Autó-motor

Az új Fabia modernebb és szebb lett, gazdagabb felszerelést is kapott

Virtuális bemutató keretében rántotta le a leplet a Škoda a népszerű Fabia negyedik generációjáról.
Demecs Péter

2021. május 10. 14:44

Škoda Fabia
- Škoda-felvétel

A Škodánál már megszokott, többhetes beetetés után végre eljött az a pillanat, amikor már nemcsak látványautót, tervrajzot vagy álcázott kocsit, hanem az egész autót megmutatták. A márka esetében nagy eseményről van szó, hiszen a Fabia az Octavia után a második legfontosabb modell. A Felicia utódjaként érkezett, s 22 év alatt több mint 4,5 millió kelt el belőle. A múlt héten bemutatott járgány nem egy ráncfelvarráson átesett modellfrissítés, ez egy teljesen új generáció, amely hét év után váltja az előzőt.

Új platform

Első ízben épül a Fabia az MQBA0 moduláris keresztmotoros platform műszaki alapjaira, amely a Volkswagen-csoport padlóvázaként még tágasabb belteret tesz lehetővé. 4108 milliméteres hosszúságával a Fabia jóval nagyobb lett és először lépi túl a négyméteres határt. A méretváltoztatás már a fényképekről is evidens, ami nekem személy szerint nagyon tetszik, hogy az autó veszített az éles vonalvezetéséből, s ismét visszatért az eredeti, köpcösebb énjéhez. Ami még a felvételekről tán mindenkinek feltűnik, az az új, rendkívül szokatlan metálfényezés, amely Phoenix nevet kapta – a járgány összesen kilenc színben lesz elérhető.

A Fabia esetében, mivel népautóról van szó, nem feledkezhetünk meg a csomagtér méretéről. Szinte megilletődve éreztem volna magam, ha itt nem történik változás, és a Škoda szerencsére nem okozott csalódást. A klasszikus piaci szegmens már eddig is legnagyobb, 330 literes csomagtértérfogata ugyanis most további 50 literrel 380 literre nőtt. Ha így haladunk tovább, néhány év múlva nemcsak a négy-, hanem az ötés a hatméteres hosszúságot is átlépik majd a következő generációk. Viccet félretéve, azt még meg kell jegyezni, hogy a Fabia esetében megmarad a kombi változat is, ez azonban csak később érkezik a piacra.

v

Átdolgozott utastér

Nekem így elsőre sokkal otthonosabbnak tűnik a Fabia negyedik generációjának az utastere. A volán már ismerős lehet az Octaviából, aminek nem nagyon örülök, mert még mindig nem tudtam hozzászokni az új formákhoz. A műszerfalon persze domináns helyet kapott a központi szabadon álló érintőképernyő, extraként lesz rendelhető a modellhez a digitális műszeregység. Az egyes vezérlési funkciók egy része még klasszikus gombon keresztül kezelhető.

Az új platform további fontos hozadéka egyébként, hogy a Škoda számára lényegesen egyszerűsíti a gyártást, s arra is lehetőséget ad, hogy minden eddiginél korszerűbb technológiákkal tudják felszerelni az autót. Első alkalommal jelenhet meg a járgányban az adaptív sebességtartó, vagy a holttérfigyelő rendszer, s már az anyósülésen is lehet Isofix gyerekülés-rögzítő. Az utasok biztonságáról összesen kilenc légzsák gondoskodhat.

a

900 km-es hatótáv?

A gyártó a bemutatáskor külön hangsúlyozta, hogy a Fabia kategóriája legkedvezőbb aerodinamikai tulajdonságainak köszönhetően 0,28-as légellenállási együtthatóval (cw) rendelkezik. Érdekesség, hogy a járgányhoz opcióként rendelhető lesz egy 50 literes üzemanyagtartály (alapban 40 literes). Nos ha a légellenállási együtthatóhoz hozzáadjuk az 50 literes tartályt, s mindezt egybevetjük a WLTP-szabvánnyal, akkor kiderül, hogy az új Fabiával egy tankolásra akár 900 kilométert is megtehetünk. Pofon egyszerű, ugye?

A motorházban egyébként a Volkswagen-csoport jelenlegi EVO-motorgenerációjának öt benzinüzemű erőforrásának valamelyikét találják a 48 kW (65 LE) és 110 kW (150 LE) közötti teljesítménytartományból. Az alapnak számító egyliteres, háromhengeres MPI-erőforrások forgatónyomatéka csupán 95 Nm, és csak ötgangos sebességváltóval lesznek kombinálva. A TSI erőforrások kínálata 75 kW (95 LE) teljesítménynél kezdődik, s ebben az esetben is csak az ötgangos manuális váltó lesz elérhető. A dupla kuplungos, hétgangos DSG-váltót csak a kínálat csúcsát képező 81 és 110 kW teljesítményű motoroknál találjuk, a gyengébb változathoz még hatgangos manuális váltó is választható.

A legerősebb motorral egyben visszatér a kínálatba a négyhengeres erőforrás, amely kisebb megterhelésnél képes kikapcsolni a középső két hengert.

Simply Clever

S mint ahogy az egyre nagyobb csomagtér, úgy az újabbnál újabb Simply Clever-megoldások nélkül sem tudják a Škoda tervezői elképzelni az életüket.

Kapaszkodjanak meg: az új Fabiában öt ilyen, teljesen új megoldás ünnepli premierjét. A váltókar előtt, kérem szépen, kártyák és ceruzák tárolására szolgáló rekeszt találnak, a tetőablak napellenzője szükség esetén leemelhető, ugyanúgy eltávolítható az üvegtartó, a csomagtérben új lehetőségek nyílnak a szállított holmi rögzítésére, a két hátsó ülés között pedig egy teljesen új tárolórekesz is megjelenik.

Most már csak azt kell megvárni, hogy kipróbáljuk az autót, és kiderítsük, hogy nem feledkeztek-e meg a tervezők a régi, jól ismert Simply Clever-megoldásokról, mint az ajtóba rejtett esernyő, vagy a központi visszapillantó tükörben találA ható USB-C-csatlakozó.
 

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pénz euró

Szlovákia továbbra is lemarad a versenyben

üzlet k

Nőtt a hazai élelmiszerek aránya a szlovákiai üzletek polcain

időjárás meleg

Rekkenő hőség a munkahét utolsó napján – 34 fok is lehet ma!

koronavírus-vakcina

A brit felnőttek több mint 80 százalékát beoltották

Oszaka Naomi

Oszaka nem indul Wimbledonban, Tokióban viszont igen

koronavírus-vakcina
Frissítve

Elhunyt egy 44 éves férfi, miután beoltották

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.