Fiat Multipla 1.9 JTD Dynamic: Emberszabásúvá vált

Elődje valósággal sokkolta a világot: az emberek ugyanis már rég elfeledték az ötvenes évekbeli első Multiplát, és úgy bámultak erre a különös járműkreációra, mintha soha nem láttak volna hasonlót. Persze, életkorukból eredően a legtöbben tényleg nem láttak. Néhány év alatt azonban kiderült: sok volt a sokkból, a polgárpukkasztó külső a vásárlóközönség tekintélyes hányada számára elfogadhatatlan.

Már nem delfin, nem is japán kacsa: „normális” alsó középkategóriás minivanA szerző felvételeAz olaszok tehát fogták magukat, és – némi képzavarral élve – ember formájúra faragták az autót, miközben azért néhány eddigi jellegzetességét is meghagyták. A technika sem maradt teljesen érintetlenül, itt a valamivel erősebb és nyomatékosabb turbódízel érdemel elsősorban említést. Éppen ezzel, plusz a magasabb szereltségi fokozatban teszteltük az erősen háziasított újdonságot.

Külalak, besorolás

A régi Multipla köztudottan egy postakocsi és egy ámbráscet keresztezése volt, de akadtak, akik delfint, sőt japán kacsát emlegettek. Mindebből hátul a postakocsi jórészt megmaradt, ami esetünkben szinte teljesen függőleges karosszériaoszlopokat jelent. A batárjelleget azonban hatásosan közömbösíti a tető és a karcsú oszlopok találkozásának szép íve, valamint a plasztikusan domborodó hátsó szélvédő. Mindez, mint említettük, az elődnél is ilyen volt, egyedüli apró változásnak az átszabott lámpatestek számítanak. Elöl viszont – kő kövön nem maradt. Az új Multipla immár egy teljesen normális fazonú minivan, hagyományos maszkkal, a konkurenseihez (Opel Zafira, VW Touran) hasonlóan ívelő motorháztetővel, és különböző küldetésű fényforrásai sincsenek szétszórva az autó egész homlokfelületén. Ami pedig a konkurenciát illeti, kettőt már megemlítettünk, ám a Multiplának tulajdonképpen csak egyetlen igazi vetélytársa van: az új Honda FR-V. Kettejükön kívül ugyanis egyetlen más minivan sem kínál 3+3-as üléselrendezést az alsó középkategóriában, de tudomásunk szerint a felsőbb méretosztályokban sem.

Komfort, szereltség, térkínálat

Ennyi maradt meg a kocsi erős individualitásából, de ez sem kevés A közel 10 cm-res hosszúságnövekményt az átépített elülső rész eredménye, az utastér méretei az elődéhez képest változatlanok. Ez azonban távolról sem elmarasztalás: a szinte függőleges falú kocsiszekrény magasságban és szélességben egyaránt rekorder maradt, így a három-három önálló fotel teljesen azonos méretű, értsd: egyenértékű. Ráadásul a középsőt (ezen a szereltségi szinten a hátsót is) előre-hátra lehet huzigálni, hogy a három utas válla ne szoruljon egymásnak. Hogy a variációs lehetőségek még gazdagabbak legyenek, hátul mindhárom ülés tízegynéhány centiméterrel előrébb vagy hátrább telepíthető, sőt néhány egyszerű kézmozdulattal teljesen ki is szerelhető. Ha pedig elöl csak ketten utaznak, a középső ülés támlájából szabályos piknikasztalt varázsolhatnak maguk közé. Kisebb pakolóhelyet messze az átlagot meghaladó mennyiségben találunk magunk körül: két csukható szekrény a műszerfal tetején, ötletesen kiképzett bokszok a napellenzők mögött, fiók az anyósülés alatt. A középen elhelyezett műszeregység továbbra is egy helikopter-vezérlőpult és egy indián totemoszlop ötvözete, átmentve valamit a külalak „normalizálásával” elveszített individualitásból. S végül a gazdagabb Dynamic fokozat alapszereltségének értékesebb elemei: ABS, front- és oldallégzsákok, rádió- és mobiltelefon- előszerelés, automata klímaberendezés. Itt jegyezzük meg, hogy az autó – változatlan áron – ötszemélyes kivitelben, az elülső középső ülés helyére beépített hűtőszekrénnyel is megrendelhető.

Motor, meghajtás, menettulajdonságok

A közös csöves befecskendezésű turbódízel az évek során több átalakításon is átesett, ám mostani formájában sem tartozik a legkorszerűbbek közé. Teljesítménye és nyomatéka közepes dinamikával ruházza fel a nem túl könnyű, aerodinamikailag sem előnyös formájú minivant, de mégis egyértelműen jobb alternatíva, mint az immár valóban öregecske, 103 lóerős, 1,6-os benzinmotor. Ötfokozatú kézi váltóval párosították, amelynek lépcsőit kissé rövideknek találtuk: ez ugyan hozzátett valamit a dinamikához, de sajnos a zajszinthez és a fogyasztáshoz is. Utóbbi átlaga csak akkor tekinthető elfogadhatónak, ha tudjuk, hogy a benzinmotoré 8,6 liter. A menettulajdonságokkal a legkisebb gondunk sem volt, a karoszszéria magasságát bőven ellensúlyozta a nagy nyomtáv és a minimális hátsó túlnyúlás.

Zárszó helyett

A Fiat Multipla „háziasított” formájában is a legtágasabb alsó középkategóriás minivan. Hét személyt ugyan nem szállíthat, mint egyes konkurensei, hatot viszont úgy, hogy mindenki egyenrangúnak érezheti magát, és csomagjaik számára is elegendő hely alakítható ki. Egy háromtagú család pedig – feltéve, ha a gyerek már betöltötte a 12. életévét, vagy túlnőtte a 150 centimétert – úgy mehet vele szabadságra, hogy akár a fél háztartást magával viheti. Vas Gyula

Hengerűrtartalom: 1910 cm3

Legnagyobb teljesítmény: 85 kW (115 LE)/4000min-1

Legnagyobb forgatónyomaték: 203 Nm/1500min-1

Sebességváltó: ötfokozatú kézi

Legnagyobb sebesség: 176 km/óra

Gyorsulás 0–100 km/óra: 12,2 s

Menetkész tömeg: 1445 kg

Méretek (h/sz/m): 4089x1871x1698 mm

A csomagtér űrtartalma: 430–1900 l

Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 8,0/5,5/6,4 l/100 km

Az üzemanyagtartály űrtartalma: 63 l

Ár: 839 900 korona

Az alapmodell ára: 699 900 korona

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?