Visszalépések

Erre láthattunk jó példát a minap Besztercebánya megyében. Történt ugyanis, hogy két politikus is visszalépett a megyeielnök-jelöltségtől a napokban. Az egyikük Jozef Šimko volt, Rimaszombat Kotleba-pozitív polgármestere, aki mindenki általános megrökönyödésére bejelentette, ő márpedig megyefőnöki babérokra tör. Bejelentését nem övezték fanfárok, és ő maga sem igyekezett elmagyarázni, tulajdonképpen mit is akar, kit szeretne megszólítani - hiába kérdezték az újságírók. Aztán néhány hónap hallgatás után mély csendben bejelentette, hogy ő akkor mégsem indul el -ismét elsunnyogva a magyarázatot. Csak valami olyasmiről beszélt, hogy Rimaszombatnak nagyobb szüksége van a város első emberére. De sunnyogásával csak azt a gyanút erősítette meg, hogy nem Rimaszombatnak van szüksége rá, hanem a fasiszta megyefőnöknek, Marian Kotlebának arra az 5,8 százalékra, melyre a felmérések szerint Šimko jó volt. 

A másik oldalon pedig itt van az SaS-es Martin Klus, egy átgondolt ellenzéki projekt jól felépített, fiatal politikusa, akinek talán még esélye is lett volna kipurgálni a zöld trikós segéd-nemzetvezetőt a megyeházáról. Csakhogy akadt nála népszerűbb, és függetlensége miatt talán a politikumban csalódott nép számára emészthetőbb jelölt Ján Lunter személyében. S bár Klusnak voltak érdekes és megkérdőjelezhető lépései a kampányban, mégis elegánsnak bizonyult: nem habozott sokat, mikor látta, hogy van nála esélyesebb, és úriember módjára, feltételek nélkül hátralépett. Fenntartva a reményt, hogy talán végre kialakulóban van egy új politikusgeneráció, mely nemcsak a tisztesség látszatát akarja fenntartani, hanem tisztességes is tud maradni. 

A magyar pártjaink elnökei és politikusai pedig, akik elszalasztottak egy történelmi esélyt az összefogásra és a közös magyar képviseletre, jobban teszik, ha vigyázó szemeiket Klusra vetik. Mert így is lehet.