönnek az új erek, a daganat tovább növekedhet, a betegség haladhat előre, és áttéteket képezhet. A daganatot körülvevő sűrű érrendszer jelenlétéből vagy hiányából lehet következtetni a betegség stádiumára és a beteg kilátásaira.

A bevacizumab 30 éves kutatómunka eredményeként született meg. Háromféleképpen blokkolja a tumor képződését: megsemmisíti a kis ereket a daganat környékén, ezzel akadályozza az oxigén- és tápanyagellátást, megváltoztatja a létező erek struktúráját és segíti, hogy a kemoterápia könnyebben elérje a daganatot, megakadályozza az új erek kialakulását. (ki)

Mi az érgátlás?

A tumor érfejlődését gátló kezelés. A gyógyszeres kezeléssel gátolni tudják a daganat érbenövését, s ezzel megakadályozni azt, hogy elegendő tápanyaghoz és oxigénhez jusson. Ennek nyomán egyrészt sorvadni kezd a daganat, másrészt nem tud olyan intenzitással továbbterjedni, mint a kezelés nélkül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?