Amikor kerek negyven esztendeje megjelent Esterházy Péter Függő című regénye, alatta alcímként a Bevezetés a szépirodalomba, bizony, a könyvön túl ez a hetykén odavetett alcím is lázba-izgalomba hozta az olvasót. Azóta már tudjuk, a hetyke odavetés és a könyv mérföldkő volt a magyar irodalomban. Bizonnyal mérföldkő lesz Mohai V. Lajos új verseskönyve is, melynek nem kevésbé hetyke (a szótárból válogatom a szinonimáit: kihívó, pimasz, legényes, kackiás, délceg, huszáros, betyáros) címe van: Utószó a magyar költészethez.

Kilencvenegy éves korában Pozsonyban elhunyt Fónod Zoltán irodalomtörténész, újságíró, szerkesztő, a pozsonyi Comenius Egyetem magyar tanszékének egykori tanszékvezető docense, több irodalmi, publicisztikai és közéleti díj kitüntetettje.

Hol járkáltál már megint, te piszok? Ilyen kedvesen fogad a kedvesem, amikor hazaállítok a kutyával, sétálásból, s máris otthonosabban érzem magam, igen, megérkeztem, mint Odüsszeusz Ithaka szigetére, itt lakom, ezek a szeretteim, ide tartozom.

Tud valamit Juhász Tibor, valamit, amit nagy általánosságban minden átlagolvasó (én) tud vagy alattomban sejt, történetesen hogy mióta világ a világ: vannak az átlagembertől (én) különbözők, vannak nagyon szegények és elesettek, nélkülözők, mert szükséget szenvedők, a város peremén élők, nincstelenek, rászorulók, kiszolgáltatottak.

Sorozatunkban a Fórum Kisebbségkutató Intézet digitalis­emlekezet.eu oldaláról közlünk egy-egy képet és a képhez írt szöveget. A projekt, a digitalisemlekezet.eu célja az, hogy archív fotók által mutassa be a felvidéki magyar közösség elmúlt 100 évét. Az oldalon jelenleg több mint 17 ezer fénykép található. Újabb fotókat az alábbi címen lehet felajánlani: info@digitalisemlekezet.eu

Aki találkozott már legalább egyszer Hunčík Péterrel, igazat adhat nekem: szenvedélyes ember. Egészen precíz meghatározással heves vérmérsékletű, lobbanékony, de hamar le is csillapodó. Szangvinikus, mondják tudományosan. A szó a latin sanguis (vér) származéka; az ókori eredetű felfogás szerint az ilyen indulati embertípusban a testnedvek közül a vér mennyisége dominál. Nem pediglen az epe, például.

Tetszetős és igényes kivitelű könyv jelent meg Zvolenský Gabriella összeállításában „Szavakkal alkotni maradandót” címmel, Bodrogközi és Ung-vidéki írók, költők szótára alcímmel.

Nem minden nosztalgia nélküli olvasmány Lampl Zsuzsanna új könyve: az ismert szociológus a szlovákiai magyarok rendszerváltás ideji politikai identitását vizsgálja. Olyan természetes előadásmódban, mint amilyenben közéleti kérdéseket szoktunk megvitatni baráti körben.

Sorozatunkban a Fórum Kisebbségkutató Intézet digitalis­emlekezet.eu oldaláról közlünk egy-egy képet és a képhez írt szöveget. A projekt, a digitalisemlekezet.eu célja az, hogy archív fotók által mutassa be a felvidéki magyar közösség elmúlt 100 évét. Az oldalon jelenleg több mint 17 ezer fénykép található. Újabb fotókat az alábbi címen lehet felajánlani: info@digitalisemlekezet.eu

Ezt írja ki néha a számítógépes levelezőprogram. Közben pedig működik, tehát az üzenete vaklárma. Azért elgondolkodom rajta, hátha nem önmagára értette. Hanem mondjuk rám. A számítógép a billentyűzeten és a képernyőjén keresztül diagnosztizálja használóját: ha még nincs ilyen, hamarosan biztosan lesz.

Sorozatunkban a Fórum Kisebbségkutató Intézet digitalis­emlekezet.eu oldaláról közlünk egy-egy képet és a képhez írt szöveget.

Elég későn, az ezredforduló előtt jutottam hozzá először a Sorstalansághoz, a könyv 1975-ben jelent meg, ez volt Kertész Imre első regénye, s valahogy a sors kifürkészhetetlen útjai folytán több más Kertész-könyvet hamarabb olvastam. Aztán persze meghatározó része lett életemnek, négy-ötévenként újraolvasom. Újraolvasom, és mindannyiszor újra megszeretem.

Talamon Alfonz könyvének (Samuel Borkopf: Barátaimnak, egy Trianon előtti kocsmából) 1998-as kalligramos kiadását elajándékoztam, úgyhogy ezúttal a Talamon Alfonz művei című vaskos kötetet ütöttem fel (Pozsony, Kalligram, 2001). Abban a hitben, hogy a derék kocsmáros jámbor barátainak szóló emlékbeszélyeit ebben a kötetben még nem olvastam.

„Ki az a Petőfi Sándor?! – kiabált Bruckner Szigfrid. – Sohase hallottam a nevét.” Ezzel kezdődik Lázár Ervin meséjében a költői verseny. „Elég szégyen – mondta Maminti.” Látható, hogy költőnk nevével már egészen kicsi korában találkozhat az ember, s aztán ahogy nő, fokozatosan rakódik le benne a Petőfivel kapcsolatos tudásanyag, na meg elsősorban a versei, útirajzai.

Az év végén jelent meg Rudolf Chmel kiváló összeállításában a Kalligram Könyv- és Lapkiadó 25 évét összefoglaló esszékötet, s ha nem volna ilyen kicsi ez a terület a könyv ismertetésére, akkor vele együtt az egész Kalligram-korszakot és magát a Kalligram márkát kellene bemutatni.