Vízágyúkkal eloltott gyertyák

A keresztre feszített örökségét nem egyszer hamis próféták magyarázták félre, világi intézményeket szentesítettek, a szeretet vallásának főkorifeusai nem egyszer az erőszakra adták áldásukat, a meg nem értést és a kirekesztést áldották meg. De az eredeti eszme megmaradt. Negyed százada olyan emberek mentek ki az utcára, akik csöndben, fegyelmezetten, valahogy úgy – no nem teljesen, de mégis –, ahogyan az őskeresztények tették, fegyvertelenül, csak a hitük erejével demonstrálták azt az erőt, amit aztán a polgári demokraták a hatalommal nem rendelkezők hatalmaként aposztrofáltak. A kommunista hatalom, egyébként teljesen logikátlanul és ostobán, a hitet elsőszámú ellenségnek kiáltotta ki, de negyven év sem volt elegendő, hogy Európa kétezer éves értékrendi fundamentumát megkérdőjelezze. Mert a hamis próféták és a hatalommal, vallási és egyházi hatalommal visszaélők ellenére is megmaradt a keresztre feszített üzenete.

 Most, negyed századdal később, amikor már sok mindent ki lehet mondani, és amikor az egyház és a vallásgyakorlás kritikája sem pártállami eszköz, csak az ember az Úr által adott szabad akaratának érvényesülése, valahogy hiányzik a közéletből a márciusi gyertyás tüntetés résztvevőinek csöndes, de határozott véleménynyilvánítása. Azok a vízágyúk által szétzavart tüntetők csak szabad vallásgyakorlást akartak és így szembefordultak egy szociális demagógián alapuló, de véresen elnyomó hatalommal. Most új bajok vannak, új társadalmi gyakorlat veszélyezteti az ember Istentől kapott szabadságát, és a keresztény ellenállók hangja, az a visszafogott, de határozott és erős hang nagyon hiányzik. Mert ahogyan Utassy írta Petőfiről egy versében: „A bőség kosarából lopnak/ népek nevében, s te halott vagy,” máris van miért szólni. S mennyire szép asszociáció, hogy éppen most lett egy szegénységet alapokból ismerő és szerénységet hirdető egyházfő. Meg aztán talán mégsem azért tüntettek 25 éve, hogy most meg a „sajátjaik” viselkedjenek úgy, mint az arrogáns komcsik, amikor a miért kérdésre a „csak” volt a válasz – lásd a visszahívott Bezák érsek esetét. S talán nem azért tüntettek a keresztények, hogy egy szociális demagógiával jellemezhető politikai garnitúrával egyezzen ki a hazai egyház elitjeinek egy jelentős része, majd kiderüljön, luxusszállóban kell püspöki konferenciát tartani, a püspöki rezidenciákon nem fér el húsz ember... S talán az sem lenne utolsó téma, hogy egy kormányzat – egyébként minden törvényes alap nélkül – visszadob egy emberjogi elemzést, amit Dubovcová ombudsman tett le az asztalra. Talán jobb lenne mégis elolvasni, mi csípte annyira azt a 83 szempárt, a smeres képviselők szemét. Mert elég körülnézni, szemünket nem a jelentések csípik és nem azoktól könnyes. Az 1988. március 25-i pozsonyi gyertyás demonstráció egy rendszer megbuktatásának jelentős eseménye lett. Most nem megbuktatni, inkább újraformálni kellene. S lehet, most is elővenné valamelyik ostoba a vízágyút, lehet, hogy nem. Hogy szólni van miért, nem vita tárgya. Az akkori bátrakat tisztelhetjük, de követők nélkül teljesen fölöslegesen. A keresztre feszített üzenetét ugyanis újra és újra, minden nemzedéknek el kell mondani.