Agro

Galleko® – megoldás az őszi búzába és árpába

A téli szünet véget ért, és a tavaszi munkák már folynak a földeken. A tél nem sok kárt tett az őszi búzában és árpában, a száraz fagyok nem károsították a terményt. Az őszi vetések Szlovákia és Csehország területén egészen jó kondícióban vannak.
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

2020. április 6. 14:29

galleko

Inkább csak azokon a helyeken kezd veszíteni egészséges zöld színéből a vetemény, ahol nagyobb mennyiségű csapadék hullott. A mezőgazdászok keresik a megfelelő stratégiát a kezdődő szezonban. A regenerációs trágyázás mellett többen alkalmazzák a segédanyagokat, amelyek célja felgyorsítani a regenerációs folyamatokat, stimulálni a növényzetet. Megoldást nyújt ebben a Galleko is. Az őszi búzába és árpába komplex technológiát kínál, amely több készítmény alkalmazásából áll.

Azonban van egy másik csoport is a mezőgazdászok körében, amely kételkedik az ilyen készítmények alkalmazásának szükségességében. Ennek különféle okai vannak. Leggyakrabban úgy gondolják a gazdák, hogy a jól áttelelt növényzetet nem kell kezelni, stimulálni. A „jól áttelelt növényzet” fogalma alatt minden agronómus mást ért. A pillanatnyi állapot függ a talaj típusától, az időjárás alakulásától, illetve az agrotechnikától. Gyakran találkozunk azzal, hogy az állapotfelmérés csak a föld felszíne feletti növényi részekre vonatkozik, és csak kevés gazda vizsgálja meg a gyökérzetet. Pedig a búza és az árpa esetében is nagyon fontos jó állapotban megtartani a gyökérzetet. És épp itt nyer teret a Galleko univerzál. Ez a készítmény tudományos intézetek és a gazdák által is igazolt készítmény. Alkotóelemei a szerves anyagok, aminosavak, növényi hormonok és azok vegyületei, tengeri alga kivonatok, stresszellenes anyagok, mikro- és makroelemek. Összetételének köszönhetően hatása nagyon komplex. A növényekre stimulációs, regenerációs és stresszcsökkentő hatással van. A szerves anyagok pozitívan hatnak a gyökérrendszer képzésére, fejlődésére és megújulására. Ez dúsabb, hosszabb és több hajszálgyökérrel rendelkezik a kezelést követően.

Már a fentiek is rengeteg előnyhöz juttatják a növényzetet a kedvezőtlen körülmények közt. Ezek felett a növényeknél minimalizálódik a víz- és tápanyagfelvétel problémája azokat az elemeket tekintve is, amelyek kevésbé mozgékonyak a talajban. A hatás jelentősége tovább növekszik a kedvezőtlen körülmények között, mint pl. a magas hőmérséklet, kevés csapadék. Ha ezzel a készítménnyel kezeljük a növényzetet, mindent megtettünk azért, hogy jó kondícióban maradjanak a jövőben is.

A Galleko univerzál pozitív hatásáról tanúskodnak az OSEVA PRO s.r.o. kísérleti állomáson végzett kísérletek is. Két variánst hasonlítottunk össze. Az első esetében az említett készítményt csak tavasszal alkalmaztuk (2019.4.1.) 0,8 l/ha adagban. A második kísérleti variánsnál a Galleko egész metodikája volt alkalmazva az őszi búzában és árpában (a csávázást kivéve). A Galleko univerzál-t itt ősszel alkalmaztuk a fiatal egyedeknél és folytattuk a tavasszal ugyanolyan terminusban, de kisebb adagban, mint az előző variáns esetében. A virágzás kezdetén ez a növény Galleko zmáčadlo készítménnyel volt kezelve. Az első értékelést 28 nappal a tavaszi alkalmazást követően végeztük. A különbségek a gyökér és a növény tömegében és hosszában is szemmel látható volt. Ezen felül a további mérések folyamán az utolsó vegetációs időszakban ezek a különbségek továbbra is megfigyelhetők.

De figyeljük meg a Galleko univerzál további összetevőjét. A gyökérrendszerben megy végbe a különféle növényi hormonok szintézise. A hajszálgyökerek gyökércsúcsán így citokinin képződik, amely erősíti a sejtfalakat, és segíti a sejtek osztódását. Ezzel serkenti a növények növekedését, és a mellékhajtások képzését. A sejtfal erősítése magasabb ellenállóképességet biztosít a patogénekkel szemben, és az eredmény az egészségesebb növényzet. Ez a hatás beigazolódott a pőstyéni kísérleti állomás kisparcellás kísérleteinél is, amelyet az őszi búzában végeztek Vágborin 2016-2017-ben. A Galleko készítményekkel kezelt növények (Galleko špeciál, Galleko univerzál és Galleko zmáčadlo) jobban ellenálltak a rozsdának, a kontrollal szemben 10% jobb egészségi állapotot figyeltek meg. Hasonló volt a helyzet az őszi árpánál is. A barna levélfoltosság jelenléte a kezelt növények esetében szintén 10%-ban kisebb volt, mint a kontroll esetében.

A citokininek irányítják az öregedés folyamatát. Az auxinokkal szemben inhibíciós hatással bír, így gyengíti az appikális dominanciát, és segíti a mellékhajtások képződését. Az aminosavaknak a sejtépítésben van szerepük, szintézisük viszont a stresszhatások idején jelentősen korlátozva van. Az egyenes adagolással így serkenteni lehet a növekedést, és gyorsítani a regenerációt. Efelett kiváló anyaghordozónak is bizonyulnak, amelyeket vele együtt adagolunk. A fiatal kezelt növény így néhány nappal a kezelést követően jobban bekötődik, életképesebb, és jobban képes ellenállni a kedvezőtlen hatásoknak, amelyek a következő vegetációs időszakban várnak rá. Így volt ez az Agrodružstvo Brázdim esetében is, ahol a növényzet egy része Galleko univerzállal volt kezelve, és már az alkalmazás után rövid idővel jelentős lépéselőnyre tett szert a kezeletlen változattal szemben.

galleko1 Őszi búza, Futurum, balra kontroll, jobbra Galleko univerzál0 0,7 l/ha, Agrodružstvo Brázdim (Prága – kelet), fotó: 2019.4.11.

A stresszhatás-csökkentő elemek feladata segíteni a növényzetet a negatív környezeti tényezők hatásának leküzdésében (hideg, meleg, kevés, vagy túlzott csapadék). Ezt a funkciót teljesítik a tengeri alga kivonatok, amelyeket a Galleko készítmények tartalmaznak. A tengeri alga olyan területekről származik, ahol jellemző a hosszú időintervallum az apály és a dagály közt, így jelentős stresszhatásnak vannak kitéve. A stressz-ellenálló hatásukat ennek köszönhetően átviszik a növényzetre is.

Nem szabad azonban megfeledkeznünk a mikro- és a makroelemekről sem. Feladatuk nemcsak megoldani a növény táplálását a vegetáció egész ideje alatt, hanem pótolni az aktuális tápanyaghiányt is.

Az említett összetételeknek és hatásoknak köszönhetően evidens, hogy a Galleko készítmények jótékony hatással bírnak a károsult, illetve a minőségi növényzetre is. Hogy ez hogyan fest a gyakorlatban, bizonyítja az alábbi felvétel is, amelyet az Agro, Družstvo Záhoří (CSK, Písek járás) vállalatnál végeztek.

 

galleko2Őszi búza, Nelson, balra kontroll, jobbra Galleko univerzál (0,8 l/ha). Agro, Družstvo Záhoří (CSK, Písek járás). Fotó: 2019.4.16.

A Galleko univerzál-lal kezelt egyedek minőségi, hajszálgyökerekben gazdag gyökérrendszerrel rendelkeznek, és a föld feletti részek szemmel láthatóan gazdagabbak a mellékhajtásokban, zöldebbek, életképesebbek. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a március és április ezen a lokalitáson is száraz és meleg volt. Ezért a készítmény stresszcsökkentő hatása is bizonyított. A kezelt növény gyorsabban regenerálódott.

A vegetáció előrehaladtával a növények növekednek, súlyt vesznek fel. Változik az időjárás is. Tavaly is a száraz, meleg időt felváltotta az átlagon felül csapadékos május. Júniusban viszont újra változott az időjárás, növekedett a hőmérséklet, és a csapadékmennyiség csökkent. Ezért a jobb és stabilabb eredményért ajánlatos alkalmazni a Galleko egész metodikáját az egyes terményeknél. A búza esetében ez a Galleko zmáčadlo alkalmazásával folytatódik a virágzás kezdetén. A készítmény főként aminosavakat és tengeri alga kivonatokat, makro- és mikorelemeket tartalmaz. A készítmény fő feladata segíteni a növényzetet a stresszhatások leküzdésében, növelni a szárazsággal szembeni ellenállóképességet, pozitívan befolyásolni a sejtek vízgazdálkodását. Efelett növeli a fehérje és sikértartalmat, valamint a N anyagokat a szemekben. A minőségtől függ az ár is. És ez az, amiért közkedvelt a keménybúza-termesztők körében.

Végezetül ki kell emelni, hogy ami csupán néhány százalékos gyökérhossz- és gyökértömeg növekedéssel kezdődött, folytatódott a néhány százalékos mellékhajtások számának, a kalász hosszának, majd a szemek számának növekedésével a kalászban, és 600-700 kg/ha többlethozammal végződött. Ez egyúttal az egyik legfőbb ok, amiért a Galleko készítményeit érdemes alkalmazni az őszi búzában és árpában is. A készítmények gazdaságosabbá teszik a termelést, és segítségükkel ki lehet termelni azon költségek fedezését, amelyek fixen terhelik le a gazdák pénztálcáját, függetlenül attól, hogy milyen lesz az adott szezon.

Bővebb info: Telefon: 0911 44 44 78 E-mail: info@galleko.com

Viszontlátásra a földeken!

Martin Šotík, Galleko

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Hunčík Péter

Maradandó sorsesemény

Ursula von der Leyen

Nem bízhatunk az unió múlt héten bejelentett mentőövében

matovič trianon

Matovič: Építsük közösen Szlovákiát

Sólymos László

A Híd és a Magyar Fórum az alkotmány preambulumának módosítását szorgalmazza

skalica

II. fociliga: óriási az elégedetlenkedés, visszaléphet a Skalica

Kalmár örült, Holman nem

Esti mérkőzések várnak a DAC-ra

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.