Gazdaság

Az új Vitara egy tisztességes Suzuki

Bár első ránézésre – minimum a képeken – úgy tűnhet, hogy az új Vitara elég nagy autó, a valóságban viszont kicsi, kompakt városi autót tisztelhetünk benne.
Demecs Péter

2015. november 23. 19:02

Az általam tesztelt kétkerék- meghajtású modell szinte kizárólag városba való, s épp itt fogják értékelni kompakt formáját. Nagyon könnyű parkolni vele, s ami külön meglepett, hogy a fővárosi kátyús utakon is rendkívül kényelmes.
A Suzuki nem kis energiát és főleg pénzt fordított az új Vitara reklámkampányára, minek köszönhetően alig találni olyan embert, aki ne látta volna az új modell reklámfilmjét a tévében vagy plakátját a városban, újságban. Ráadásul már az utakon is eléggé elterjedt. Egyedi színeinek köszönhetően is könnyű észrevenni. Bár a tesztmodell élénk kék színe annyira nem nyűgözött le, egy hét után valahogy megkedveltem, s mára azt mondom, hogy már ezt a színt is el tudnám képzelni a Vitarámon.
 
Tisztességes munka
Az utastérben a funkcionalitás ötvöződik az egyszerű ám praktikus dizájnnal, minek köszönhetően főleg a műszerfal nagyon kompakt benyomást kelt. Ami igazán tetszett, hogy az utastérben semmi sincs túlkombinálva. Egy klasszikus és nagyon mutatós elem a légrostélyok közé helyezett analóg óra.
 
A műszerfal közepén találják az érintőképernyőt, alatta a klíma vezérlését, s még egy emelettel lejjebb a kis rakodórekeszt, AUX- és USB- csatlakozásokkal. Az elülső ülések közt állítható könyöktámla van, szintén rakodótérrel. Az érintőképernyő szó szerint az érintésekről szól, ugyanis egyetlen valódi gombot sem találnak rajta. A rendszer itt-ott akadozik, de összesítve jól működik. A navigáció minősége, a 3D-ben kirajzolt épületekkel együtt, illetve az audiorendszer teljesítménye is jó.
 
Az általam tesztelt modell az előttünk haladó gépkocsi fékezésére figyelmeztető rendszert, parkolókamerát, adaptív tempomatot, parkolószenzorokat és tolatókamerát is tartalmazott. Ezeknek az extráknak városban igazán hasznát veszi az ember.
 
Ami a helykínálatot illeti, a belső tér elrendezésénél az elöl ülőkre és a csomagtérre fektették a hangsúlyt, ezért hátul csak a kisebb és vékonyabb emberek fogják magukat kényelmesen érezni. Tekintettel az autó méreteire és arra, hogy a kis-kompakt SUV kategóriába tartozik, az alaphelyzetben 375 literes csomagtér kellemes meglepetés, még akkor is, ha csomagolásnál és pakolásnál bizonyára mindig igényel majd egy kis kompromisszumot.
 
Picivel több lóerő kellene
A motorházban egy négyhengeres 1,6 literes motor volt 88 kW és 120 lóerős teljesítménnyel. Manuális ötfokozatos sebességváltóval párosították. A motor már alacsonyabb fordulatokon is eléggé dinamikus, a gázpedálon érzékelt legkisebb nyomásra is azonnal reagál. Nem ártana talán egy kicsivel több lőerő, a kocsiból főleg előzésnél kell kihozni a maximumot, a Vitara viszont a lehetőségeihez mérten jó munkát végez. Persze sportos száguldozást 120 lóerőtől és ilyen autótól nem igazán lehet várni. Kanyarokban ráadásul érezni egy kis dülöngélést, ezért csak óvatosan a gázpedállal.
 
A sebességfokozatok sorolása nagyon pontos, elvégre ezt várjuk el egy Suzukitól. Az ötödik sebességfokozat már úgy 1300 fordulatnál és 55 km/óránál sorolható, 80 km/óránál a motor kétezer fordulaton dolgozott, 130 km/óránál pedig körülbelül 3300-on. A hatodik sebességfokozat még elkelt volna, de ahogy mondani szokták, ez van, ezt kell szeretni. Városban 5,4 literes fogyasztást értem el 100 kilométeren, 130 km/óránál a fogyasztás már eléri a hét litert, országúton pedig öt alatt marad.
 
A Vitara egyik nagy előnye szerintem, hogy a széttört és kátyús utakon igazán kényelmes. A futómű nagyon jól hangszigetelt, néha pedig olyan érzése van a sofőrnek, mintha az autó néhány centivel az útfelület fölött mozogna. Tekintettel a motor paramétereire és arra, hogy az autó elsőkerék-meghajtással rendelkezett, terepen nem próbáltam. Erre a célra meghagyom a négykerekű Vitarát, amelyet decemberben tesztelek majd egy hétig.
 
Összegezve és aláhúzva
Az új Suzuki Vitara kényelmes, kompakt méreteinek köszönhetően ideális városi autó. Több lóerőt vagy erősebb motort ugyan el tudnék képzelni benne, de azért ezt is meg lehet szokni. A négykerék-meghajtásával kombinált modell már enyhébb terepen is jó szolgálatot teljesíthet, ezért aki olyan autót keres, amellyel itt-ott erdőbe, nehezebb terepre vagy dombosabb vidékre is ellátogat, annak ideális választás lehet a négykerekű Vitara. A kétkerék-meghajtásút pedig választják azok, akik városban akarnak valamivel magasabb autót. Bármelyiket is válasszák, elégedettek lesznek, az új Vitarából ugyanis megint egy tisztességes Suzuki lett.
 
Önnek ajánljuk

Decembertől büntethetik a rollerezőket

Szúnyoginvázió: a szaktárcához fordultak segítségért a Komáromi járás települései

Rács mögött marad a horóci gyilkos

A szlovákiai családoknak megéri külföldön vásárolni

Nagypál Krisztinát választották Magyarország legszebbjének. FOTÓ!

Felfüggesztette a bíróság Ivan Lexa, a SIS volt főnöke ügyében indított eljárást

Legfrissebb galériák
Olvasta már?