Agro

Galleko® technológia a kapásnövényekben

Az időjárás idén is befolyásolja majd a hozamokat. Az áprilisi és májusi szárazság nem csak a tavaszi, az őszi veteményeket is károsította. A tavalyi évhez viszonyítva az esős időszak az utolsó pillanatban, egy hónappal később köszöntött be.
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

2020. július 3. 12:20

cukorrépa

Míg tavaly a május csapadékos volt, idén ez a júniusról nem mondható el. Ez meglátszik a szója, kukorica, napraforgó fejlődésén is, tavaly ugyanis azok jóval előrehaladottabb állapotban voltak. Megsínylette a szárazságot, illetve a meleg és hideg váltakozását a cukorrépa és a burgonya is. Még a korai vetés és a jó agrotechnika sem segített a fejlődés előrehaladásában. A negatív hatások stresszelik a növényt, amit a gazdák csak nehezen tudnak befolyásolni. Azonban nem szabad még ilyen kemény körülmények mellett sem letenni a fegyvert. Léteznek olyan készítmények, amelyek feladata a kedvezőtlen hatások csökkentése. A Galleko ezen a téren több éves tapasztalattal rendelkezik, a kísérleti állomások és a termelők tapasztalatai alapján javasolja készítményei alkalmazását. Az utóbbi időben épp a környezetváltozás miatt és a strasszcsökkentő hatásának köszönhetően növekszik jelentősége és alkalmazásának fontossága. De nem szabad megfeledkezni stimulációs és regenerációs hatásáról sem.

Sokszor elhangzik az, hogy várni kell, nem tudni, megéri-e az adott terménybe fektetni, mert nem tudjuk, hogyan alakul az időjárás. Azonban itt is érvényes a mondás, miszerint kétszer ad, aki jó időben ad. A cukorrépa esetében erről meggyőződhettünk az egyik vállalatnál Vágsellyén is. A hosszan tartó szárazság idején (május 19.) a fiatal növények esetében a Galleko arider készítményt alkalmazták 0,3 l/ha adagban. Ez épp a szárazság okozta stressznek kitett növényekbe ajánlott. Feladata segíteni a növényt leküzdeni a nehéz időszakot. A Galleko a cukorrépában több alkalmazásból áll. Segíti a növényben épp végbemenő folyamatokat, és meghosszabbítja a stresszcsökkentő hatást. A későbbi fázisban (jún.16.) itt alkalmazva volt a Galleko rast és a Galleko list 0,6 és 0,6 l/ha adagban. A kontroll-minták vétele és a fotódokumentáció két nappal az alkalmazást követően készült, ezért hatásuk még nem tudott teljes mértékben megnyilvánulni. Azonban már itt is látható a különbség a kontroll és a kísérleti variáns között, ami nem csak a levelek nagyságán, hanem a cukorrépa testének méretében is megnyilvánul. Tapasztalatból tudjuk, hogy ez a különbség csak tovább fokozódik majd.

galleko 1

Cukorrépa, balra kontroll, jobbra Galleko. Váselye, fotó: 2020.6.18.

A Galleko sorában az utolsó készítmény a Galleko kvet a plod. Július végi alkalmazásával kiegészülnek a stresszhatás-csökkentő készítmények, amelyek pozitívan nyilvánulnak meg a cukortartalomban. Tavaly Csehország északnyugati részén zajlottak félüzemi kísérletek Louny járásban. Az alkalmazott metodika itt a Galleko arider (0,5 l/ha), Galleko rast és Galleko list (0,4 + 0,4 l/ha) valamint a Galleko kvet a plod (0,8 l/ha) készítmények sorából állt. Az időjárás másképp alakult, mint az idén. A hatodik hónap végén a növények szenvedtek a szárazság és magas hőmérséklet miatt. A Galleko készítménnyel kezelt növények viszont láthatóan jobb állapotban voltak.

galleko 2

Cukorrépa balra kontroll, jobbra Galleko. Louny járás, fotó: 2019.6.25.

A végső számadatok a különbségeket alátámasztották. A cukorrépatest a Galleko kísérleteiben elérte a 92,6 t/ha-t, míg a kontroll esetében ez 83 t/ha volt (átszámítva 16% cukortartalomra). A többlet a cukortartalomban is megmutatkozott (19,3% a kontroll, és 19,7% a kísérlet esetében). A fotódokumentáció valaki számára csodaszerűnek tűnhet, vizuálisan azonban, és főként a számadatokat tekintve meggyőzőnek mutatkozik a készítmény alkalmazása.

A Galleko készítmények szerves anyagok, aminosavak, növényi hormonok és azok vegyületei, tengeri alga kivonatok, stresszellenes anyagok, makro- és mikroelemek keverékei. Ezért hatásuk komplex, képesek a növényeket stimulálni, regenerálni, és csökkenteni a stresszhatásokat. A szerves anyagok pozitívan hatnak a gyökérrendszer képzésére, fejlődésére és megújulására. Ez hatásuknak köszönhetően dúsabb, több hajszálgyökeret növeszt, és a gyökér is hosszabb. Már ez az első aspektus is több pozitívumot hoz, főként a kedvezőtlen körülmények közt. A növényeknek minimalizálódnak a problémái a tápanyag- és vízfelvételt illetően (még a talajban kevésbé mobilis elemeket tekintve is). A növényi hormonokat illetően főként a citokinint kell megemlíteni, amely segíti a sejtek osztódását és a sejtfalak erősödését, ezzel serkenti a növények növekedését, és a mellékgyökerek képződését. A sejtfal erősítése magasabb ellenállóképességet biztosít a patogénekkel szemben, és maga a növény is egészségesebb lesz. A citokininek irányítják a növény leveleinek az öregedését is.

A Galleko készítmények alkotórésze továbbá az aminosavak, amelyeknek a sejtfalépítésben van szerepük. Szintézisük azonban a stresszhatásokra jelentősen csökken. Egyenes adagolással viszont serkenti a növekedést, ugyanakkor gyorsítja a regenerációt. Kiváló hordozói azoknak az anyagoknak, amelyeket vele együtt adagolnak. A stresszellenes elemek feladata segíteni az egyedeket a nehézségek leküzdésében (hideg, meleg, kevés, vagy túl sok csapadék). Ezt a funkciót részben a tengeri alga kivonatok is betöltik, amelyeket a Galleko készítmények tartalmaznak. A tengeri alga kivonatok olyan helyről származnak, ahol hosszú idő telik el az apály és a dagály között, így azok jelentős stresszhatásnak vannak kitéve. A stresszhatás-leküzdő képességüket azután átadják a kezelt növényeknek is.

De nézzük meg a kísérleti állomások eredményeit is. Már több éve folynak a kísérletek a Galleko készítményekkel a prágai CSME-en a cukorrépában (Červenú Újezd, Prága környéke).  Az említett lokalitáson 2018-ban áprilistól szeptemberig 51% volt a csapadék a normál átlagágát tekintve. Az eredményeket tehát nagyban befolyásolta a nagy szárazság, és az átlagon felüli meleg. Ezért 2019-ben változtattunk a metodikán. A várt szárazság ellenére azonban a csapadékmennyiség majdnem elérte a normál átlagát.

A másik kapásnövény, ahol a Galleko már több éve kiváló eredményeket ér el, a burgonya. Az alapvető metodika itt a Galleko univerzál és a Galleko list készítmények alkalmazásából áll. Az elsőt 0,8 l/ha adagban alkalmazzuk, amikor a növény 10–15 cm magasságú. A másikat 14 nap eltelte után, amely összeköthető a gombaölőszeres kezeléssel. Erős stresszhatás esetében (szárazság) ajánlott alkalmazni a Galleko arider készítményt, és amennyiben magasabb keményítőtartalmat szeretnénk elérni, a Galleko kvet a plod készítményt is. Hatásukat leginkább az alábbi felvétel bizonyítja, amelyet Malé Leváre (Malacka járás) környékén fotóztunk tavaly.

galleko3

Burgonya, fajta: Umatilla Russet, balra kontroll, jobbra Galleko. Malé Leváre (Malacka járás), fotó: 2019.7. 10.

A dúsabb levélzet és a sorok jobb bezáródása szemmel látható volt. A kísérlet végeredménye ezt a különbséget megerősítette. A Galleko készítmények alkalmazása 10%-os hozamnövekedést eredményezett (kísérlet:61,10 t/ha, kontroll: 54,75 t/ha). Hogy ez nem volt véletlen, arról az utóbbi két éves kisparcellás kísérleti eredmények is tanúskodnak, amelyet a CSME-en végeztek (Uhříněves, Prágai járás). Ebben az esetben is kevés volt a csapadék, 2018-ban áprilistól augusztusig 176,4 mm, 2019-ben 235 mm eső esett. A Galleko készítmények alkalmazásnak fontosságát így emeli ki Ing. Petr Dvořák, Ph.D. a zárójelentésben: „A fent említett körülmények alapján az eredményeket nagyon pozitívan értékelem, hiszen olyan vegetációs idő alatt sikerült elérni, amelyet rendkívül nagy mértékben megjelölt a szárazság, különösen a kulcsfontosságú fejlődési fázisokban. Az alkalmazott kezelés minden variáns esetében több mint 13%-os növekedést eredményezett a fogyasztásra alkalmas gumók esetében. Az eredmények ilyen körülmények közt egyértelműen a készítmények alkalmazásának szükségességét támasztják alá a stresszhatásokkal szembeni küzdelemben.(Éves zárójelentés 2018, A Galleko készítmények kisparcellás kísérleti eredményei a burgonyánál, 2018).

Úgy, mint a többi termény esetében, a kapásnövényeknél is képes a Galleko hozzájárulni a hozam növeléséhez. Úgy, mint más termények esetében, a kapásnövényeknél is jelentős gazdasági növekedést érhetünk el. Fontos azonban, hogy ne várjunk az utolsó pillanatig, hanem már a fiatal növényeknél alkalmazzuk a készítményt. Eredményt már a Galleko készítmények részleges alkalmazásával is elérhetünk, azonban a legnagyobb hozamot a teljes metodika alkalmazása biztosítja.

Bővebb info: Telefon: 0911 44 44 78 E-mail: info@galleko.com

Martin Šotík, Galleko

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a három diplomata kiutasítása kapcsán arról beszélt, szerinte Pozsony az Egyesült Államok befolyása alatt hozta meg döntését ⋌(TASR/AP-felvétel)

Orosz kémbotrány: vizsgálatot indítottak Szlovákia oroszországi nagykövetségein

dac
Frissítve

GALÉRIA: Hajrában szerzett góllal nyert a DAC a Pohronie otthonában

Nyugat- és Közép-Szlovákiába visszatér a kánikula

paksi atomerőmű

Meghibásodás miatt leállt a paksi atomerőmű 4. blokkja

koronavírus

A fertőzöttek száma 20,5 millió, a halálos áldozatoké csaknem 750 ezer a világon

Benes

Beneš decrees – when the past catches up with the present

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.