Július Satinský Pozsonya magyarul

A magyar fordítás Juhász László munkája, az eredetivel Veres István vetette össze. Az írónak és újságírónak is egészen kiváló színész és az igényes szórakoztatás mestere a szüleivel költözött a 2. világháború után egyik nagynénje pozsonyi lakásába, azon belül is a belvárosi Duna utcába. Figyelemfelkeltő biciklis szobra ma is ott áll, csaknem szemben egykori, 56-os számú házával, pár tíz méterre, kissé feljebb későbbi lakásától s öt perc járásra kissé lejjebbi utolsó lakásától. A magyar kiadás borítóján is ez a szobor látható. Duna utcás volt, s minden költözése után maradt is. (Azt talán fölösleges említeni, hogy értett s beszélt magyarul is.) S persze, életében sokan épp a Duna utcán láthatták, amint épp piacra vagy kiskocsmába, majdnem azt írtam, iparkodott, valójában ráérősen, nyáron a klasszikus korcos nadrágjában tartott valahová. S közben persze mindenkinek visszaköszönt. A Duna utcát a magyaroknak nem kellett világhírűvé tenni, itt áll ugye Kempelen egykori háza, az András temető, na és főként a Duna utcai magyar alapiskola és gimnázium révén vált ismertté; a magyar Satinský-könyv fedelének háttérképét ez az épület adja. Hogy a szlovákoknak Satinský előtt mit, mi mindent jelentett, nem tudom, de miniesszéi óta a Duna utca ugyanolyan fogalom, mint a mester maga. Egyszóval, A Pál utcai fiúk után itt A Duna utcai fiúk.

Arra már persze nem emlékeztem, hogy a műhöz Pavel Vilikovský írt előszót, most, a fordítást olvasva annál nagyobb az öröm, s talán egy utószó is elkelt volna, magáról a magyarok számára mégiscsak kevésbé ismert szerzőről. Satinský remek: szellemes, nagyon finoman ironikus, nyelvében bravúros. És kitűnően hidalja át az elbeszélés idejét (az ezredforduló) az emlékek tárgyával (a negyvenes évek fiatalsága), így aztán az olvasó kétféle Pozsonyt ismerhet meg, egy közvetlen a rendszerváltás utánit meg egy, a szerzői nosztalgia által megelevenítettet ötven évvel korábbit, de szó sincs valamiféle szemellenzős vagy patetikus nosztalgiáról: nagyon kedvesen, de mindig megemlíti, közli azt is, ami akkor rossz volt.

Juhász László fordítása kiváló. A szlovákiai magyar berkekben oly sokáig kárhoztatott orosztojás (kaszinótojás helyett) két évtizede került a helyesírási kéziszótárba, s itt és most a Satinský-könyvben telitalálat: „Igazi kozmopolita lehetett, mert a kínai fűszerek mellett árult törökmézet, orosztojást, francia konyakot.” Lássunk egy további példát a szlovák eredetivel együtt: „a dlhé roky tadiaľ viedol ostnatý drôt… zrejme pomenovaný podľa slova Ost. / és hosszú évekig ott húzódott a szögesdrót… amely vélhetően a Kelet és Nyugat közötti szöges ellentétről kapta nevét”. Látható, hogy nemcsak az eredeti finom humora jön át, hanem a szójáték-szókép is. De egyébként is nagyon érzékletes a magyar szöveg, ebben is méltó párja az eredetinek: „Egy novemberi napon diákok szelíd szórólapokat kezdtek osztogatni…”

Jó könyv, üdítő és bölcs olvasmány.

(Július Satinský: A Duna utcai fiúk. NAP Kiadó 2022, 152 oldal)