Gašpar szerint a koalíció el tudja érni, hogy Radačovský letehesse az esküjét

gaspar k

Tibor Gašpar (Smer), a parlament alelnöke úgy véli, a kormánykoalíció képes elegendő képviselőt biztosítani egy parlamenti ülés megnyitásához, amelyen a Rudolf Huliak helyére lépő Miroslav Radačovský leteheti képviselői esküjét. Erről újságíróknak nyilatkozott a parlamentben. Huliak miniszteri kinevezése után ugyanis a minimálisan szükséges 76 helyett csak 75 biztos képviselője van a kormánykoalíciónak.

„Úgy gondolom, el tudjuk érni, hogy Radačovský le tudja tenni a képviselői esküjét. Megvan ennek a módja, de én ezt most nem fogom részletezni” – mondta Gašpar.

Azt is hozzátette, számol azzal, hogy a Hlas-SD-ből kizárt Samuel Migaľ és Radomír Šalitroš frakció nélküli képviselők, valamint a szintén elégedetlenkedő Ján Ferenčák, a Hlas-SD képviselője is támogatni fogja a kormánykoalíciót. „Amíg nem jelentik ki egyértelműen, hogy nem akarják támogatni a kormányt és átállnak az ellenzékhez, addig tárgyalni kell velük a támogatásról” – folytatta Gašpar.

Ferenčák csütörtökön a Denník N című napilapnak megerősítette, zajlanak a tárgyalások annak érdekében, hogy a koalíciónak ismét 79 képviselője legyen, és a következő rendes ülés kezdetéig, március 25-ig szeretnék rendezni a helyzetet. Szerinte ha nem lesz megállapodás, előfordulhat, hogy nem sikerül megnyitni az ülést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?