Látogatás a Dacia autógyárban

Előbb azonban tekintsük át röviden az idáig vezető utat. Ezerkilencszázhatvankilencben kezdődött az R12-esből építkező Dacia 1300 gyártása, amely a 70-es évek legelején státusszimbólumnak számított a szocialista országokban. Ez a modellcsalád több mint negyed évszázadig tartotta magát, és különböző változataiból közel kétmillió darab készült. Következett a Nova (1995), a SupeRNova (2000) és a Solenza (2003). Eközben a gyár a Renault konszern része lett, sőt a franciák teljes egészében meg is vásárolták. A legfontosabb mérföldkő azonban kétségkívül a Renault azon bejelentése volt, hogy egy vadonatúj, olcsó autót kíván piacra dobni a világ számos országában. ĺgy született meg a Renault/Dacia Logan, amelynek világméretű ambícióit mi sem illusztrálja jobban, mint hogy azóta Románián kívül Oroszországban, Indiában, Iránban, Marokkóban és Kolumbiában is gyártják, illetve gyártani fogják. A kezdet azonban Pitesti volt, ahol a régi üzemből csupán a puszta falak maradtak. A gyártósorokat, egyáltalán az egész berendezést teljes egészében kicserélték a franciák, és a munkások számát is drasztikusan csökkentették: míg 1999-ben még 28 ezren dolgoztak itt, ma mindössze 12 700 az alkalmazottak létszáma.

A kapun belépve elsőként a tisztaság és a szervezettség lepett meg bennünket. A meglepetés elsősorban onnan eredt, hogy sokunknak voltak közvetett tapasztalatai a romániai autógyárakban egykoron uralkodó állapotokról. E sorok írója például 15 évvel ezelőtt, vadonatúj Oltcitját „kicsomagolva” néhány széttaposott cigarettavéget talált a kocsi szőnyegén. Ilyesmi itt elképzelhetetlen, a Renault know-how-jára épülő termelés adekvát munkafegyelemmel párosul. Másodikként azt állapíthattuk meg, hogy a gyártás teljes egészében kézi erővel folyik. Egyetlenegy munkafolyamat – a szélvédők előkészítése – robotizált, minden mást kézzel húznak-csavaroznak-emelnek-illesztenek. Mindezt természetesen daruk, targoncák, pneumatikus csavarhúzók és más berendezések könnyítik meg, de egy autógyárban már régóta nem ezek számítanak az automatizálás fokmérőjének. Az olcsó emberi munkaerő vonzerejének iskolapéldájával állunk szemben: Romániában az átlagbér régiótól függően 150–200 euró, a gyár alkalmazottai átlagosan 220 eurónak megfelelő összeget keresnek. Harmadikként arra figyelhettünk fel, hogy a munkások zöme fiatal – mint később megtudtuk, átlagos életkoruk mindössze 38 év –, és hogy tekintélyes hányaduk nő. A motorszerelő részlegen (lásd képünket) éppúgy találkoztunk lányokkal-asszonyokkal, mint a hatalmas lemezprések mellett vagy a futóművek összeállításánál. A tulajdonképpeni gyártási folyamat leglátványosabb stádiuma pedig az, amikor a hatalmas csarnokban kígyózó szerelőszalagon lassan útjára indul a nyers bádoglemezekből álló karosszéria, belemerül a galvanizáló fürdőbe, megkapja a többrétegű lakkot, aztán szép sorban helyére kerül benne minden: a futóművek, a kipufogó, a motor, a műszerfal, az ülések, a kárpitozás… Az eredmény? Óránként 35 autó, ami azt jelenti, hogy egyetlenegy legyártásához nem egészen két percre van szükség! Itt tartanak tehát ma Pitestiben, így készül a Dacia Logan, amely annyira francia, hogy csomagtartófedelén ott a „by Renault” felirat. Sőt: annyira, hogy ha Oroszországban, Iránban, Marokkóban stb. gurul le a szerelőszalagról, akkor Renault Logannak hívják…