Nagy kalandok kisregénye

S ezzel adott is az alaphelyzet: amíg a dédi a procedúrákat járja, Nati a gyűrű keresésére indul. S elsőként hol másutt is keresse, mint a Pöstyénben híres gyógyhatású iszapban, Nati első kalandja tehát, hogy könyékig a trutyiban turkál. Aztán persze a 10. fejezetben mégis megvan a baj, bár szerencsére nem nagy: elesik, és alaposan lehorzsolja a térdét. Ekkor (amikor egy szlovák férfi a segítségére siet és egy gyanús patikába, pontosabban egy nagyon gyanús patikamúzeumba tereli) Natiban is felmerül, hogy ebből akár detektívregény is lehetne: „Már látom, mivel lesz tele holnap az internet: fényes nappal, a nyílt utcáról raboltak el egy fiatal lányt Pöstyénben. Reszketek, mint a nyárfalevél.” Amúgy persze Pöstyén maga a béke szigete, itt aztán tényleg jókat lehet sétálni, s van mit nézni olyanoknak is, akik egyébként nem hívei a turizmusnak. Natival még az is előfordul, hogy elalszik egy padon, ráadásul a fürdőszigetre vezető fedett, forgalmas híd egyik padján, szóval itt még a szabadban szundikálás is természetes és biztonságos. (Most tekintsünk el attól, hogy egy mérges és hangos – történetesen magyarországi – családfő ébreszti őt fel álmából… Hiszen nem bántja. Amúgy pedig ennek az ismeretségnek köszönhetően a történet végén Nati gyorsabban jut haza Érsekújvárba.)

A patika üvegajtajára egyébként az van kiírva magyarul, németül és szlovákul, hogy Vizeletvizsgálat. Bárki utánajárhat, Pöstyénben vagy Benyovszky Mánya Ágnes könyvében, bár szerintem a kettőnek egyben van a legjobb hatása: aki gyermekkel megy a világhírű fürdővárosba, feltétlen vigye magával a könyvet is, mert nem csak iskoláskorúaknak szól, hanem érdeklődő felnőtteknek is. Amilyen kedvesen közvetlen és szellemes ebben a meseregényben a főhős, annyira megnyerő mindaz, amit az ő szemével látunk. A könyv egyik érdeme ugyanis, hogy fürdőtörténeti kalauznak is beillik, a címébe emelt vezetéknév pedig nagyon találó, hiszen nemcsak Pöstyént ismerjük meg, hanem legalább ennyire alapítóit, a Winter családot, s elsősorban felvirágoztatóját, a fáradhatatlan Winter Lajost. A regénybeli történet és a város fürdőjének valóságos történelme szépen és finoman egészíti ki egymást. Natiban okos és nyitott mesélőre találunk, s ez nagy szerencse, hiszen végtére az ő érdeklődése és talpraesettsége révén ismerkedhetünk meg azzal, amit Pöstyénről dióhéjban tudni illik. Az is szerencse, hogy nem szégyenlős vagy hallgatag: rögtön a regény elején hozzásegíti – dédijéből s annak barátnőjéből álló – csapatát egy kvíz megnyeréséhez. Szóval, Natival nyert ügyünk van, igen jó nyomozónak és vezetőnek bizonyul, felnőtteket megszégyenítő mértéktartással.

Közben látjuk, mire jó az okostelefon: fényképezni, adatokat kikeresni, telefonálni. A tanárnőjének is ezzel küldi Sisi mellszobrának fényképeit – vagyis azt látjuk, hogy a jó tanár és a jó diák a nyári szünetben is gondol egymásra, na meg ugye, milyen jól jön, hogy a mellszoborról hiányzó fényképet most Nati, aki a helyszínen jár, beszerezheti. Előbb persze meg kell keresni, mert nagyon föld- és épületközelben van, de megtalálja, természetesen. Na és persze a dédi értékes (de még mennyire különleges, mint kiderül) gyűrűje is megkerül. Sőt, kettő is van belőle. A tudnivalók, éppen Nati-Natália szemszögéből adódóan nagyon finoman vannak adagolva, és szerencsésen: ahol például a lány megbotlik, az éppen egy botlatókőnél történik, épp ezért is veszi észre az aranyszínű utcakövet, melyet menten lefényképez (benne a kép a könyvben), s mely hírül adja, hogy ott lakott Winter Lajos lánya, Schulz Mária, akit 38 éves korában onnan hurcoltak el, majd a koncentrációs táborban meggyilkolták. Winterék ugyanis zsidók voltak. Ebből is kitűnik, hogy a könyv nem felszínes ismereteket közvetít, hanem okosan vannak benne tálalva a tények.

Nagyon többet nem való elárulni ebből a hasznos és érdekes ifjúsági irodalomból, mely a QR-kódjainak köszönhetően Pöstyénről és a Winterékről további információkat közöl, ami megint az annyit kárhoztatott telefon mellett szól. A megnyerő színes képek (illusztráció és borítóterv: Apa Eszter) korabeliekkel váltakoznak; mint a könyvből is kiderül, ezeket a pöstyéni Winter Imre Balneológiai Múzeum bocsátotta a szerző rendelkezésére. Hasznos a kötet végén a fényképek forrásának megjelölése a képeken láthatók leírásával, valamint az ezt megelőző kislexikon is, mely a könyvben szereplő személyek, idegen vagy kevésbé ismert kifejezések magyarázatával szolgál. Szellemes a cím (Winter-vakáció) és az alcím (Nyári kaland Pöstyénben) kapcsolata, a Winter németül telet jelent.

Ha jól beosztjuk a művet, mondjuk esténként egy fejezetet olvasunk fel belőle az érdeklődő gyermeknek, akkor tizenkilenc estére megvan a szórakozás, a mese és a kaland. Persze, nehéz megállni, az ember akaratlanul is előrelapoz, mert a cselekmény magával ragadja. Egy színes és elmés ifjúsági kisregénytől nem is várhatnánk el ennél többet.