Fico továbbra is ragaszkodik a vétóhoz, ha nem teljesülnek a feltételei az uniós csúcson

fico
Pozsony |

Ha az Európai Unió mai csúcstalálkozójának állásfoglalásába belekerül, hogy dolgoznak az Ukrajnán keresztül Szlovákiába irányuló gázszállítás helyreállításán, akkor Szlovákia nem fogja blokkolni a nyilatkozat elfogadását. Ezt hangsúlyozta Robert Fico miniszterelnök az EU-ügyekért felelős parlamenti bizottság ülésén, még Brüsszelbe indulása előtt.

„Úgy gondolom, hogy az a kiegészítés, miszerint az Európai Bizottság, Ukrajna és Szlovákia együttműködésével megoldást kell keresni a gáztranzit helyreállítására, elfogadható” 

– mondta Fico.

„Ha a végleges nyilatkozatok tartalmaznak ilyen megfogalmazást, nincs okunk arra, hogy ne támogassuk őket” – tette hozzá.

Fico ismételten a háború- és békepárti megosztással élt, vagyis megpróbált olyan színben feltüntetni egyes politikai szereplőket és uniós tagországokat, miszerint „kifejezetten militánsak” és „a háború folytatását kívánják”.

„Számolnom kell azzal, hogy nagy ellenállás lesz a tranzit helyreállításával szemben. Látom, hogy egyesek úgy vélik, megőrültünk” – tette hozzá.

Az általa szabott ultimátumot az uniós csúcs nyilatkozat elfogadásához abszolút indokoltnak látja, szerinte ugyanis a gazdasági mutatók egyértelműen alátámasztják a gáztranzit helyreállításának szükségességét. „Ezt nem csak én mondom, már a német vállalatok is hangsúlyozzák, hogy enélkül az európai gazdaság nem lesz versenyképes.”

Arról nem beszélt a kormányfő, hogy az agresszor, vagyis Oroszország az, amely azonnal véget vethet a háborúnak, ha kivonja fegyveres csapatait Ukrajnából. Fico korábban azt viszont kijelentette, naiv hozzáállás lenne azt hinni, hogy az oroszok feladják a már megszállt ukrán területeket. Ennek fényében viszont kérdéses, hogy a miniszterelnök hogyan képzeli a tűzszüneti megállapodást, vagy az esetleges békét, hiszen ezek alapján ő azt szorgalmazza, hogy Ukrajna adja meg magát.

Mindenesetre állítása szerint a kétoldalú megállapodásokat Ukrajna és az uniós tagállamok között nem fogja megakadályozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?