Egészségesebb táplálkozással...

Az orvostudomány legújabb ismeretei szerint az infarktus, az angina pectoris, a szív ischémiás megbetegedése, az agyvérzés és a tüdőembólia némi odafigyeléssel megelőzhető volna.

Újabban ugyanis kiderült, hogy a szív- és érrendszeri betegségek előfordulásáért, az eddig széles körben elfogadott kockázati tényezők (dohányzás, magas koleszterinszint) mellett az aminosav lebomlásakor keletkező homocisztein a felelős. Ha sikerülne mennyiségét minimálisra csökkenteni, nagymértékben csökkennének a koszorúér-betegségek és a halálozások.

Szlovákia egészséges lakosainak vérében az érkárosító homo-cisztein értéke magas, akkora, mint a szívinfarktuson átesett amerikaiakéban – utalt az 1999-2002-ben befejeződött hazai tanulmány eredményeire dr. Ján Lietava belgyógyász. Bizonyított, hogy ez a magas érték fontos szerepet játszik az érelmeszesedés kialakulásában is. Az eddigi kutatások alátámasztották, hogy fokozott vitaminfogyasztással, elsősorban B6-, B12-vitamin, illetve a folsav hatására jelentősen csökkenthető a vér homociszteinszintje, de hogy ezzel tényleg megelőzhető-e a szívbetegség kialakulása, arra a kutatók ma még nem tudnak határozott választ adni. A bizonyításhoz az kellene, hogy tízezer embernek adagolnák az említett vitaminokat, csökkentve ezzel homocisztein-szintjüket, s közben figyelnék, csökkenne-e a koszorúérpanaszok száma. A jelenleg is zajló világméretű kutatás jövőre fejeződik be, s valamennyien kíváncsiak vagyunk az eredményre – tudatta a belgyógyász. Felhívta a figyelmet, hogy a hazai lakosság 55 százalékának halálát épp a szív- és érrendszeri megbetegedések okozzák, ám a magas homociszteinszint közrejátszik az Alzheimer-kór és egyéb, szellemi leépülést okozó megbetegedések kialakulásában is.

Egy cigi – egy százalék

Az alkohol, a napi 5-6 csészénél több kávé, az ülő életforma, a népesség 40 százalékánál előforduló folsav- és B-vitaminhiány, valamint a dohányzás is emeli a homociszteinszintet. A kutatók nem győzik hangsúlyozni a dohányzás ártalmait: adatok igazolják, hogy az Egyesült Államokban például 26-ról 19 százalékra csökkent az infarktus okozta halál aránya, miután az elmúlt években a dohányosok fele felhagyott e szenvedéllyel. Hasonlóan jó eredményt hozhat heti 4-5-szöri 25 perces intenzív mozgás. Noha Finnországban bírálták az ezzel kapcsolatos agresszívnek tűnő kampányt, az eredményt senki sem vitatja: a kardiovaszkuláris betegségek okozta halálozásban korábban előkelő helyen álló ország már a középmezőnybe „csúszott vissza”, a lakosság egynegyede számára rendszeressé vált a napi testedzés.

Szlovákiában, Magyarországon és Csehországban kiemelkedően magas a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők száma, s ennek megfelelően a lakosság várható élettartama 4,5-7,5 évvel rövidebb, mint a jóléti országokban. A nem megfelelő életmód és táplálkozási szokások – az étrendben a hús fontosabb a zöldségnél – megváltoztatása mellett nagy szerepet kap a megfelelő gyógyszeres kezelés is. Annak ellenére, hogy a világ neves gyógyszergyártói nehéz milliókat fordítanak a kutatásra, a leghatásosabb gyógyszer kifejlesztésére, az ország egészségügyi rendszerétől, anyagi helyzetétől függ, milyen gyorsan képes a korszerű terápiát beiktatni a napi gyakorlatba. Vannak orvosságok, amelyek bizonyos mértékig enyhítik a szívbetegek tüneteit, ám nem befolyásolják a várható élettartamot, nem lassítják a betegség súlyosbodását. A legkorszerűbb gyógyszerek között találhatók olyanok, amelyek életeket mentenek, megelőznek súlyos szív- és agyi infarktusokat, esetleg végtag-amputációkat, igaz, a konkrét tünetekre nem hatnak. De mert ezeket általában éveken át kell szedni, az ország gyógyszerpolitikája és az egészségbiztosítók takarékoskodása miatt egyre csökken a nem megfelelően kezeltek száma. Az anyagi terheket viselni nem bíró krónikus beteg napi gyógyszer-adagját pénztárcájához igazítja.

Szívbarát margarin

Az étkezésnél nem a bőségen van a hangsúly, hanem azon, hogy a táplálék egészségünket szolgálja-e. A rostdús kenyér, sok zöldség és sovány felvágott mellett a szívbarát margarin szintén hozzátartozik a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz. Ugyanis sok benne a koleszterinszintet csökkentő esszenciális zsírsav, óvja szívünket és érrendszerünket. Már nálunk is kapható olyan margarin, amelyet a gyártó B6- és B12-vitaminnal és folsavval dúsít. A folsav jótékony hatással van bizonyos anyagcsere-folyamatokra, segíti az érfalak épségének megőrzését, véd az érszűkület és az infarktus kialakulásának veszélyétől.

Európában Krétán élnek a legtovább

Nyolc európai országban végzett felmérés szerint Krétán a legkevesebb a koszorúér-megbetegedés, az infarktus okozta halál: százezer lakosra csupán kilenc eset jut (Finnország: 466, USA: 424, Hollandia: 317, Olaszország: 200, Görögország: 149, Jugoszlávia: 145, Japán: 61) Kiderült, hogy bár a krétaiak koleszterinszintje nem tér el a más európai országokban élőkétől, étrendjükben fontos szerepet töltenek be a linolénsavat tartalmazó vadon élő növények és a gyógynövények, (porcsin, gyermekláncfű, cikória), illetve az éti csiga. A szívinfarktus megelőzését segíti a repceolaj, a szójaolaj és a tengeri hal, linolénsavat tartalmaz a búzacsíra, a dió, valamivel a tarkabab.

A krétai étrend kilenc legfontosabb eleme:

Olaj: a náluk colzának nevezett olajból vagy olívaolajból naponta 3 evőkanál

Gabonafélék: naponta 40 deka, minden étkezéshez kenyér, reggelire péksütemény vagy müzli és rizs

Száraz zöldségféle: hetente 20 deka bab, borsó, lencse

Friss zöldség: naponta 20 deka

Gyümölcs: naponta 45 deka

Sajt, joghurt: naponta 5-10 deka

Hal: hetente 25 deka – két napra elosztva

Hús: hetente 25 deka, főleg szárnyas, – két napra elosztva

Vörösbor: naponta 2-3 pohár

Ajánlott homociszteinszint

Normál érték: 10-12 mikromoll/ liter vér

Kissé emelkedett érték:15-30 mikromoll/liter vér

Közepes hiper-homociszteinémia: 31-100 mikromoll/liter vér

Súlyos hiper-homociszteinémia: több mint l00 mikromoll/liter vér

Angina pectoris: szívtáji szorító fájdalom, szívgörcs, a szív vérellátási zavara

Instabil angina pectoris: gyakori, sokszor húsz percig tartó mellkasi fájdalmak jellemzik, amelyek pihenés vagy enyhe megterhelés után jelentkeznek

Infarktus: súlyos keringési zavar következtében fellépő szívizomelhalás

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?