<p>Pozsony. Januártól változik a közúti közlekedésről szóló jogszabály. Autó-Motor mellékletünkben év végéig minden hétfőn fokozatosan közzétesszük azokat a módosításokat, amelyek a legtöbb embert érintik.</p>
Változó közlekedési előírások – 1. rész
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13871813927836_12.jpg.jpg?itok=D1o4z22B)
DEMECS PÉTER
A jelenleg hatályos szabályozás szerint a rendőrök attól a sofőrtől kobozták el a jogosítványt, aki öt év leforgása alatt három közúti balesetet okozott – a karambolok következményeit nem vizsgálták. 2014-től ez megváltozik, s már csak azoktól veszik el a jogosítványt, akik emberéletet vagy sérülést követelő balesetet okoznak; öt év leforgása alatt minimum ötöt.
A belügyminisztérium tájékoztatása szerint ezen a téren is enyhíteni akarták a jogszabályt, hogy szigorúbban tudják büntetni azokat a sofőröket, akik rendkívül súlyos közúti balesetet okoznak.
Újdonság lesz az is, hogy többé nem kell majd közjegyző által hitelesített felhatalmazás ahhoz, hogy átvegyék valaki helyett a jogosítványt. Elég lesz, ha az illető a jogosítvány kérvényezésekor a rendőrségen megnevez egy személyt, aki később az okmányt átveszi helyette. Utána már ennek az illetőnek hivatalos felhatalmazás nélkül is kiadják a gépjárművezetői engedélyt.
Enyhébb bírságok néhány szabálysértésért
A legtöbb sofőrt a bírságok enyhítéséről szóló rendelet fogja érinteni: a belügyminisztérium ugyanis úgy döntött, hogy január 1-jétől körülbelül 16 százalékkal csökkenti a helyszíni büntetések összegét. A bírságok alsó határát 60-ról 50 euróra csökkentik – ilyen összeget kell kifizetnie például annak, aki bekapcsolt fényszórók vagy biztonsági öv nélkül vezet, aki handsfree készülék nélkül telefonál, aki letérés előtt nem kapcsolja be az irányjelzőt, esetleg aki községben legtöbb 20, községen kívül pedig 30 km/órával lépi túl az előírt sebességet. Ugyanúgy minimum 50 eurós bírságra számíthat az a sofőr, aki autójával nem áll meg az Áll, adj előnyt közlekedési táblánál.
Láthatósági elemek viselete
A törvénymódosítás a gyalogosokat is érinti. Jelenleg csak akkor kötelesek láthatósági mellényt vagy elemeket viselni öltözékükön, ha sötétben vagy rossz látási viszonyok mellett lakott területen kívül sétálnak.
Jövőre már községben is láthatósági elemeket kell viselniük, ha sötétedés után az út szélén fognak sétálni.
A rendőrség gyakran hangoztatja, hogy az úton érvényes egy alapszabály, mely szerint nemcsak az fontos, hogy mi lássunk, hanem az is, hogy minket is lássanak. Ez pedig a gyalogosokra többszörösen érvényes, hiszen rendkívül fontos, hogy a sofőrök időben észrevegyék őket, s ha kell, kitérjenek. Aki megfeledkezik erről az előírásról, az 30 eurós bírságot kaphat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.