A Syngenta Crop Pro-tection társaság létrehozásával, amely a Zeneca Agrochemicals és a Novartis Crop Protection egyesülése révén 2000-ben alakult, a növényvédő szerek és vetőmagok piacán a kutatás, fejlesztés és gyártás terén meghatározó vállalattá vált.
Bő termékkínálat
A Syngenta Crop Pro-tection társaság létrehozásával, amely a Zeneca Agrochemicals és a Novartis Crop Protection egyesülése révén 2000-ben alakult, a növényvédő szerek és vetőmagok piacán a kutatás, fejlesztés és gyártás terén meghatározó vállalattá vált. A világ több mint 50 országában, köztük Szlovákiában is van képviselete, a 2000-es eredmények alapján a növényvédő szereknél a piaci részesedés alapján az első helyen áll, a vetőmagok forgalmazásában pedig a harmadik. Több mint 20 ezer alkalmazottja van, 2000-ben mintegy 6,9 milliárd dollár értékű áruforgalmat bonyolított le.
Amint azt Dr. Gerhard Muelle, a cég Közép- és Kelet, Európáért felelős vezetője a Syngenta szlovákiai képviselete szervezésében nemrégiben tartott szakmai konferencián elmondta, társaságuk minden évben új termékekkel bővíti a mezőgazdasági termelőknek szánt kínálatát, ennek érdekében évente a forgalom több mint 10 százalékának megfelelő összeget fordítanak a kutatásra és a fejlesztésre. A beruházások erre a területre évente 785 millió dollárt tesznek ki. Termékkínálatukban olyan ismert szerek szerepelnek mint a Gramoxone, Fusilade Super, Karate 2.5 WG, Amistar, Actara 75 WG, Dual Gold 960 EC, Ridomil Gold MZ 68 WG, Artea 330 EC, Logran 75 WG, Reglone, Dividend Star, Quadris, Lintur 70 WG, Primextra Gold 720 SC stb.
A Syngenta Slovakia Kft. Szlovákiában több mint 60 engedélyezett terméket forgalmaz. Karol Šandal a kft. vezetője hangsúlyozta, nemcsak terméket, hanem partnereiknek a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos teendőkre, problémákra komplex megoldást kínálnak a vetőmag csávázásától kezdve a betakarítás utáni kezelésig. Termékkínálatukban a gabonafélékben és a kukoricában használatos csávázószerek mellett szelektív és nem szelektív gyomirtó szerek, desszikánsok, gombaölő szerek, rovarölő szerek szerepelnek, amelyek hatásmechanizmusát az intenzív kutatás-fejlesztés eredményei alapján folyamatosan javítják. Az ennek eredményeként született új termékek nyilvántartásba vétele Szlovákiában is folyamatban van. Ilyen pl. a kukoricában alkalmazható mesotrione alapú szelektív gyomirtószer a Callisto 480 SC, a glyphosate alapú nem szelektív Touchdown System 4, amelynek új szerkezete javítja a hatóanyagnak a növényi sejteke való bejutását, a Fusilade Forte szelektív graminicidum, a Ridomil Gold Combi 45 WG gombaölő szer, amely ún. „pepite” technológiával (pormentes mikrogranulátum) készül, a thiametoxam alapú szisztemikus csávázószer a Cruiser OSR, valamint a kén alapú kontakt hatású gombaölő szer, a Thiovit Jet.
A Syngenta termékeit Szlovákiában 5 kiválasztott forgalmazó cég juttatja el fogyasztókhoz: az Alchem Senica Kft., a pozsonyi Brasco Kft., a Chemstar Slovakia Rt., a Horná Streda-i Legusem Kft. és a pozsonyi Polnochem Rt. (l)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.