Meglepően hosszú garanciával érkezik a szlovák piacra a felújított Suzuki Vitara

Suzuki Vitara

A Suzuki mindig is tudta, mit szeretnek és mire vágynak még az emberek. Épp ebben a tudásában rejlik a siker titka. Modelljeinek tervezésekor nem szokott túlzásba esni, inkább arra összpontosít, hogy az ember a volán mögött vagy bármelyik más ülésen ülve jól érezze magát. Mindig valami újjal egészíti ki azt, ami már egyébként is jól működik. S ilyen az új Vitara is.

Nem véletlen, hogy a Vitara tartozik az ország legnépszerűbb SUV modelljei közé. A márka képviselői ugyan attól tartanak, hogy az akadozó gyártás miatt idén elveszítik ezt az elsőbbséget, végszavakba bocsátkozni egyelőre senki sem hajlandó. Engem sem győzködött sokáig, az első néhány kilométer után megkedveltem. Rendkívül kényelmes, jó belőle a kilátás, jól néz ki, az ára is elfogadható, magyarán: a Vitara minden, ami szem szájnak ingere.

Búcsú a motortól

Az egyik legjelentősebb változás, hogy a Vitarából eltűnik a négyhengeres, 1,6-os, 120 lóerős VVT motort, amelyet az egyliteres, háromhengeres, 112 lóerős Boosterjet fog váltani. A lényegesen kisebb, dinamikusan használható, turbófeltöltős motorral felszerelt Vitara állítólag újszerű vezetési élményt fog nyújtani, hát várjuk ki a végét. Az egyliteres Boosterjet, alapfelszereltségi szinten és kétkerék-meghajtással 14 790 euróba fog kerülni, ez az autó alapára. Az automata váltóval felszerelt változat ára 17 790 eurónál kezdődik, míg a legolcsóbb 4x4-es meghajtású modell 18 490 euró.

A Suzuki viszont nem akarja a háromhengeres motorral elriasztani a vásárlókat, ezért a felújított Vitarához az Easy Way 3+7 programot kínálja. Ennek lényege, hogy az autóra érvényes garancia három évig vagy 100 000 futott kilométerig tart, a következő hét aztán a motorra és a váltóra. A karosszéria rozsdásodására a márka 12 éves garanciát kínál.

Kapcsolódó cikkünk

Változások sora

A jól azonosítható hátsó lámpák izzóinak helyére új LED egységek kerültek, míg a fronton átszabták a hűtőrács kialakítását és a lökhárítókat is. Szélesedett a színpaletta, új karosszéria színként már napfény sárga és márványkék is választható. Kellemesebb tapintásúra cserélték a műszerfal felső borítását, és a műszercsoportot is újratervezték.

Az új Suzuki Vitara számos biztonságtechnikai és vezetéstámogató elemet tartalmaz. A radaros DSB rendszer kiegészül a sokkal hatékonyabb DSBS (Dual Sensor Brake Support) vezetést támogató szenzorokkal. A DSBS rendszer lézerrel és kamerával felszerelve segíti elkerülni a veszélyhelyzeteket. A két típusú érzékelő lehetőséget nyújt arra, hogy az új Vitara mind a közelben, mind a távolban bekövetkező eseményekre a megfelelő időn belül reagáljon, akár csökkentett látási viszonyok között is. A DSBS rendszer háromféle módon figyelmezteti a vezetőt, ha vészhelyzet áll fenn. Csökkenő féktáv esetén fény- és hangjelzést ad le, pánikfékezés során a fékasszisztens segítségével növeli a fékerőt, míg ütközésveszély fennállásakor automatikusan fékez.

A jól bevált adaptív távolságtartást is figyelő tempomat mellett a biztonsági funkciók olyan okos megoldásokkal bővülnek, mint a holttérfigyelő BSM (Blind Spot Monitoring) vagy a sávtartást segítő VSW (Vehicle Sway Warning) funkciók. Új az RCTA, azaz az elhaladó jármű mozgását figyelő asszisztens, amely a hátsó keresztirányú forgalmat figyeli, megkönnyítve ezzel a parkolást a vezető számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?