Škoda Octavia Combi: Szintén megnőtt és megszépült

Már nem tituláljuk „ketteskének”, mindenki számára nyilvánvaló, hogy kombi változatban is a második nemzedék képviselőjéről van szó. Öt motorral, háromféle váltóval és az összkerékhajtású változatot is beleszámítva 4 szereltségi fokozatban érkezett meg a hazai piacra, ami összesen 25 választási lehetőséget jelent.

ĺveltebb rajzú a hűtőmaszk, sarkítottabbak a fényszórók, szebben domborodik a motorháztetőA szerző felvételeiMi ezek közül a leggazdagabban felszerelt „kétkerekesek” gyengébbik turbódízel motorral meghajtott verziójával köthettünk közelebbi ismeretséget. A szereltségről a négyajtós limuzinhoz hasonlóan itt is felmérhettük, hogy immár valóban a világszínvonalat képviseli, a „gyengébbik” motor pedig ezúttal is maga volt a megtestesült relativitás. De menjünk csak szépen sorjában.

Külalak, besorolás

Kezdjük azzal, hogy immár a második generációs Octavia kombi változatát is egyértelműen a középkategóriába sorolhatjuk. Méretei és térkínálata erre önmagában is bőven feljogosítják, és akkor még nem beszéltünk a pazar motorskáláról és a hatalmas csomagtérről. Aki tehát Mondeo-, Laguna-, Primera-, Avensis-, C5-stb. méretosztályú kombi vásárlását tervezi, és mentes a márkasznobizmustól, most már az Octaviát is habozás nélkül besorolhatja a jelöltek közé. Ami pedig a külsőt illeti, a kombira is teljes mértékben érvényes, hogy a Škoda nem a gyorsan múló divatirányzatokra, hanem az időtálló formákra tett. Már csak azért is, mert az autó tulajdonképpen a harmadik karosszériaoszlopig azonos az Olaszországban formatervezői díjat nyert limuzinváltozattal. Innentől kezdve nemcsak ehhez, hanem a régi kombihoz képest is akad egy-két változás: például íveltebb lett a hátsó karosszériaoszlop, ami sportosabb, dinamikusabb oldalnézetet eredményezett. Általánosságban pedig az apróságnak tűnő, finom ecsetvonások – szélesebb, íveltebb keretű hűtőmaszk, erőteljesebben sarkított fényszórók, szebben domborodó motorháztető, a külső viszszapillantó tükrökbe épített irányjelzők, esztétikusabban tagolt hátsó lámpatestek – ékesen bizonyítják, hogyan lehet néhány diszkrét beavatkozással is sokat javítani egy autó fazonján. Az Octavia esetében, legyen szó kombiról vagy limuzinról, a formatervezők ezeket a lehetőségeket maradéktalanul kiaknázták.

Komfort, szereltség, térkínálat

Hosszúság: +6 cm, szélesség: +4 cm, tengelytáv: +7 cm, csomagtér: alapméretben +32, bővítve +108 l. Ezek azok a számok, amelyek középkategóriássá minősítik az Octavia kombi változatát is – főleg a csomagtér, mert ekkorával még ottani konkurensei közül is kevesen dicsekedhetnek. Mint képünkön is látható, a hátul utazók élettere is jócskán kitágult; hozzátesszük még, hogy az üléstámlából elsőre széles könyöktámasz hajtható ki, másodikra pedig síalagút nyitható. Kisebb pakolóhelyből tehát hátul sem szenvedünk hiányt, elöl pedig kifejezett bőségben vesznek körül bennünket

A szereltség az új Octavia esetében már alapfokon is tisztességeses (oldallégzsákok, ABS, kipörgésgátló, hogy csak a leglényegesebb dolgokat említsük). Utána jön az Ambiente középfok, végül pedig az Elegance, amely – megint csak az értékesebb holmiknál maradva – már kétzónás automata klímaberendezést, az elülső könyöktámlába épített temperálható rakodóbokszot, sebességtartó automatikát, fedélzeti számítógépet, ködfényszórókat és 15 hüvelykes könynyűfém keréktárcsákat is tartalmaz. Egyedül a rádió hiánya kissé meglepő: csupán előszerelés van, 8 hangszóróval. Az opciós listáról viszont 4 különböző típus is rendelhető, képünk ezek közül a 13 900 koronába kerülő CD-lejátszós Streamot ábrázolja. S ami még feltétlenül említést érdemel: az egész utastér kiváló minőségű, esztétikusan kivitelezett, jól megmunkált-összeillesztett anyagokból épül fel.

Motor, meghajtás, menettulajdonságok

A rádió, feláras, a kétzónás légkondi standard Tesztkocsink erőforrása, mint már említettük, a gyengébbik volt a két turbódízel közül (a kétliteres erősebbik 140 lóerőt és 320 newtonmétert tud). Viszont ez a motor is már kb. 1500-as percenkénti fordulatszámtól könnyedén mozgatja az autót, és egészen 4000-es fordulatszámig nem mutatja a kifulladás jeleit. A váltó áttételezése tökéletes, az egyes fokozatok simán, rövid pályán kapcsolhatók. S járul mindehhez hatodik fokozat nélkül is olyan fogyasztás (lásd a táblázatot), amely még dízelfronton sem számít mindennaposnak. Ami pedig a menettulajdonságokat illeti, bármennyire el voltunk ragadtatva e téren a limuzintól, a kombinál valamivel rosszabbra voltunk felkészülve. Nos, aggodalmaink teljes mértékben alaptalanoknak bizonyultak: a Goftól átvett külön kerékfelfüggesztésű, oldalanként négy lengőkaros hátsó futómű itt is kiváló kanyarstabilitást és egészében véve kiszámítható viselkedést eredményezett.

Zárszó helyett

Az összegezés most is csak az lehet, mint a limuzinok tesztje után: a kitűnő érzékkel végrehajtott modellváltást követően az Octavia nemcsak hogy kombi változatban is megszépült, nemcsak elérhetővé tette a legkorszerűbb motortechnikát és szereltséget, hanem mindezek együttes eredményeképpen már kicsit reprezentálni is lehet vele. De ami még talán ennél is fontosabb: megnövekedett méreteinek és kapitális kofferének köszönhetően immár valóban a D-szegmensbeli családi autók mezőnyében jelent választási lehetőséget – a legtöbb konkurensénél lényegesen alacsonyabb áron. Vas Gyula

Legnagyobb teljesítmény: 77 kW (105 LE)/4000min-1

Legnagyobb forgatónyomaték: 250 Nm/1900min-1

Sebességváltó: ötfokozatú kézi

Legnagyobb sebesség: 191 km/óra

Gyorsulás 0–100 km/óra: 11,9 s

Menetkész tömeg: 1390 kg

Méretek (h/sz/m): 4572x1769x1468 mm

A csomagtér űrtartalma: 580–1620 l

Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 6,5/4,4/5,2 l/100 km

Az üzemanyagtartály űrtartalma: 55 l

Ár: 774 990 korona

Az alapmodell ára: 599 990 korona

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?