Tavaly ismét gyártási rekordot döntött a pozsonyi Volkswagen

ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Ismét gyártási rekordot döntött a Volkswagen Slovakia, a német márka pozsonyi leányvállalata tavaly 426 313 gépkocsit állított elő, 1,5 százalékkal többet az ugyancsak éves rekordot jelentő 2012.

ÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. Ismét gyártási rekordot döntött a Volkswagen Slovakia, a német márka pozsonyi leányvállalata tavaly 426 313 gépkocsit állított elő, 1,5 százalékkal többet az ugyancsak éves rekordot jelentő 2012. évinél – ismertették a vállalat képviselői.

A két évvel ezelőtti

sikert nem érték el

A gyártás növekedésének üteme nem érte el a 2012-ben tapasztaltat, amikor a pozsonyi VW megduplázta termelését. A VW Slovakia forgalma tavaly 6,5 milliárd euró volt, hasonló az egy évvel korábbihoz, és a nyeresége sem változott számottevően, 176 millió eurót tett ki. „A 2013-as évben a gyártási kapacitásaink határán mozogtunk” – mondta múlt héten Albrecht Reimold, a pozsonyi VW igazgatótanácsának elnöke.

A VW pozsonyi üzemében tavaly gyártott több mint 426 ezer gépkocsi 51 százaléka az SUV kategóriába tartozott, a fennmaradó részt pedig a cég New Small Family kategóriába sorolt modelljei tették ki. A gyárban emellett 268 500 sebességváltó készült tavaly.

Az autók közel száz százalékát exportálják

A Volkswagen Slovakia exportja 2013-ban 6,48 milliárd eurót tett ki. A Pozsonyban gyártott gépkocsik 99,8 százaléka külföldi piacokon talált gazdára. A vállalat legjelentősebb felvevőpiaca tavaly 33,7 százalékos részesedéssel Németország volt, majd sorrendben Kína (19,9 százalék) és az USA (10,4 százalék) következett.

A VW pozsonyi gyára tavaly mintegy 9400 alkalmazottat foglalkoztatott és 352 millió euró beruházást hajtott végre, ennek az összegnek a legjelentősebb hányadát a gyár új karosszériaüzemének építésére költötték.

A pozsonyi VW jelenleg a legtöbb gépkocsit előállító autógyár Szlovákiában, a második a Kia vágtapolcai (Teplička nad Váhom) üzeme évi 313 ezer autóval, a harmadik pedig a PSA Peugeot Citroën nagyszombati üzeme 248 ezer autóval. (MTI, dp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?