Kuga: az AWD nem hagy cserben

Még behavazott utakon volt szerencsém kipróbálni az új Ford Kugát, s mit mondjak, a járgány most sem okozott csalódást.

Még behavazott utakon volt szerencsém kipróbálni az új Ford Kugát, s mit mondjak, a járgány most sem okozott csalódást. Tesztre a kétliteres TDCi Duratorq erőforrással ellátott modellt kaptam, Titanium felszereltségi szintben; a szerkesztőséget viszont az alapnak számító 1,5 Ecoboost is már megjárta, ennek tesztjét rövidesen olvashatják mellékletünkben.

Mivel a ráncfelvarráson átesett Kuga alapvető változásairól, dizájnjáról, a radikálisan feljavított Sync 3 rendszerről és a végre matt felületű érintőképernyőről már többször írtam, most vegyük szemügyre kicsit más szempontból az autót.

Intelligens meghajtás

Dízeles négyhengeres erőforrás teljesítménye 110 kW (150 LE), forgatónyomatéka 370 Nm. A váltó manuális hatgangos volt, ami eléggé szokatlan, hiszen a tesztautók többségét manapság automata váltókkal adják. A Ford jól működő automatikus AWD négykerék-meghajtására igazán szükség volt a tesztelés során még behavazott utakon. Az intelligens összkerékhajtás automatikusan meghatározza mekkora forgatónyomatékra van szükség, ha nedves, száraz vagy jeges terepen vezetünk. A technológia azt is képes meghatározni, hogy az első vagy a hátsó tengelyre kell az extra erőt összpontosítani – azt, hogy melyik kerékre milyen forgatónyomatékot küld, egy speciális kijelzőn figyelhetjük élőben. A hátsó kerekekre a meghajtás legtöbb 50 százalékát tudja átcsoportosítani.

Az összkerékhajtás rendszere viszont nemcsak a kerekek mozgását, tehát az útfelület minőségét figyeli, hanem a volán és a gázpedál mozgását is. Normál körülményekben, egyenes és száraz úton az első kerekek hajtják az autót. A 4x4 nemcsak akkor aktiválódik, ha megváltoznak az útviszonyok vagy megcsúszunk, hanem olyankor is segít, amikor gyorsulni akarunk a járgánnyal. A rendszer megállás nélkül figyeli, milyen intenzíven tapadnak az egyes kerekek az útfelületre, s például havon állandóan a hátsó kerekekre küldi a meghajtás egy részét, ám engedi, hogy a kerekek átforogjanak, ami havon elkerülhetetlen.

Kellő teljesítmény

Ami a teljesítményt illeti, erre a Kugára igazán nem lehet panaszkodni, ugyanis az autó a gázpedál leggyengébb érintésére is azonnal reagál. A turbó munkáját is pillanatok alatt érezni, a 4x4 meghajtásnak köszönhetően nem egész tíz másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás sebességre.

Az egyes sebességfokozatok sorolása nagyon pontos és rövid. Városban nem egész hét liter üzemanyagot fogyasztott az autó, országutakon a fogyasztás már átlépte a hat litert, az autópályán való száguldozás – betartva az előírt sebességeket – valamivel több, mint hétliteres fogyasztással megúszható. A Kugát, mint ahogy azt már többször leírtam, a széttört fővárosi utakon is nagyon jó vezetni, tökéletesen elnyeli az utak egyenetlenségeit. Méreteinek köszönhetően könnyen kezelhető a szűk városi utakon és parkolókon, hála a jó hangszigetelésének pedig hosszabb utakon is élvezet vezetni.

Nem kis túlzással állítom, hogy a Kugában találják az SUV modellek legkényelmesebb és legjobb alvázát. Külön pozitívum, hogy a felújított járgányban már az új érintőképernyőt találják, amin nem marad meg minden ujjlenyomat. Ha jó minőségű, kényelmes és biztonságos SUV-t keresnek, amely a legkorszerűbb technológiákat tartalmazza – extraként szerepelt az automata parkolórendszer és tolatókamera, a vezető ülését tíz irányba lehetett állítani –, akkor a Kuga a lehető legjobb választás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?