Volkswagen Golf Plus: Ha úgy tetszik, minivan…

Touran, Galaxy, Multivan. Mint látható, egyterűekből eddig sem volt hiány a Volkswagen háza táján, a cég illetékesei mégis úgy döntöttek, hogy még egy hasonló jármű belefér a kínálatba.

Touran, Galaxy, Multivan. Mint látható, egyterűekből eddig sem volt hiány a Volkswagen háza táján, a cég illetékesei mégis úgy döntöttek, hogy még egy hasonló jármű belefér a kínálatba. Kézbevették tehát a Golfot, kissé megnyújtották minden irányban, de főleg vertikálisan (+9,5 cm), megemelték az üléseit, kitágították a csomagterét (alapméret: +45, maximum: +145 l), és máris készen állt egy – minivan? Mindenesetre a hátsó ülései is errefelé pozicionálják: 16 cm-rel előre-hátra csúsztathatók, miáltal a csomagtér említett alapmérete 395 és 505 liter között választható meg, maximuma pedig eléri az 1450 litert. Mindez a keresztségben a Golf Plus nevet kapta, és méreteiben a hagyományos ötajtós Golf, illetve a Touran közé illeszkedik; ami pedig pontosabb besorolását illeti, tulajdonképpen a minivanok, a multifunkciós MPV-k és a hagyományos kompakt ötajtósok ötvözete. Az ötszemélyes kocsi öt benzin- és két dízelmotorral került piacra (1.4 – 55 kW/75 LE, 1.4 FSI – 66/90, 1.6 – 75/102, 1.6 FSI – 85/115, 2.0 FSI – 110/150, 1.9 TDI – 77/105, 2.0 TDI – 103/140). A három erősebb benzinmotorhoz hatfokozatú automata, az 1.9 TDI-hez dupla tengelykapcsolós DSG váltó is rendelhető. A komfortfokozatok a Golf mintájára a Trendline, Comfortline és Sportline nevet viselik, tartalmuk is megegyező. A VW Golf Plus április végétől már idehaza is kapható, 631 900 koronás induló áron. (-yu-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?