Suzuki Vitara: meghalt a dízel, éljen a benzin

s

Mi az? Az egyik legnépszerűbb SUV, amely dízelmotorral többé nem elérhető. Japán az eredete és a sportos változata is már a múlté. Igen, az új Suzuki Vitaráról van szó, amelyet az 1,4 literes négyhengeres BoosterJet motorral, hatgangos automata váltóval próbáltuk ki. Milyen az új Vitara?

Az új Vitara 2015-ben kezdte meg pályafutását, nemcsak a világon, hanem Szlovákiában is. A városi, divatcikknek tűnő SUV-t kétes fogadtatás érte, a modelpalettán az SX4 helyét vette át. A japánoknak viszont nagyon bejött ez a kockázatos manőver, a Vitara ugyanis hatalmas sikert ért el, az eladási mutatók rohamosan emelkedtek a csillagos ég felé. Nem egész négy év után úgy döntöttek, modernizálják a modellt, de túl sok változást, minimum a külsőt illetően ne várjanak. A Vitara egyszerűen túl sikeres volt ahhoz, hogy a Suzuki radikálisan megváltoztassa.

A fapados változatot a márkakereskedésben hagytam, s tesztelésre a lehető legdrágább, legjobban felszerelt modellt vittem magammal. Az a már említett motoron és automata váltón kívül Allgrip négykerékmeghajtást és leggazdagabb, Elegance+ felszereltségi szintet foglalta magába. A négyhengeres motort nemrég még csak a sportos változatban lehetett megrendelni, ám miután a kínálatból kiesett a négyhengeres 1,6 VVT erőforrás, melynek a helyére a háromhengeres egyliteres BoosterJet került, illetve az 1,6-os DDiS dízelmotor, az 1,4 BoosterJet a standard kínálatrésze lett.

Tapintható változások

Az új Vitarát az átdolgozott orr rész és az autó hátulja alapján lehet felismerni. A jól azonosítható hátsó lámpák izzóinak helyére új LEDegységek kerültek, míg a fronton átszabták a hűtőrács kialakítását és a lökhárítókat is. Szélesedett a színpaletta, új karosszériaszínként már napfénysárga és márványkék is választható.

Az utastérben jelentős változások nem történtek, kellemesebb tapintásúra cserélték a műszerfal felső borítását, és a műszercsoportot is enyhén újratervezték. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a Vitara belülről tényleg jól néz ki és sokkal jobb benyomást kelt. Nagyon jól mutat a műszerfal ezüst kiegészítője is. Lényegesen szebb lett a fedélzeti számítógép kijelzőjének grafikája, s az infotainment rendszer már végre 4,2 colos színes képernyőt is kapott.

Továbbra is érvényes, hogy míg az elülső üléseken aránylag tágas tér áll rendelkezésre, addig hátul már kicsit szűkösebb a hely. Nem árt megfeledkezni arról, hogy a Vitara a kinézetéhez képest valójában kisebb.

A csomagtér 375 literes teret kínál, 12 voltos csatlakozóval és megvilágítással is ellátták, a padló két szinten rögzíthető. Amivel gondom volt, az a csomagtér ajtajának bezárása. Egyszerűen meg kell tanulni jó erősen bevágni az ajtót, hogy tényleg zárva maradjon. Többször előfordult, hogy amikor már biztos voltam benne, hogy becsuktam, beültem a volán mögé, a kijelző figyelmeztetett, hogy az ajtó mégis nyitva van. Nem tudom, hogy minden modellre jellemző hibáról van-e szó, vagy csak egyedi, a tesztelt autónál merült fel ez a probléma. A gondot minden bizonnyal az utastér túlzott szigetelése okozta, s az ott felgyülemlett légnyomás nem engedte becsukni az ajtót elsőre. Ugyanis amint nyitva volt az ajtó vagy az ablak akár csak egy pár centire, a csomagtér ajtaja gyönyörűen becsukódott.

Új technológiák

Az új Suzuki Vitara számos biztonságtechnikai és vezetéstámogató elemet tartalmaz. A radaros DSB rendszer kiegészül a sokkal hatékonyabb DSBS (Dual Sensor Brake Support) vezetést támogató szenzorokkal. A DSBS-rendszer lézerrel és kamerával felszerelve segíti elkerülni a veszélyhelyzeteket. A két típusú érzékelő lehetőséget nyújt arra, hogy az új Vitara mind a közelben, mind a távolban bekövetkező eseményekre a megfelelő időn belül reagáljon, akár csökkentett látási viszonyok között is. A DSBS-rendszer háromféle módon figyelmezteti a vezetőt, ha vészhelyzet áll fenn. Csökkenő féktáv esetén fény- és hangjelzést ad le, pánikfékezés során a fékasszisztens segítségével növeli a fékerőt, míg ütközésveszély fennállásakor automatikusan fékez. A jól bevált adaptív távolságtartást is figyelő tempomat mellett a biztonsági funkciók olyan megoldásokkal bővülnek, mint a holttérfigyelő BSM (Blind Spot Monitoring) vagy a sávtartást segítő VSW (Vehicle Sway Warning) funkció. A rendszer tényleg jól működik, s élesebb kanyarokban is képes a sávban tartani az autót, ha végképp nem fogjuk a volánt. Kicsit zavaró volt az adaptív sebességtartó, amely túl korán és túl érzékenyen reagál az előttünk levő autóra még akkor is, ha a rendszer a legrövidebb követési távolságra volt is beállítva.

Változatlan motor

A motor önmagában nem változott meg. Teljesítménye továbbra is 103 kW és 140 lóerő, a forgatónyomaték 220 Nm. Nem eget rengető adatok, de a könnyed (1265 kg) és praktikus Vitarának ennyi is elég, kifejezetten élvezetesen lehet vele vezetni. Ilyesvalamit képzelek el a dinamika szó alatt. Jó, kicsit elfogult vagyok, mert a Vitarát kezdetektől fogva szeretem. Nagyon kényelmes, városban praktikus autó, s ezen a ráncfelvarrás után sem változott semmi. Ráadásul több technológia és nagyobb biztonság áll a rendelkezésünkre. Szubjektív benyomásom szerint a futómű valamivel merevebbre van állítva, mint az előző változatnál, de még így is átlagon felüli szinten tudja elnyelni az utak egyenetlenségeit.

A motort aránylag sikeresen tudjuk alacsony fordulatszámon tartani, minek köszönhetően a fogysztás sem ugrik a csillagos égbe. Autópályán 140 km/órás tempónál a motor a 2500 fordulatot sem éri el. Ehhez nagyban hozzájárult a hatgangos automata váltó is, amely helyenként úgy viselkedik, mintha dupla kuplungos lenne, pedig nem az. S bár a váltóval különösebb gondok nem voltak, akadt azért valami, ami zavart rajta. A manuális váltás beállítására a váltókart nem lehet külön, oldalsó pozícióba helyezni. A manuális váltásra szolgáló M pozíció a sorban az utolsó, a D (drive) fokozat alatt van, s mivel nem érezni az egyes fokozatok közti átmenetet, nagyon gyakran előfordult, hogy manuális váltásra állított váltóval indultam el. Így aztán jó ideig eltart, míg megszokja az ember a pontos sorolást.

A következő dolog, amire ügyelni kell, hogy a járgány a gázpedál leggyengébb letaposására is szó szerint kistartol. Egy kereszteződésen állva ez nem gond, parkolás közben viszont, amikor lassú óvatos manőverekre van szükség, már sokkal zavaróbb.

Galéria

Segített a modernizálás

A Vitarának nem igazán volt szüksége ráncfelvarrásra, mert jól működő kényelmes és biztonságos autó volt. A Suzuki viszont halad a korral, s kénytelen volt új technológiákkal és rendszerekkel kiegészíteni az autót, hogy megőrizze konkurenciaképességét. Egy kalap alatt aztán már kicsi a külsejét és belsejét is átpofozták. A modernizáció pedig határozottan segített az autónak, sokkal előkelőbb benyomást kelt. Jó hír az is, hogy a motor, amely korábban csak a sportos kivitelezéshez volt elérhető, most már a kínálat szerves részét képezi az alacsonyabb felszereltségi szinteknél is. Ezért nem is lehet csodálkozni, hogy valamivel drágább. A Vitara viszont kétségkívül megéri a pénzét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?