A Smer EP-képviselője az interez.sk portál műsorában arról beszélt, Oroszországot megbízhatóbb partnernek tartja, mint Ukrajnát. Azt is mondta: fel kell készülni a NATO esetleges feloszlatására. Michal Šimečka (PS) a kormánypárti politikus kijelentésére úgy reagált, szerinte eljött a pillanat, amikor a Smer elárulja a Szlovákiával kapcsolatos valódi elképzeléseit.
Erik Kaliňáknak nem lenne ellenére, ha az oroszok Ungvárig jutnának - Šimečka: a kormány víziója, hogy orosz kormányzóság legyünk

Erik Kaliňák az 1 na 1 műsor vezetőjének kérdésére többek között elmondta, ha az oroszok eljutnának Ungvárig, akkor Szlovákiának végre megbízható szomszédja lenne – foglalta össze a Pravda. A politikus szerint egyébként emiatt nem kéne sokszorosára növelni a védelmi kiadásokat sem. Úgy látja, Ukrajna eddig nem volt megbízható szomszéd volt, amelyet "x-szer meg kellett mentenünk" azután, hogy Kijev gazdasági konfliktusba keveredett Oroszországgal. Ezzel szemben Ukrajna nem segített Szlovákiának. Azt is mondta: fel kell készülni a NATO esetleges feloszlatására.
Michal Šimečka PS-elnök az EP-képviselő szavait úgy értelmezi, hogy Kaliňák oroszokat szeretne Kijevben és a szlovák határ mellett fekvő Ungvárban is. A kormány víziója szerinte az, hogy Szlovákia "orosz kormányzőság legyen". Egyúttal emlékeztetett Tibor Gašpar (Smer), a parlament alelnökének kijelentéseire az EU-ból való kilépéssel kapcsolatban. Šimečka szerint eljött a pillanat, amikor a Smer elárulja a Szlovákiával kapcsolatos valódi elképzeléseit. Szerinte Fico eltéríti az országot Európától, felégeti a Szlovákia szövetségeseihez kötődő hidakat, s Putyin, ill. Trump "kezébe ad minket", ami szerinte hazaárulás.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.