Agro

Miért alkalmazzuk a Galleko® készítményeket?

Itt az év eleje, és az új szezon kezdetén még senki nem sejti, milyen évet zár majd az idén. De vizsgáljuk meg, milyen volt a tavalyi év, és hogy mit tehetünk a negatív hatások kiküszöbölése érdekében?
Czigler Mónika

2020. január 29. 14:45

galleko

Tavaly az enyhe tél és a kevés csapadék nagyon negatívan befolyásolta a tavaszi vetéseket. Ehhez jöttek még a vadkárok. A rég várt csapadék csak májusban érkezett meg, ezzel pedig felvillant a remény a jó termésre. A szép reményeket azonban eloszlatták a meleg és száraz hónapok. Az ősz megint meleg, és időnként csapadékos volt. Az említett tényezők jelentősen befolyásolták a végeredményt szinte minden termény esetében.

Minden termelőnek megvan a maga évente alkalmazott technológiája, amelyek segítségével megpróbálja kiküszöbölni a negatív tényezőket. Ezek közé egyre gyakrabban beiktatják a segédanyagokat is. Hatékony megoldást kínál ezen a téren a Galleko® is. Alkalmazható a károsodott növényekre regeneráció céljából, ugyanúgy, mint a minőségi növényzetre a végeredmény javítása érdekében. A Galleko alap-alkotórészei a szerves anyagok, aminosavak elegye, növényi hormonok és azok prekurzorai, stresszellenes anyagok, tengeri alga-kivonatok, makro- és mikroelemek vegyületei.

A szerves anyagok hozzájárulnak a gyökérrendszer fejlődéséhez, és elősegítik a hajszálgyökerek képzését. Ennek köszönhetően a kezelt növények jobban hozzáférnek a tápanyaghoz és a vízhez a kedvezőtlen körülmények közt is. A minőségi és jól működő gyökérzet az előfeltétele a jó termésnek. Az aminosavaknak a sejtfelépítésben van szerepük. Azok szintézise viszont a stresszhatások miatt korlátozott. Az egyenes adagolással biztosított a növekedés és a regeneráció. Emellett kiváló hordozó-anyagoknak minősülnek. Az auxinok és azok vegyületei a tápanyagot a növény éppen keletkező szerveibe szállítják. A kezdeti növekedési fázisban a gyökérendszer fejlődését serkentik, a későbbiekben a föld feletti részeket. A citokinineknek fontos szerepük van több vegetációs fázisnál. Segítik a sejtosztódást, jelen vannak a magvak csírázásánál, a gyökér fejlődésénél, de irányítják a levelek öregedését is. Inhibíciós hatásuk is van az auxinokkal szemben, és adagolásukkal a kezdeti fázisban elősegíthető az oldalhajtások képzése. A stresszhatás csökkentő elemek feladata segíteni az egyedeknek a negatív tényezők leküzdését (hideg, meleg, kevés és túlzott csapadék). Részlegesen ezt a funkciót töltik be a tengeri algák, amelyeket a Galleko készítmények tartalmaznak. Az algák olyan területről származnak, amelyekre jellemző a hosszú időintervallum az apály és a dagály között. Így sokáig ki vannak téve a stresszhatásoknak. A készítményekkel kezelt növényekre így átviszik az ellenállóképességet.

De nem szabad megfeledkeznünk a makro- és a mikroelemekről sem. Feladatuk nem az, hogy pótolják a tápanyagszükségletet a vegetáció egész ideje alatt, hanem az, hogy a pillanatnyi helyzetben kiegészítsék a tápanyag-hiányt. Ezzel növekszik és gyorsul a Galleko készítmények hatása. Alkalmazni lehet TM-ben is más vegyszerekkel (kivéve a gyomirtókat) és gyökéren kívüli tápanyagellátással. Mindegyik említett összetevő kombinálható az egyes készítményekben úgy, hogy biztosítva legyen a morforegulációs, stimulációs, és stressz-csökkentő hatás. Nem feledkezhetünk meg a magasfokú regeneráció-képességről sem, amelyet különösen értékelnek azok a gazdák, ahol a terményt erősen károsítják a vadak, a jégeső, vagy pl. a talajvizek. A Galleko technológia az egyes termények esetében több applikációból áll, amelyek logikusan kötődnek egymásra. A cél elérni a lehető legjobb gazdasági effektivitást.

De nézzük meg, hogyan működik ez a gyakorlatban az őszi veteményekben, elsősorban a repcében. Tavaly ősszel több termény is jól felkészülten várta a telet, tavasszal viszont már más volt a helyzet. A vadak jelentősen károsították a terményt. Ez volt a helyzet az egyik rimaszombati parcellán is, ahogy az az alábbi felvételen is látszik. 

galleko Őszi káposztarepce, Dalton, vadkár, fotó: 2019.2.28. (Rimaszombat)

 

Azért, hogy a növények mihamarább felépüljenek, a Galleko koreň és a Galleko univerzál (0,4 l/ha és 0,4 l/ha) kombinációját alkalmazták. Feladatuk a regeneráció idejének csökkentése, elősegíteni a gyökérzet megújulását és növekedését, serkenteni az oldalhajtások képzését. Az eredmény szemmel látható az alábbi felvételen.

galleko2

Őszi káposztarepce, Dalton, balra kontroll, jobbra Galleko, fotó 2019.7. 2. (Rimaszombati járás).

A parcellán, ahol a Galleko készítményt alkalmazták, 300 kg-al magasabb volt a hozam, mint azon a kontroll területen, ahol a Gallekot nem alkalmazták. A számokban kimutatható eredmény alátámasztotta a szemmel is látható különbségeket, amelyek a gyökérrendszerben, a hajtásban, és a becőkben is megfigyelhető volt.

És hogy mire képes az említett páros a nem károsodott területen a Nyitrai járásban? A kísérletek itt 40 hektáron zajlottak. Az eredmény a Gallekoval kezelt területeken 560 kg többlet-hozam (ES Cesario). A kísérlet érdekessége, hogy 17 nappal a kezelést követően a kontroll-terület már teljes virágzásban volt (a szárazság miatt), míg a Gallekoval kezelt terület még csak kezdett virágozni.

A Galleko technológiát a búzában az elmúlt szezonban kipróbálták az Agropodnik Košetice, a.s. vállalatnál (Pelhřimov, CSK). A vetőmag előkészítésénél a csávázás mellett alkalmazták a Galleko špeciál-t is. Ez a készítmény segíti a jobb begyökeresedést, és segíti leküzdeni a növénynek a kezdeti nehézségeket. A látható jelek mellett a kezelt növényzeten tapasztalható volt a minőségibb gyökérrendszer, az egyenletesebb kelés, a jobb és egyenletesebb bekötődés, amelynek hatása van a mellékhajtások számára is. Azonban nem csak a mellékhajtások kialakítása fontos, hanem az is, hogy azok meg legyenek tartva. Ezért alkalmazták itt tavasszal a Galleko univerzál-t. Célja a regenerációs folyamatok effektívvé tétele, erősíteni és segíteni a gyökérrendszer képzését, hogy a képes legyen eltartani a mellékhajtásokat. Nem feledkezhetünk el a stimulációs- és stressz-csökkentő hatásról sem.

Végezetül még a Galleko zmáčadlo készítményt is alkalmazták, amely feladata segíteni a szemek feltöltődését, a magasabb EMT kialakítását, és elősegíteni a minőség javítását (N – tartalom, fehérje, sikér). Az eredmény 580 kg-al magasabb hozam volt a negatív tényezők ellenére is (magas hőmérséklet, kevés csapadék a szezon elején s végén). Ahogy az alábbi felvétel is mutatja, a végső fázisban a kezelt növényzet esetében nagyobb volt a mellékhajtások száma, és jobb a gyökérrendszer.

 

galleko 3

Őszi búza, fajta: Manitou, balra kontroll, jobbra Galleko, Agropodnik Košetice, a.s. (Pelhřimov járás, CSK), fotó: 2019.7.11.

 

Az egyes Galleko készítmények úgy vannak összeállítva, hogy elősegítsék azokat a folyamatokat, amelyek épp végbe mennek a növényekben. Ezért a Galleko technológián belül minden applikációnak nagy jelentősége van. A kedvezőtlen és stressz-hatások nehezen jósolhatók meg előre. Ezért a készítmények stressz-csökkentő hatása a vegetáció elején nem kell, hogy kitartson az egész vegetáció folyamán. Ajánlott ezeket az anyagokat a fejlődés folyamán folyamatosan kiegészíteni.

A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy már a részleges alkalmazás is meghozza a gyümölcsét. Tavaly ez bebizonyosodott Josef Keprta termelőnél is (Louny járás, CSK). Az őszi búzánál a tavaszi regeneráció keretében a Galleko univerzál-t alkalmazta (0,8 l/ha). A hatás röviddel az alkalmazást követően megmutatkozott.

 

galleko 4

 Őszi búza, balra kontroll, jobbra Galleko, (Louny járás, CSK), fotó: 2019.5. 8.

Az egyedek, amelyek a Gallekoval voltak kezelve, szemmel láthatóan jobb kondícióban voltak. Jól látható volt a különbség a gyökérrendszert, a mellékhajtásokat, és az egyenletes fejlődést illetően. A hozam 400 kg-al több volt a kontrollal szemben.

A stimulációs készítmények mellett (ez nem csak a Gallekora vonatkozik) nem szabad megfeledkezni a kellő tápanyagellátásról sem. Nem kifizetődő stimulálni a növényzetet, amely sok kalászt, vagy becőt növeszt, ha aztán nincs tápanyag, amelyet fel tud venni. Ez a pár sor is azt a célt szolgálta, hogy bemutassuk a Galleko készítmények alkalmazásának jogosultságát csakúgy a növény „megmentése” esetében, mint a minőségi növényzet hozamának javításában. Ismételten bebizonyosodott, hogy úgy az egész technológia, mint a részleges Galleko technológia alkalmazásának nagy a jelentősége a termelés gazdaságossá tételében. Ehhez kívánunk a gazdáknak idén is sok sikert!

Szívesen meglátogatjuk önt személyesen is, további információ érdekében keressen a 0911 44 44 78-as mobilszámon, e-mailen: info@galleko.com, vagy keresse fel internetes oldalunkat: www.galleko.com.

Martin Šotík, Galleko®

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Felmérés: Parlamenten kívül az MKP

Nyilvánosságra került a titkos felmérés

Dunaszerdahely

Oxfordi diplomával a pékségben

Robert Fico

Fico nem kíván egyebet, csak 2,99 százalékot a Hídnak

Kucsera Miklós

Vágsellyei győzelem az érsekújvári régióderbin

Jana Cigániková

VIDEÓ: Elszabadultak az indulatok – már a középső ujjukat mutogatják egymásnak a képviselők a parlamentben

Dán fiatalok randalíroznak Prágában

Több mint 120 ezer szlovák állampolgár él Csehországban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.