Vívódásokban rejlő korigény

A film annak idején a mozikban került bemutatásra, noha a tévéképernyő műfaji szabályait szem előtt tartva készült. Az első képsorokat követően úgy tűnt, hogy a rendező, Hajdufy Miklós olyan történelmi játékfilm elkészítésére vállalkozott, mely az események rekonstruálásával tankönyveket kiegészítő illusztrációszerepet tölt be. A néző úgy érezhette, hogy megelevenedik az 1866. évi osztrák–porosz háború időszaka, amikor a negyvennyolcas magyar emigráció – a korábbi kezdeményezések meghiúsulása után újból – ezúttal a porosz miniszterelnök, Otto von Bismarck támogatásával, Klapka tábornokkal az élen magyar légió szervezésébe kezdett. A Kossuth megkerülésével, kellő nemzetközi biztosítékok nélkül elindított akció azonban ismét csak a szembenálló felek közötti zsarolás és alkudozás eszköze lett. A légió már az előzetes osztrák–porosz fegyverszünet megkötése után tört be Magyarország területére, a Vág völgyébe, amikor is a Jablunkovi-hágó mint hátvéd terület ismét osztrák kézre került. Ugyanakkor a légió az első faluban, ahová bevonult, Turzovkában, Turzófalván a helyi lakosság közönyével találkozott, amiről kiderült, hogy alapjában véve a kiegyezésre készülő Magyarországon uralkodó általános állapotokat tükrözi.

Felforrósodik a levegő

A hazaindulás melletti döntés, majd a hágón történt átkelés és a turzovkai fogadtatás jeleneteiben szinte felforrósodik a levegő, feszültséggel telítődnek a tisztek közötti párbeszédek, a politikai és történelemértelmező tézisek egyszer csak magával ragadó emberi tartalmat kapnak, a cselekmény alakulása önmagán túllépő művészi hatóerőt áraszt. Megindító a jelenet, amint a légió eléri Magyarország határát, s a komáromi oroszlánszívű Klapka tábornok elérzékenyülve csókolja meg a haza földjét, miközben az átkelés fáradalmaitól elgyötört, hadifoglyokból újból harcra kész, a hazatérést már testközelben érző honvédek, fél térdre ereszkedve énekelni kezdik a himnuszt.

Feltehetően erre a jelenetre értette a korabeli rangosnak számító művelődéspolitikai lap, a Kritika recenzense, hogy „a filmben erőre kap a nemzeti önsajnálat”. S ezt a rendező, Hajdufy Miklós által valamiféle pótszerként alkalmazott pátoszvarázsoló szándéknak tudta be.

A korabeli kritikusi reagálás érthető. A film ugyanis alapvetően 56-ról szól. Már maga a puszta téma és a kezdeti hangulatteremtő eszköztár is, a maga tézisszerűségében 56-os áthallásokat idéz elő. Amikor Bismarck a könnigrätzi győzelem után visszarendeli Klapkát, önkéntelenül is felsejlik az 56-os magyar felkelés nagyhatalmak általi önmagára hagyásának fájó emléke. Amikor viszont a tisztek között fel-feltör az emigrációt választók és az otthon maradottak egymást kölcsönösen felelőssé tevő, árulást és gyáva elmenekülést emlegető önmarcangolása, már aligha lehet kétséges a film készítését körülvevő korhelyzet és korszellem elkerülhetetlen hatása. Épp ez idő tájt kezdődtek el az ellenzéki magánlakásokban tartott úgynevezett repülőegyetemeken az 1956-os felkelés elhallgatott momentumainak és meghamisításának feszegetése. Eközben már felvetődött, hogy a külföldre távozást vagy az otthon maradást választók járultak e hozzá hatékonyabban az 1956-os örökség ébrentartásához. Ebből, mint tudjuk, a rendszerváltás után komoly politikai feszültség is támadt, amelynek hullámai mindmáig meg-megélenkülnek. A viták hátterében azonban a film születése idején már egy másik, a kiegyezés korának történeti értékelésébe belevetülő nézetütközés is belevetült. Vajon az 1848-as szabadságharc fegyveres elbukása egyet jelentett-e a forradalom vívmányainak teljes elvesztésével is, avagy a feudalizmus felszámolásának és a nemzeti függetlenségnek a korlátok közé szorulása megnyitotta-e a polgári átalakulás Deák Ferenc-i útját?

Modus vivendi

A film önkéntelenül is belső vívódásra késztette a nézőket: akik valami kiegyezést, modus vivendit kerestek a Kádár-rezsimmel, árulók lettek-e, avagy olyan rendszer megteremtésében működtek közre, amely végül is a szovjet birodalom közép-európai fenntartásában a túlélés legelviselhetőbb modelljének számított. Ráadásul, csakúgy ahogy a kiegyezés egy polgári modernizációt indított el, a kádári rendszer is kénytelen volt hajlani a szellemi értékeknek a direkt politikától elválasztott, olyan-amilyen megbecsülésére. Épp ezen a ponton jutott kiváltképp élményszámba menő és elgondolkodtató szerep a Törőcsik Mari által alakított nemesasszony figurájának, aki annak idején Mednyánszky Sándor jövendőbelijeként végigélte a kormány Debrecenbe költözésének és a személyes menekülésnek embert próbáló viszontagságait. A film meseszövése szerint a szlovák Turzófalván jól menő fűrésztelepi vállalkozóként találkozik – az egykori jegygyűrűt őrizve – Klapka csapatának a helyi viszonyok felderítésére elindult vezérkari főnökével, Mednyánszky Sándor ezredessel. Ennek a lefojtott érzelmekkel teli találkozásnak a megrázó őszinteségét – mely egyben a történelemnek az emberi sorsokba beleszóló viharait is érzékeltette – nevezte a film recenzense 1984 júniusában a Kritika hasábjain „mesterségesen savanyú” szenvelgésnek – az egészséges nemzettudat ellenében.

Furcsa egy értelmezés, de a korszellemet figyelembe véve nem érthetetlen. A nemesasszony ugyanis úgy figyelmeztetett a forradalmat csak a fegyveres ellenállás folytatásával azonosító kalandor betörés értelmetlenségére, és igyekezett indokolni saját forradalom utáni magatartását, hogy azzal a forradalom örökségének megóvása mellett is hitet tegyen. Ez volt zavaró a Kádár-rendszer számára az adott helyzetben.

A Klapka-légió Vág-völgyi betöréséről szóló film maga is történelmi korszakokon átívelő üzenetek közvetítője. A modernizáció szükségszerűsége, mind pedig a szabadság kivívása iránti maradéktalan elszántság, de az alkalmazkodást kívánó kompromisszumkészség napjainkban, az európai integráció feltételei között is vívódásokkal járó korkövetelmény.