A genfi világpremierek egyike: BMW CS1

Ha létezik várt meglepetés, akkor a BMW legújabb stílustanulmánya kétségtelenül az. A Concept Car CS1 nevet viselő kabriolet a márciusban megrendezett genfi autószalonon mutatkozott be a nagyérdeműnek.

# Ha létezik várt meglepetés, akkor a BMW legújabb stílustanulmánya kétségtelenül az. A Concept Car CS1 nevet viselő kabriolet a márciusban megrendezett genfi autószalonon mutatkozott be a nagyérdeműnek. A bajorok ezzel úgy tűnik, végleges választ adtak azokra a kérdésekre, amelyekkel már évek óta gyötri őket a szakma és a nagyközönség egyaránt: 1. Lesz-e vajon egy, a mostani 3-as kompaktnál is kisebb BMW? 2. Ha igen, mikor? 3. Hogyan fog kinézni, legalább megközelítőleg? Nos, egy csapásra szinte mindent megtudhattunk, azt az egyet kivéve, hogy mikor jelenik meg az autó az országutakon is. Mert hogy megjelenik, az most már biztosra vehető, csak előbb még végig kell járnia a tanulmánymodellek szokványos útját (bemutatkozás néhány rangos autószalonon – a prototípus elkészülte és bemutatása – a sorozatgyártás megkezdése). Addig tehát szorítkozzunk arra, amit tudunk. Az autó lehet, hogy kabriolet lesz, lehet, hogy nem, de annyi bizonyos, hogy az ifjabb nemzedéknek szánják majd. Erre utal fiatalos, dinamikus külalakja, amely magán hordozza a márka valamennyi jellegzetességét, de újat is tudott hozni e téren. Vezetését, és általában a kezelését pedig ugyanannak az iDrive technikának az elemei könnyítik meg, amelyet a világon elsőként az új BMW 7-esnél alkalmaztak: megnyomjuk a középkonzolon elhelyezett „Controller”-t, a műszerfalból előbújik egy takaros kis képernyő, az összes funkció legáttekinthetőbb ábrázolásával. Ami pedig a motort illeti, arról az 1,8-as Valvetronic benzinesről van szó, amely – szintén a világon elsőként – fojtószelep nélkül készül. Legnagyobb teljesítménye 85 kW (115 LE), amelyet egy villámgyorsan dolgozó SMG szekvenciális váltó visz át a hátsó kerekekre. Az autó sportos karakterét erősítik az elöl 215/45-ös, hátul 235/40-es gumiabroncsok, egységesen 18 hüvelykes könnyűfém keréktárcsákon. Kedves fiatal BMW-rajongók, tehát van mire várniuk. Mi több, az autó valószínűleg még az Önök számára is megfizethető lesz... (-yu-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?