Citroen C3 Pluriel: Guruló varázsdoboz

Már nem számít tőrőlmetszett újdonságnak, de akárhol jelentünk meg vele, pillanatok alatt kíváncsi, sőt ámuló tekintetek kereszttüzébe került.

Itt még „csak” egy gyönyörű kétajtós kisautóA szerző felvételeiMár nem számít tőrőlmetszett újdonságnak, de akárhol jelentünk meg vele, pillanatok alatt kíváncsi, sőt ámuló tekintetek kereszttüzébe került. Nem csoda: az embernek szinte gusztusa támad beleharapni, vagy legalább megsimogatni azokat a csodaszép íveket-hajlatokat… Ilyenre sikerült hát a tanulmánymodellként hosszú évekig formálgatott Citroen C3 Pluriel, amellyel november első napjaiban köthettünk közelebbi ismeretséget.

ALAKTAN

E fejezetet most tulajdonképpen öt, de minimum három önálló részre kéne tagolnunk, mivel képeinken is látható, micsoda metamorfózisokra képes ez az autó. Ha egészben hagyjuk, „csak” egy gyönyörű kétajtós kiskocsi, amely nyomokban emlékeztet ugyan az alapjául szolgáló C3-asra, de a reflektoroktól kezdve a hátsó lámpatestekig minden porcikája egy fokkal finomabb rajzolatú, esztétikusabb. Ez a kép az elektromosan működő vászontető részleges kinyitásával (panoráma-pozíció) még nem sokat változik, ha viszont a „harmonikát” a hátsó ablakkal együtt a kalaptartó szintje alá süllyesztjük, már az eredetitől jól megkülönböztethető kabriolet áll előttünk. Ez azonban még mindig semmi ahhoz képest, amit a felső rész lebontásával, illetve a far átépítésével létrehozhatunk. Itt aztán tényleg kő kövön nem marad abból, amiből kiindultunk, mert tessék csak megnézni: hátul kiteríthetünk egy vízszintes platót, és autónk kisebb pick-uppá változik. Más kérdés, hogy ily módon inkább csak hátramenetben szállíthatunk bármit is biztonságosan, de a lefelé nyíló hátlap kétségtelenül eredeti ötlet és jól is mutat. Az összecsukott harmonikatető és a hátsó ablak együttese ilyenkor egyébként a csomagtartó legalján, a kivehető kétrészes padló alatt pihen, ahová néhány gomb megnyomása után szinte magától csúszoik be. Egy dögös „felül semmi” kocsival szeretnénk villogni barátaink, de főleg barátnőink előtt? Semmi akadálya: a teheráru hazafuvarozása után lehúzzuk az összes ablakot, kioldjuk a megfelelő rögzítőkapcsokat, majd vállunkra kapjuk a két tetőívet és beballagunk velük a garázsba, fészerbe vagy akárhová. Beülünk abba, ami az autóból megmaradt – és amit most már hamisítatlan spidernek nevezhetünk –, lezseren kikönyöklünk az ajtóperem fölött, és miénk a pálya. Az ég alján sötétlő viharfelhőket azonban tanácsos nagy ívben elkerülnünk, mert az otthon hagyott sínek nélkül a vászontető természetesen nem húzható fel. Ha mégis elkap bennünket egy kiadós zuhé, mindössze annyit tehetünk, hogy előkapjuk a méretre szabott ponyvát (opciós kellék, ára 4800 korona), és a lehető leggyorsabban betakarjuk vele az autót. Mi magunk pedig oda menekülünk, ahová tudunk, a manifesztatív kocsikázásnak már úgyis lőttek. Nagyjából ezek tehát a kis francia szépség különböző metamorfózisai, színükkel és fonákjukkal együtt.

KOMFORT, SZERELTSÉG, TÉRKĺNÁLAT

Vászontető és hátsó ablak a koffer legalján, a plató szükség esetén a hátsó ülések előredöntésével meghosszabbítható A 3934 mm hosszú kisautó elöl minden kényelmet megad vezetőjének és utasának. Hogy hátul mi a helyzet, azt képünk is jól illusztrálja: három embert ott már nemcsak kényelmetlen, de törvényellenes is lenne utaztatni, a lábtér nagysága pedig az elöl ülők mindenkori kompromiszszumkészségétől függ. Ha a kocsit alapkivitelben vagy maximum panorámatetősként használjuk, meglepően nagy (266 literes) csomagtérrel gazdálkodhatunk, amely, mint említettük, kétszintes. A műszerfal egy az egyben a C3-asé, így ikszedszer állapíthattuk meg, hogy a digitális sebességmérő jól olvasható, a körív alakú fordulatszámmérőt meg lehet szokni, a fénypálcikás üzemanyagszint-jelző viszont túl darabosan mér. Ami pedig a szereltséget illeti, az 1,4-es motorhoz járó alacsonyabb fokozat kivonatos listája: két-két front- és oldallégzsák, állítható magasságú vezetőülés, két síkban állítható kormányoszlop, sebességfüggő elektromos szervokormány, intenzív fékezéskor automatikusan működésbe lépő vészvillogók, ISOFIX gyermekülés-rögzítő rendszer, a megválasztott sebesség túllépését jelző berendezés, elektromos ablakemelők, távirányítású központi zár.

MOTOR, MEGHAJTÁS, MENETTULAJDONSÁGOK

Elöl szinte korlátlan a térkínálat, a műszerfal a C3-asból származikA Pluriel két motorizációban kapható, tesztkocsink az alacsonyabbik szintet képviselte. Az 1360 köbcentis benzinmotor legnagyobb teljesítménye 55 kW (75 LE), maximális forgatónyomatéka 118 Nm/3300 min-1, és a kocsi ezzel az erőpotenciállal bizony nem úgy mozog, mint egy ilyen szépségtől joggal elvárható lenne. Mind a végsebesség (160 km/óra), mind a gyorsulás (0–100 km/óra: 13,9 s) a hiányérzetet keltett bennünk, és sajnáltuk, hogy nem a 110 lóerős 1,6-os benzinmotor van alattunk. Amely ráadásul még kevesebbet is fogyaszt (1,4: 8,9/5,5/ 6,8, 1,6: 8,3/5,5/6,6 l/100 km), viszont a kizárólagosan kínált robotváltóval együtt drasztikusan megemeli az autó árát (Pluriel 1.4: 564 900 korona, Pluriel 1.6 16V SensoDrive: 699 900 korona). A menettulajdonságok semmivel sem rosszabbak, mint akármelyik korszerű kisautóé, hiszen a felül atomjaira szedhető karosszéria alul nagyon is „egyben van”. Aláhúzva és összeszámolva tehát körülbelül annyit mondhatunk, hogy – ilyen kocsi is van a piacon. Tömegcikk aligha lesz belőle, de jó, hogy van. Vas Gyula

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?