Áttörés a kukoricabogár elleni

Elengedhetetlen a hosszú távon is működőképes védekezési stratégiák kialakítása. A vetésváltás alkalmazása, talajfertőtlenítők, ill. csávázószerek felhasználása napjainkban egyre szélesebb körben terjed a fertőzött területeken. A szakembereknek most hagyományos nemesítési eljárások alkalmazásával sikerült előbbre lépniük a károsítóval szembeni védekezés terén. A Saaten-Union kukoricanemesítő társaságnak, a Südwestsaat GbR-nek először sikerült hagyományos nemesítési eljárással olyan kukoricahibridet létrehoznia, amely rezisztens a kukorica egyik legfontosabb kárósítójával, a nyugati kukoricabogárral (Diabrotica virgifera virgifera) szemben. Az erről szóló összefoglalót rövidítve ismertetjük

Mint ismeretes, a kukoricabogár európai megjelenésének bizonyítékai 1992-ben láttak napvilágot. Valószínűleg a 80-as évek végén az akkori Jugoszlávia fővárosának környékére (belgrádi reptér) hurcolták be az első egyedeket, melyek „kihasználva” a régióban éppen akkor kaotikussá váló politikai helyzetet és annak következményét (balkáni háború) akadálytalanul terjedhettek el. Ma már bizonyított tény, hogy ezenkívül még legalább két helyszínre történt közvetlen behurcolás a tengerentúlról. 2003-ban Észak-Olaszország Lombardia tartománya, 2004-ben pedig Párizs környéke lett az elsődleges fertőzés újabb helyszíne, ezt követően számos másodlagos – az elsődleges fertőzési helyszínekről kiinduló – betelepülésről számol be a szakirodalom. Napjainkban valamennyi közép- és nyugat-európai országban megtalálták a károsító egyedeit és/vagy nagyobb populációit.

Az Egyesült Államokban a nyugati kukoricabogár (az északi, a déli és a mexikói változattal együtt) az 50-es évek közepe óta számít a legveszélyesebb kukoricakártevőnek, a kártétele által közvetlenül és a szükséges védekezések többletköltségeként közvetetten okozott kár nagysága éves szinten már meghaladja az 1,3 milliárd dollárt. Kezdetben a védekezés legegyszerűbb és környezetkímélő módja a vetésváltás volt. 1987-ben érkeztek az első jelzések arról, hogy „problémák” merültek fel, 1995-ben pedig katasztrofális kártétel következett be a vetésváltás ellenére. Az erős szelekciós nyomás hatására (a vetésforgó több mint 85%-án egyetlen faj, a szója szerepelt) ugyanis olyan női egyedek szelektálódtak ki, melyek képesek voltak tojásaikat a forgóban is elhelyezni, így egyes populációk ellenállókká váltak a vetésváltással szemben. Európában hasonlóan erős szelekciós nyomás azon területeken állhat fenn, ahol a vetésváltás eszközét – a kukorica kiemelkedően magas jövedelmezősége miatt – a lehető legminimálisabb mértékben, a legszűkebb forgó alkalmazásával valósítják meg. A károsítóval szembeni kémiai védekezés több módszere ismert és a gyakorlat is széles körben alkalmaz ilyen hatóanyagokat csávázószerként, talajfertőtlenítő granulátumként a lárvák ellen, ill. állomány-kezelésben a kifejlett imágók ellen. A rendelkezésre álló szerek palettája azonban meglehetősen szűkös, így itt is fenyeget a kialakuló rezisztencia veszélye, mint ahogyan az már meg is történt az Egyesült Államokban az állománykezelésre használt egyes hatóanyagokkal szemben.

A kukorica monokultúrában történő termesztése esetén az ismert rovarölőszeres védekezési módszerek mellett tulajdonképpen csak toleráns és rezisztens hibridekkel tartható fenn a termesztés magasszintű jövedelmezősége. Toleráns hibridekről akkor beszélhetünk, ha a lárvakártétel hatását a növények fokozott gyökérképzéssel, ill. – növekedéssel próbálják meg ellensúlyozni. A termelő szemszögéből nézve ez nem teljesen kielégítő megoldás, hiszen a pótlólagos biomassza-növekedés a talajban következik be, ez nem betakarítható produktum, így a terméscsökkenés sem kerülhető el.

Az Egyesült Államokban néhány éve már elérhetőek géntechnológiai eszközök segítségével előállított rezisztens hibridek (pl. Yieldguard RW, Herculex RW), melyek olyan méreganyagot (Cry3Nn1) termelnek, mely védetté teszi a növényeket a lárvakártétellel szemben. A transzgénikus hibridek tartós sikerének „gyenge pontja” lehet az a körülmény, hogy a beépített rezisztenciatulajdonság általában monogénikus jellegű. Azaz egyetlenegy gén biztosítja a kívánt tulajdonságot, így a kártevő viszonylag egyszerűen és gyorsan alkalmazkodhat a megváltozott körülményekhez, az ellenálló egyedek kialakulásának nagy a valószínűsége. A transzgénikus rezisztencia fenntartása ezért folyamatos és konzekvens rezisztencia-mendzsmentet igényel. Mivel az eddigi géntechnológiai eredmények gyakorlati alkalmazása Európában a kialakult társadalompolitikai helyzet miatt meglehetősen nehézkes, így valójában a „legelegánsabb” megoldás az lehetne, ha a nemesítés hagyományos eszközeivel sikerülne rezisztens vonalakat és hibrideket előállítani. A természetes alapú rezisztencia jellemzően poligénikus, több gén által meghatározott tulajdonság, így a kártevő sem tud olyan hatékonyan és gyorsan alkalmazkodni hozzá, mint a transzgénikus hibridek esetében. További előnye ezen hibrideknek, hogy nincs olyan típusú biomassza-veszteség, mint amilyenre a toleráns hibridek esetében utaltunk.

A kukoricabogár európai megjelenésével egyidőben, a 90-es évek elején indította el rezisztencianemesítési programját az SWS. Az USA-ban működő partnercéggel (FAR, Minnesota) közösen sikerült mexikói egzotikus forrásokból rezisztenciagéneket összegyűjteni és ezeket az SWS elitvonalaiba keresztezni. Mexikóban, a kukorica őshazájában a kukoricabogár nem volt képes tartósan gazdasági károkat okozni, holott évszázadok óta folyik a kukoricatermesztés, napjainkban már több mint kilencmillió hektáron. Nyilvánvaló, hogy a mexikói fajtákban rendelkezésre állnak azok a rezisztenciatulajdonságok, melyek a rovar gazdasági károkozását megakadályozzák. Az SWS rezisztencianemesítési programjának a célja, hogy az európai termesztés viszonyainak megfelelő, természetes rezisztenciát mutató törzseket hozzanak létre. A vonalakat természetes és mesterséges fertőzési viszonyok között vizsgálták rezisztencia- és egyéb agronómiai tulajdonságaik tekintetében az Egyesült Államokban és az SWS argentin nemesítő állomásán. 2002 óta Magyarország déli területein, nagyszámú kísérlet beállításával végezték a rezisztens vonalak vizsgálatát. Az első rezisztens hibrid, melynek vizsgálatára 2005-ben került sor, a nem rezisztens hibrid 90%-os megdőlésével szemben 10% alatti megdőlést mutatott. A szelekciós munkákkal párhuzamosan folyt a rezisztens vonalak és hibridek agronómiai tulajdonságainak javítása. Csak a legújabb nemesítési technikák (dihaploid-technológia) alkalmazása tette lehetővé, hogy napjainkra már számos rezisztens hibrid vizsgálatáról tudunk beszámolni. Széles körű kísérletek kiértékelése – mind a gyökérkártétel mind pedig az abból fakadó növénydőlés tekintetében – bizonyítja, hogy számos szülői vonal a legkritikusabb fertőzési nyomás esetén is megfelelő rezisztenciával rendelkezik. Annak érdekében, hogy a hibridek megfelelő ellenállást tanúsítsanak, szükséges, hogy mindkét szülő rezisztens legyen. A kitartó fejlesztési munka eredményeként a SUM 2068 (tervezett neve: SUNRISE) lesz világszerte az első olyan természetes rezisztenciával rendelkező hibrid, mely 2008-ban Magyarországon megkezdi hivatalos fajtakísérleteit. A SUM 2068-as hibrid esetén több gén nyitja az ún. horizontális rezisztenciát, ami nyitja a rezisztenciatulajdonság nagyfokú stabilitását.

Az USA-ban ezeken kívül elterjedtek a transzgénikus hibridek is. A SUM 2068 (SUNRISE) hibriddel először fog rendelkezésre állni olyan hagyományos nemesítésű kukoricabogár-rezisztens kukorica, mellyel tovább bővül a Diabrotica elleni küzdelem eszköztára. A rendelkezésre álló rezisztens vo-ínalak felhasználásával évente mintegy 1000 kísérleti hibrid vizsgálatára nyílik lehetőség, így az elkövetkezendő években további, a termesztési viszonyokra adaptált rezisztens hibridek bejelentése várható. (Forrás: Agrárunió, Blum Zoltán)