A szaktárca által előkészített, július közepétől érvénybe lépő kormányrendelet a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a halgazdálkodás és az erdőgazdálkodás számára folyósított állami segítségnyújtás feltételeit szabályozza támogatások (dotációk) valamint támogatott szolgáltatások és áruk formájában.
Az állami segítségnyújtás új formái
A szakmai kiállításokon való részvétel támogatása a résztvevők számára a jogos költségek 100%-ig folyósítható.
A kiállításokon való részvételhez nyújtott támogatás minimális segítség formájában a minisztérium jóváhagyása alapján az adott naptári évben a tenyésztőknek és a termesztőknek a jogos költségek 100%-ára folyósítható.
A törzskönyv vagy a törzsnyilvántartás létrehozására és vezetésére nyújtott támogatás elismert tenyésztői vagy megbízott nemesítő szervezet számára folyósítható az előző év december 31-én bejegyzett állatlétszám alapján egy adott állatfajra megszabott díjtétel formájában.
Az állati melléktermékek összehordására és megsemmisítésére nyújtott támogatást a tenyésztő számára az állati melléktermékek feldolgozója által lehet folyósítani:
a) az állati melléktermékek összehordására – a számlázott érték 100%-áig,
b) az állati melléktermékek megsemmisítésére – a számlázott érték 75%-áig.
Támogatás az állati melléktermékeket égető berendezés technológiájának megvásárlására és beszerelésére – ez a jogos költségek 40 %-áig, legfeljebb 500000 Sk-ig folyósítható.
u Minimális segítség formájában nyújtott támogatás a vágócsirkék minőségének javítására a tenyésztőnek az állatok tartásában alkalmazott vitaminok, esszenciális aminosavak és mikroelemek értékére folyósítható.
Minimális segítség formájában nyújtott támogatás az elválasztott malacok minőségének javítására – ez a támogatás a nemesítő és szaporító állományokban folyósítható a tenyésztők számára az anyakocák és a a szopós malacok tartásában felhasznált vitaminok, ásványi anyagok, probiotikumok, ízesítőanyagok, esszenciális aminosavak értékére.
u Minimális segítség formájában nyújtott támogatás a méhekre – a méhek tartására folyósítható támogatás öt vagy ennél több áttelelt méhcsaládra folyósítható. A támogatás 250 Sk-ig az áttelelt méhcsaládokra nyújtható az adott naptári évben május 15-én megállapított méhállomány alapján.
Támogatás a természeti katasztrófák által a mezőgazdasági terményekben okozott károk térítésére. Ezt a támogatást annak a termelőnek folyósítják, akit természeti katasztrófa (földrengés, talajomlás, árvíz, belvizek, tűzvész) által okozott kár ért. A támogatást:
a) a megállapított kár értékének 100 %-ára lehet folyósítani, ha a termelőnek van biztosítása a természeti csapások ellen,
b) a megállapított kár értékének 50 %-ára lehet folyósítani, ha a termelőnek nincs biztosítása a természeti csapások ellen.
Támogatás a természeti katasztrófák által az állatokban okozott károk térítésére. Ezt a támogatást a tenyésztőknek az állatokban természeti katasztrófa által keletkezett károk térítésére lehet folyósítani. A támogatást:
a) a megállapított kár értékének 100 %-ára lehet folyósítani, ha a termelőnek van biztosítása a természeti csapások ellen,
b) a megállapított kár értékének 50 %-ára lehet folyósítani, ha a termelőnek nincs biztosítása a természeti csapások ellen.
Támogatás a mezőgazdasági terményekben a kedvezőtlen légköri viszonyok okozta károk térítésére. A támogatás a termelőnek a kedvezőtlen légköri viszonyok miatt (jégverés, aszály, tavaszi fagyok, szélvihar) keletkezett károk térítésére folyósítható. A kár megállapítását törvényszéki szakértő végzi. A támogatást:
a) a megállapított kár értékének 80 %-ára lehet folyósítani, ha a termelőnek van biztosítása a kedvezőtlen légköri viszonyok okozta károk ellen,
b) a megállapított kár értékének 40 %-ára lehet folyósítani, ha a termelőnek nincs biztosítása a kedvezőtlen légköri viszonyok okozta károk ellen.
Támogatás az állatállományokban és a termékekben okozott károk térítésére, amelyek elrendelt intézkedések következtében keletkeztek. A támogatás az elrendelt intézkedések következtében keletkeztek a megállapított kárérték 100%-ára nyújtható a tenyésztőnek. A kár megállapítását törvényszéki szakértő végzi.
Támogatás az elrendelt intézkedések következtében a növényállományokban keletkezett károk térítésére. Ez a támogatás a termesztőnek a megállapított kárérték 100%-ig folyósítható. A kár megállapítását törvényszéki szakértő végzi.
A mezőgazdasági biztosítások befizetéséhez nyújtott támogatás a termelőnek vagy a tenyésztőnek folyósítható:
a) az éves biztosítási díj 80%-ig, ha a biztosítási szerződés tárgya a természeti csapások okozta károk elleni biztosítás,
b) az éves biztosítási díj 50%-ig, ha a biztosítási szerződés tárgya
– a kedvezőtlen légköri viszonyok következményei elleni biztosítás,
– a káros szervezetek és a káros tényezők elleni biztosítás,
– az állatok megbetegedései elleni biztosítás.
A mezőgazdasági termékek minőségének javítására szolgáló támogatás a tenyésztőnek és a termelőnek a következő tevékenységi körök – a termékek érzékelhető tulajdonságainak összehasonlítása, a termékek versenyképességének és a fogyasztók általi elfogadottságának elemzése, továbbképzések és tanácsadás, az ISO-certifikátumokat kiadó szerveknek befizetett díjak, műszaki normák kidolgozása, terméktípusok certifikátumainak kiadása – végrehajtására létrehozott jogi személyek közvetítésével nyújtható. A támogatás a számlázott érték 100%-ára folyósítható.
Támogatás az erdők nevelésére és védelmére. A támogatás a 15. sz. mellékletben meghatározott erdőtípusok szerinti besorolásban az erdőgazdálkodást végzőnek folyósítható az erdők felújítására, a fiatal erdei növényállományok védelmére és kezelésére, az erdő nevelésére és védelmére szolgáló költségek 100%-ig
Az erdők üdülési funkcióinak fejlesztésére szolgáló támogatás az erdőgazdálkodást végzőnek folyósítható az erdei ösvények kialakítására, azok megjelölésére és karbantartására, turisztikai berendezések építésére és karbantartására vonatkozó költségek 100%-ig
Támogatás az erdei biztosítások befizetéséhez. Az erdei állományokra, a faiskolákban levő szaporítóanyagokra vonatkozó erdei biztosítások befizetéséhez nyújtott támogatás az erdőgazdálkodást végzőnek folyósítható az éves biztosítási díj 100%-ig, ha a biztosítási szerződés tárgya a természeti katasztrófák vagy a kedvezőtlen légköri viszonyok okozta károk elleni biztosítás.
Az erdők növényvédelmi gondoskodásához nyújtott támogatás az erdőgazdálkodást végzőnek folyósítható azon jogos költségek 100%-ig, amelyek a káros szervezetek elleni készítmények, beleértve a biológiai készítményeket is megvásárlására, növényvédelmi készítmények alkalmazására, a kitermelés után visszamaradt maradványok mechanikus vagy vegyszeres kezeléssel, illetve elégetéssel történő felszámolására, egyéb, az erdőben levő káros szervezetek elleni intézkedésekre vonatkoznak.
u Támogatás a természeti katasztrófák és a kedvezőtlen légköri viszonyok következtében az erdők faállományában és a faiskolák szaporítóanyagában keletkezett károk térítésére. Ez a támogatás az erdőgazdálkodást végzőnek folyósítható a természeti katasztrófák és a kedvezőtlen légköri viszonyok következtében az erdők faállományában és a faiskolák szaporítóanyagában keletkezett károk térítésére. A kár megállapítását törvényszéki szakértő végzi. A támogatás:
a) a megállapított kárérték 100%-ig folyósítható, ha az erdő művelőjének van biztosítása a természeti katasztrófák és a kedvezőtlen légköri viszonyok következtében keletkezett károk ellen,
b) a megállapított kárérték 50%-ig folyósítható, ha az erdő művelőjének nincs biztosítása a természeti katasztrófák és a kedvezőtlen légköri viszonyok következtében keletkezett károk ellen,
Az elrendelt intézkedések következtében a halállományokban keletkezett károk térítésére nyújtott támogatás a haltenyésztőknek folyósítható a megállapított kárérték 100%-ig. A kár megállapítását törvényszéki szakértő végzi.
A halállományok genetikai állományának megőrzésére és védelmére szolgáló támogatás a haltenyésztőnek elismert tenyésztői szervezet révén folyósítható. A támogatás a minisztérium által jóváhagyott tenyészetekben egy generációjú, egy tenyészetben egyazon állományra nyújtható a megelőző év december 31-i állomány-nyilvántartás szerint
A haltenyésztésre vonatkozó támogatás annak a haltenyésztőnek folyósítható, aki betartja a haltenyésztésre vonatkozó feltételeket. A támogatás egy hektár halastóra vonatkozó díjtétel formájában hektáronként maximálisan 10000 Sk-ig nyújtható, miközben a halastó területének legalább öt hektárnak kell lennie.
Az állatok és a halak betegségei terjedésének megakadályozására és megelőzésére szolgáló állami segítség formájában nyújtható támogatás a tenyésztők számára a támogatott termékek és szolgáltatások értékének 100%-ig folyósítható az Állami Állategészségügyi és Élelmezési Igazgatóság révén (oltóanyagok vásárlása és alkalmazása, egyéb gyógykészítmények vásárlása és alkalmazása, a betegségek elemzése, az állatokból vett minták elemzése).
A mezőgazdasági növényekre vonatkozó karantén-intézkedésekhez nyújtott állami segítség a termelőknek a támogatott termékek és szolgáltatások értékének 100%-ig folyósítható a Központi Mezőgazdasági Ellenőrzési és Minőségvizsgáló Intézet révén (növényvédelmi készítmények vásárlására, növényvédelmi készítmények alkalmazására, megfelelő intézkedések végrehajtására a káros szervezetek megsemmisítésében, a vett minták elemzésére).
A tesztelésekhez nyújtott állami segítség a tenyésztők számára támogatott szolgáltatások formájában folyósítható a tesztelés számlázott értékének 70%-ig megbízott tenyésztői szervezet révén a következő állatokra: szarvasmarhák, lovak, sertések, juhok és kecskék, baromfi, méhek, nyulak és szőrmés állatok. (mp, sz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.