Panoráma

A rendhagyó születésnap

Időről időre fölmerül a kérdés: megvan-e a kellő távlat az 1989-es események tárgyilagos megítéléséhez? Különösen most, a rendszerváltás 30. évfordulóján – egyben annak indirekt hazai magyar előtételeire is gondolva.
Miklósi Péter

2019. november 17. 14:50

Tóth Lajos
Tóth Lajos

„Mire példa Vágsellye, a szlovákiai Šala? Arra, hogy lehet, hogy kell. Arra, hogy nem múltakon borongani, sebeket fájlalni, »tétlenségben keseregni« kell, hanem dolgozni, tenni, cselekedni, önmagunkat összeszedni!” – vélte a magyar publicisztika kíválósága, Ruffy Péter 1979-ben a Világaim című riportkötetben.

 „Az »itt és most« vastörvénye érvényesül Vágsellyén. Oda küldenék mindenkit, aki tétlenségben kesereg és utat téveszt” – írta a Vörösmarty Klub emlékkönyvébe 1977 áprilisában Balogh Edgár.

„Mindig az emberekhez szóltunk, csakis az igazat hirdettük és vallottuk akkor is, amikor a szlovák–magyar barátságról beszéltünk. Számunkra a művelődés a létet jelenti. Az ösztönösség kiveszőben van, helyébe a tudatnak kell lépnie. Tudat nélkül az ember nem ember, a magyar nem magyar!” – mondta 1976-ban, a Vörösmarty Klub működésének tizedik évfordulóján az akkori idők másként gondolkodóinak hangsúlyaival TÓTH LAJOS, a sokak által vágsellyei népi egyetemnek is tartott társaskör alapítója és sok éven át irányítója. Az a ma már 80 éves pedagógus és egykoron klubszervező, aki napra pontosan az ötvenedik születésnapján: 1989. november 18-án a vágsellyei Centrál Szállóban – A csehszlovákiai magyar értelmiségi lét címmel – 130 meghívott számára tudományos tanácskozást és baráti találkozót szervezett. E szokatlan születésnapi összejövetel számunkra nyilvánvalóan véletlen, ám annál fontosabb üzenete, hogy egybeesett a csehszlovákiai rendszerváltoztató forradalom kitörésével! A dátum  egy másik jelentősége pedig, hogy e találkozó után, de már a Tóth Károly és Sándor Nóra házaspár lakásán, jóval szűkebb körben,  megalakult a rendszerváltó Független Magyar Kezdeményezés.


Lajos, a kereken harminc éve, a forradalom első napja (cseh)szlovákiai magyar eseménysorának fontos mozzanatává vált születésnapod apropóján beszélgetünk. Mégis rácsodálkoztam, hogy idén már nyolcvanéves vagy! Te nem szoktál?

Vállalni kell. Jól vagyok, soha nem tagadtam le a koromat, éveim száma ellenére jól érzem magamat a bőrömben. És a fejemben is még sok gondolat van, hiszen nem minden pedagógusnak adatik meg, hogy a nyugdíj után még húsz évet tiszteletbeli irányítóként, emeritus igazgatóként tovább működjön egy olyan magángimnáziumban, amelyet országos viszonylatban a legjobbak között tartanak nyilván. Ez nekem a sors ajándéka.

Igazolja az életedet? Hogy amiben erősen hittél, amit valóban akartál, azt tudtad megcsinálni?

Igen, azt sikerült, amiben hittem. Hogy elhittem, alkalmas vagyok rá, és meg tudom csinálni. Ez tulajdonképpen életstratégia, egy értékrend kérdése. Nem vágyakra, hanem a célokra építeni az életet. És annak minőségére, amit alulról kell megteremteni. Nem a szerencsében bizakodom, hanem a szorgalmas munka, a kitartás eredményeiben. Így aztán a gondjai ellenére sem lehet szerencsétlen az ember.

Van egy nagyon igaz és szép, többször használt mondatod: hogy az ember értékét az akarat adja meg! A nyolcvanadik születésnapod küszöbén talán már rákérdezhetek: te vajon elérted az életben amit akartál?

Ha arra gondolsz, hogy a szándékaim meg a tetteim következetesen egy irányba haladtak, akkor talán igen. Megtaláltam a helyem és a dolgom a világban. A szlovákiai magyarság, különösen pedig a fiatalok között a művelt, a becsületes és akaraterős polgárok egyre tágabb körének kialakítására törekedtem, hiszen ők teremtik meg egy-egy közösség arculatát, társadalmi tekintélyét és értékét.

A hatvanas évek kezdetén, katonaéveidet letöltve és pályakezdő pedagógusként milyen úton-módon láttad ennek legjobb esélyét?

Például színi előadásokat és mind tartalmi, mind formai szempontokból az akkor szokásosnál elmélyültebb igényű, véleményeket is felmutató irodalmi esteket szerveztem. Akkoriban már láthatóan erősödött a csehszlovákiai magyarok megszerveződése is. Bizonyos fokig ehhez adott szervezeti keretet a Csemadok. Viszont önképünk feltárásában, az itteni magyar közgondolkodás alakításában, a különféle szellemi és cselekvési irányzatok megjelenésében a hatvanas évek derekán kibontakozó országos klubmozgalom játszotta a legmeghatározóbb szerepet. Mai szemmel nézve kissé szárnyatlan szárnyalás volt ez is, de a kérdés mégsem úgy vetődött föl, hogy a Csemadok köldökzsinórján van-e értelme a folyamatosan bővülő klubmozgalomnak, hanem sokkal inkább a hogyan tovább útkeresése dominált.

bársonyos

Vágsellyén 1966 őszén tulajdonképpen egypár általad spontán módon szorgalmazott hétfői összejövetel után állandósult társasköri szerveződésként a Vörösmarty Klub. Mit tartasz a saját lehetőségeidet és felelősségedet megszabó legfontosabb akkori ambíciódnak?

Visszavetítve a korabeli idők önszerveződési lehetőségeinek társadalmi megkötöttségeit, meg a Csemadok működésére nagyban jellemző „kultúrtársi” formákat is, azt mondtam magamban, hogy több rendezvényünk kedvező lakossági fogadtatása láttán használjuk ki az esélyt, és mellőzve a felszínességet, egy klub legyen a gyűjtőhelye a helyi közösséggé formálódó érdeklődésnek. Estjeinket a városi Centrál Szálló egyik földszinti termében tartottuk, amelyet Lozsi Lajos szállodavezető bocsátott hétről hétre készségesen a rendelkezésünkre. Hamarosan kiderült azonban, hogy a nyitottabb szellemű kulturális élet,  a mélyebben szántó vagy kritikai gondolatokat sem kerülő társasköri tevékenység folyamatos szervezése nálunk akkoron inkább korlátok közé szorított kínkeserves harc volt.

Tudom, hogy küzdő vagy, de hadakozni nem szeretsz. Kivel kellett mégis szembeszállni, pontosabban, kik hadakoztak veled?

Azok, akik politikailag nem helyeselték a tevékenységemet. A járás tanügyi, közigazgatási és hatósági szervei, a komunista párt illetékesei, de nemkülönben a Csemadok is. Az „önálló” klubok ugyanis nem működhettek függetlenül, hanem pártállamilag felügyelt intézményhez „illett” tartozni. Az itteni magyar klubmozgalmat, így a Vörösmarty Klubot érintően is, ilyen központi intézet a Csemadok volt.

Onnan milyen szemrehányásokat kaptál?

A vezetői több ízben is kinyilvánították, hogy a programjainkkal veszélyeztetem mind Vágsellye, mind a tágabb környék békés életét; mint mondták: a Csemadok által is biztosított nyugodt közhangulatot. Tudniillik, én nem elégedtem meg holmi kényszeredett hangulatú  vagy szárazon semmitmondó estekkel, esetleg néhány színdarabbal és egy farsangi mulatsággal.Tévedés ne essék: volt ez is, az is, de például az amatőr színjátszás csupán az emberek egy szűkebb csoportjának nyújthat művelődési lehetőségét. Mi viszont a tágabb ismeretszerzést, a nyitottabb szellemi gyarapodást, az árnyaltabb gondolkozás igényét tartottuk alapvető céljaink egyikének. Ahogyan azokat a hiányosságokat is pótolni igyekeztünk, amelyeket tudásban sem az alap-, sem a középiskolák nem adták meg. Ezekben a törekvéseinkben jeles magyarországi és szlovákiai vendégelőadóinktól kaptunk megannyi támogatást és biztatást.

A rendszerváltás előtti állampárti korszak, az „átkos idők” vaskalapos évtizedeiben mi volt az, ami végül is a szabadabb elvű és kritikai gondolkozás – mai zsargonban bizonyos fokú ellenzéki magatartás – műhelyévé avatta a Vörösmarty Klubot?

Kérdésed gyakorlatias oldalát nézve, programjaink nyílt szervezésmódja. A szándékos transzparencia értelmében rendezvényeink meghívóit, illetve hosszabb lejáratú, akár félévi tervét rendre postán elküldtem Vágsellyén a városházára, Galántán a járási hivatalba, a különböző szerkesztőségek címére. Így tehát a műsoraink sohasem voltak, úgymond, zárt ajtósak. Ennek a magatartásnak egyik komikus epizódja lett, amikor 1978 januárjában a Csemadok központi vezetői, személyesen György István vezető titkár is eljött Pozsonyból, hogy bejelentse: nem folytathatom a klub- és műsorszervezést; egyúttal az éppen már zajló klubest közönségével rögtön le akartak váltatni. Az elvtársak nagy meglepetésére percek alatt kiderült, hogy ez „csupán” azért lehetetlenség, mert én 1966 novemberétől „csak” szervezője voltam a vágsellyei klubéletnek, de sohasem voltam a „Vörösmarty” megválasztott vezetője. Klubunk ugyanis önszerveződéssel jött létre. És az első naptól kezdve átláthatóan, a hivataloskodó bürokrácia sallangjai, posztokat betöltő tisztségek, sőt, saját helyiség nélkül működött. Csak egy emlékkönyvünk volt, a mindmáig gondosan megőrzött Krónika. Harcom a Csemadokkal ezért nem is lehetett holmi hivatalos formákat öltő vita, lelkiekben viszont annál nehezebb küzdelem volt ez számomra. Tanítói pályám mellett egyszerűen a klubmozgalom volt az életem. Ország-világ előtt tudtam bebizonyítani, hogy amit meg lehet, azt meg is kell tenni!

Valószínű, hogy éppen ennek a félreérthetetlen szándéknak lett – a dolgok váratlan összjátéka révén – az 1989. november 18-ai események fontos momentuma a nagyszabású csehszlovákiai magyar értelmiségi és egyben születésnapi találkozó. Hogyan emlékszel vissza erre az összjövetelre? Például a témák kötötték voltak? Vagy a jelenlévők spontaneitásában bíztál?

Bármi ösztönösséget kerülendő, a vitaindítók tárgya adva volt, és rögtön része is a levélben postázott, száznál jóval több baráti meghívónak. Így hát Püspöki Nagy Péter mondta a pohárköszöntőt, Varga Sándor a hatvanas évekről és a hazai magyar klubmozgalomról beszélt, Turczel Lajos a csehszlovákiai magyarok 1945 utáni tudományos életéről, Popély Gyula történetírásunk fontosságáról, Szarka László a kisebbségi kérdés szerepéről a csehszlovák–magyar államközi kapcsolatokban, Balla Kálmán irodalmunk fejlődéséről, Tóth Károly a nemzetiség és a nemzeti kisebbség két fogalomkörét elemezte, Szabó Rezső az alkotmány szemszögéből vizsgálta ezt a kérdést, Sándor Eleonóra pedig Kivel tárgyaljunk címmel tartott eszmefuttatást. Molnár Imre az itteni magyar értelmiség 1918 utáni  útját vázolta, és kitért Esterházy János rehabilitálásának fontosságára is, amivel a résztvevők zöme egyetértett. A várt előadók közül Dobos László és Zalabai Zsigmond nem tudott eljönni.

Aznap reggel már ismertek voltak a péntek este Prágában történtek. Befolyásolta ez a találkozó menetét?

Beszélni beszélgettünk a prágai diáktüntetést megrohamozó rendőrattakról, de a meghirdetett program szerint haladtunk. Persze, azért figyeltük a rádióhíreket.

Személyedet érintő előzményei is voltak a születésnapi találkozódnak?Azon a héten az iskolában beteget jelentettem, és a szervezés gondjaival foglalkozva pár napig nem tanítottam. De szerdán eljött értem az igazgató, hogy az irodájában három járási tisztviselő vár rám. A tanfelügyelő, a tanügyi osztályvezető, a járási nemzeti bizottság alelnöke; és az idegességtől mindhárman már a plafonon vannak. Jövök, mondtam, és menjen csak előre, beteg ember nem rohanhat...

Az FMK megalakulása
Az FMK megalakulása

Gondolom, azért tartottál a fejmosástól!

Sejtettem valamit, mert Lozsi Lajos már előző nap jelezte, hogy a megígért két nap helyett csak szombaton tudja rendelkezésünkre bocsátani a Centrál Szálló földszinti kávéházát, azt is csupán este kilencig.

És az iskolában várakozó illetékes elvtársak? Pattogtak?

Rövid úton közölték, ha nem fújom le az egészet, akkor hétfőn már be sem kell mennem tanítani.

Ettől függetlenül megtartottad a rendhagyó születésnapi „bulit”.

Természetesen. Már reggeltől az ŠtB amolyan kisstílusú emberkéi sunnyogva ott cirkáltak a szálloda körül. Magát a konferenciát nem zavarták meg, ha csak a Centrál belső tereit fényképezgető „turistákra” hajazó kíváncsiságukkal nem. Dél körül aztán a néptáncos Varga Ervinnek hirtelen elege lett a fürkészésükből, és ahogyan a hívatlan ólálkodókat illik, egyiküket erélyesen kitessékelte az utcára. Délután is zökkenőmentesen folytatódott a program. Akkorra megérkezett egy lévai jogásztalálkozóról Szabó Rezső is, aki engem halkan arra figyelmeztetett, hogy hétfőn valószínűleg letartóztatnak.

Névjegy: TÓTH LAJOS

(Királyrév, 1939.) Pedagógus és klubszervező.
Galántán a magyar középiskolában érettségizett, tanári oklevelet a pozsonyi Pedagógiai Főiskolán szerzett. Alapító tagja a Magyar Ifjúsági Szövetségnek (1968), a szovjet csapatok bevonulása ellen 6000 aláírást gyűjtött. 1977-ben az Őrsújfalui I. Nyári Ifjúsági és Művelődési Tábor, 1979-ben a magyar iskolák fölszámolása elleni mozgalom szervezője, 1981-ben megalapítja az egy évi működés után betiltott Theátrum Irod. Társaságot, 1988-ban aláírásgyűjtést szervez a romániai falurombolás ellen. 


Miként a konferenciákon szokás, volt jelenléti ív is?

A születésnapi jókívánsággal Kopócs Tibor készített egy emléklapot, annak tiszta felületén gyűltek a nevek és aláírások. Ezt a lapot még a helyszínen Tóth Karcsi kölcsönkérte, gondolom, a Független Magyar Kezdeményezés megalakulásának tervével összefüggésben.

És a záróra? Betartottátok?

Igen, este kilenckor. A többség hazaindult, aki előzetesen szállást is foglalt, az fölvonult a szobájába, jó néhányan pedig átgyalogoltak Tóth Károlyékhoz. Én egy ideig még az egyik szállodai szobában maradtam, ahol elemes rádión a prágai utcai tüntetések híreit hallgattuk.

Te nem mentél át Tóth Károlyék lakására?

Nem. De hát engem nem is hívtak arra a különbeszélgetésre. Feltehetően azért, mert a születésnapi találkozót nem pártalakító összejövetelként kezdeményeztem, hanem kitartottam eredeti célom, az értelmiségi találkozó gondolata mellett. A Vörösmarty Klub szellemiségéhez ez utóbbi illett. Más kérdés, hogy a sajtó azután, talán akaratlanul, de összeboronálta a Tóth Lajos szervezte értelmiségi találkozót a Tóth Károlyéknál ugyanaznap megalakult FMK létrejöttével.

Tiltakoztál a tények sima összemosása ellen?

Nem. Ha megfelelő lehetőség nyílt rá, akkor inkább azt hangsúlyoztam, hogy az FMK keletkezése a születésnapi rendezvény alkalmából és annak éjszakáján, de egy különálló és zártabb körű összejövetelen történt. Miként az is biztos, ha azon az éjjelen nem tör ki a forradalom, minden jel szerint nem más, hanem én vittem volna el a balhét.

Meglepő viszont, hogy nem szerepelsz a Rendszerváltás című, az elbeszélt történelem műfajában szerkesztett és két vaskos kötetbe gyűjtött, 2009-ben megjelent kiadványban sem. Ez nem bánt?

Ha már egyszer így történt, minek bántson. Szeretném, ha nem lenne igazam, de a megérzésem azt is súgja, hogy talán féltékenységből alakult így. Bár talán azért is, mert nyolcvankilenc után messzebbre sodródtam a politikától, és 1991-ben Galántán belefogtam az első magyar 8 éves magángimnázium szervezésébe. Elfordultam a politikától, mert az egyszer a meddő, másszor a heves viták terepe, én viszont a megbeszélések híve vagyok. És azt is érzékeltem, hogy utólag alaptalan vádak is értek.

Egyvalamit nem feszegettem még: az ŠtB nem kívánt beszervezni?

De. Nem sokkal azután, hogy sokadszor újra becitáltak, és akkor az útlevelemet is elvették. Írtam fűnek-fának, hogy adják vissza, elvégre a Csehszlovák Szocialista Köztársaság becsületes és adófizető polgára vagyok. Egy idő után meglebegtették: ők szívesen visszaadják, mert annak előtte, amíg megvolt a passzusom, gyakran jártam Budapestre, és hát néhány információra lenne majd szükségük. Ezt megtagadtam.

Kinek fogadnád el a kézfogását mostanában, kereken harminc esztendő múltán?

Ez nem ügy számomra. Aki elfogadja a kéznyújtásomat, én is elfogadom az övét. Nem jó haragvónak lenni, gyűlölködni, mert az nagyon idegfeszítő és fárasztó. Az ilyesmire nem pazarlok energiát. Mosolyogni igyekszem.

Kiálltál a térre is nyolcvankilencben?

A kultúrház teraszára. Bíztattam a tömeget, hogy szlovákok és magyarok fogjunk össze, együtt döntsük meg az előző rendszert! Megéljeneztek. Utána hozzáfűztem: a forradalom kegyelmi pillanat, szlovákok és magyarok kölcsönösen bocsássuk meg egymásnak, ha a múltban megbántottuk a másik nemzetét. Pillanatnyi tétova csönd után ezt is megéljenezték!

Nyolcvanévesen már tudod, miért küzdelem az ember élete?

Hogy az ember, kellő hittel és akarattal, ha a vágyait nem is, de elérhesse a céljait. Az Istentől mindenki megkapja hozzá az esélyt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Életet menthetnek a láthatósági elemek!

Frissítve

VIDEÓ: Három megyében razziázik a NAKA

402 euró bírságot szabtak ki egy gyorshajtóra a Galántai járásban

Frissítve

Rusko és Kočner először jelent meg együtt a bíróságon

Javult az otthoni gondozás Szencen

Fiát és a nevelt lányát ölte meg vasárnap egy férfi Győrben

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.