A defenzív vezetés egyfajta készenléti állapot

A defenzíva szó védekezést, a defenzív vezetés tehát védekező vezetést jelent. Kivel vagy mivel szemben? Könnyű kitalálni: a mások hibáival – pontosabban azok lehetséges következményeivel –, illetve a közlekedésben adódható váratlan helyzetekkel szemben.

A defenzíva szó védekezést, a defenzív vezetés tehát védekező vezetést jelent. Kivel vagy mivel szemben? Könnyű kitalálni: a mások hibáival – pontosabban azok lehetséges következményeivel –, illetve a közlekedésben adódható váratlan helyzetekkel szemben. Lényegében tehát előrelátásról van szó, hogy előre felismerhessük a ránk leselkedő lehetséges veszélyeket, és készen álljunk azok kivédésére. Hozzá kell tennünk, hogy az esetek túlnyomó többségében ezek a vészhelyzetek nem következnek be, tehát inkább egyfajta állandó készenléti állapotról van szó. Persze ez lehetőleg ne terjedjen odáig, hogy főúton vagy zöld jelzésre is lépésben hajtsunk be minden kereszteződésbe, illetve minden szembe jövő gépkocsit frontálisan a motorházunkba fúródva képzeljünk el. Az viszont – főleg kezdő korunkban – csak hasznunkra lehet, ha egy-egy közlekedési szituáció rosszabbik megoldását tudatosan vetítjük magunk elé. Természetesen a hozzá tartozó megoldással együtt. (Például: Ha ezt a szemben jövő kamiont váratlanul előzni kezdené egy figyelmetlen kolléga, merre menekülnék?) Az ilyen katasztrófavíziókra azért van szükség, hogy legalább elméletben minél jobban elsajátítsuk, mondhatni a feltételes reflex szintjére fejlesszük a defenzív vezetés magasabb szintű formáját: a valódi veszély elhárításának képességét. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy kikerülhetetlen tűnő vészhelyzetben meg tudjuk találni a legkisebb egérutat is, vagy ha a baleset már csakugyan elkerülhetetlen, a pillanat tört része alatt meghozott döntéssel minimalizálni tudjuk annak következményeit.

Bizonyára mindnyájunknak van olyan autós ismerőse, aki azzal szokott dicsekedni: „Tény, hogy vagány módra vezetek, de a kocsimon soha még egyetlen karcolás sem esett!” Lehet, ám ez legfeljebb csak félig az ő érdeme. Szerencséje másik felét azon sofőrkollégái előrelátó, más szóval defenzív vezetésmódjának köszönheti, akikkel ámokfutásai során találkozott az utakon…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?