Szombat volt. A család úgy döntött, hogy meglátogatjuk gyermekeim nagyszüleit. Valamennyien örültünk a látogatásnak.
Az életmenő autórádió
Elindultunk. Amikor már kibeszéltük magunkat, elcsendesedtünk, és én bekapcsoltam az autórádiót. Épp autós műsort sugároztak, amelyben valamilyen orvos épp a közlekedési baleset okozta egészségkárosodásokról beszélt. Helyenként szörnyű volt hallgatni is. Különösen azt hangsúlyozták, milyen sok gyermeket ér baleset. Hasznos beszélgetés volt, az egész család érdeklődéssel hallgatta. A beszélgetés végén az orvos minden gyermek figyelmét felhívta, akik épp autóban utaznak, hogy kapcsolják be a biztonsági övet, és figyelmeztessék szüleiket is. Nyolcéves Misi fiam a figyelmeztetést szó szerint értette. Addig nem hagyott békén bennünket, amíg be nem kapcsoltuk a biztonsági övet.
Őszintén szólva, nem volt hozzá nagy kedvem. Nem szívesen kötözöm le magam, mert korlátozza a mozgásomat. Az az orvos a rádióban olyan szuggesztíven beszélt, hogy a fiamnak nem lehetett ellent mondani. Utólag beismerem, ez volt a szerencsénk...
Alig telt el öt perc, a szoros hegyi úton kanyarhoz értünk, s az ellenkező irányból belénk rohant egy autó. Az összeütközést nem lehetett elkerülni. Csak annyit tudtam tenni, hogy erősen lefékeztem. Azt a pillanatot soha nem felejtem el. Minden nagyon rövid idő alatt zajlott le. Óriási csörömpölés, utána pedig szörnyű csend. Az első kérdésem az volt: „Rendben vagytok, tudtok mozogni?” Három rémült hangot hallottam. Megkönnyebbültem. Mindaz, ami azután történt (rendőrség, mentők, tűzoltók), szabály szerint zajlott le. Mi a kórházba, a gépkocsi a javítóba került. Valamennyien túléltük a balesetet. Legjobban azok a testrészek fájtak, amelyeket a biztonsági öv fogott. Mind a rendőrök, mint az orvosok megerősítették, hogy ha nem használtuk volna a biztonsági övet, tragédia történt volna. Ismeretes, hogy a közlekedési balesetek a halálokok listájának előkelő helyén szerepel. Világszerte egy év alatt több mint egymillió ember veszíti életét közlekedési baleset következtében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.