Visszakérik vagyonukat

A napokban került nyilvánosságra, hogy a külföldön élő szudétanémet arisztokraták és egykori nagyvállalkozók utódai után visszakövetelik a Beneš-dekrétumok alapján a II. világháború után elkobzott vagyonukat a csehországi szudétanémetek is. „Több hazai szudétanémet család nevében fordultam nemrég ilyen kérelemmel a cseh államhoz. Ők vagyonukat a Beneš-dekrétumok alapján veszítették el. Esetükben azonban az akkori csehszlovák hatóságok következetlenül jártak el, így teret hagytak az elkobzott vagyon jogi úton való viszszakövetelésére” – nyilatkozta Jaroslav Čapek ügyvéd. Az 1989-es rendszerváltás után hozott kárpótlási törvények nem teszik lehetővé a Beneš-dekrétumok alapján elkobzott bármiféle vagyon visszakövetelését, s kárpótlási kérelmek visszamenőleges határa 1948. február 25-e, a kommunista hatalomátvétel napja. Ugyanakkor azonban a polgári perrendtartás ilyen megszorításokat nem tartalmaz, így a külföldön élő cseh arisztokraták és gyárosok egy része is ezen az úton már hosszabb ideje próbálkozik visszakövetelni családja egykori vagyonát, s nem is egészen sikertelenül. Čapek, aki hasonló ügyekben a mintegy 40 milliárd koronára rúgó vagyont visszakövetelő František Oldřich Kinský cseh arisztokratát is képviseli, elmondta: hazai szudétanémet ügyfelei kisebb gyárakat, házakat, földeket, vendéglőket és más ingatlanokat követelnek vissza Észak- és Kelet-Csehországban. Kifejtette, hogy ezekben az ügyekben a korabeli csehszlovák hatóságok következetlenül, nem pontosan a törvény előírásainak megfelelően jártak el, s a vagyont alapjában véve „csak úgy elvették” a volt tulajdonosoktól. Čapek és munkatársai jelenleg a dokumentumokat tanulmányozzák, s bizonyítékokat, háttéranyagot gyűjtenek a bírósági perekhez. Jelenleg még egyetlen tárgyalás dátuma sincs kitűzve. A visszakövetelt vagyon értékét az ügyvéd saját szavai szerint egyelőre nem tudja megbecsülni, ahhoz szakértői vizsgálatokra, véleményekre lesz szükség. A prágai sajtó kiderítette: Čapek egyik ügyfele, Helmut Weigel egy bérházat követel vissza az államtól az észak-csehországi Děčínben, Bernard Pölline pedig egy ma is jól menő vendéglőt. Weigel Terezínben született 1930-ban, s elmondta, hogy családja gyakorlatilag 1947-től kezdve perben áll ez ügyben az állammal. Az első kérvényt még édesanyja adta be, mégpedig a negyvenes évek második felében, azonnal a vendéglő állami lefoglalását követően. Kérését a hatóságok elutasították. Ez lett a sorsa annak a kérésnek is, amelyet már ő nyújtott be a kommunista hatóságokhoz, még az 1989-es rendszerváltás előtt. A kommunisták szintén nemet mondtak. A rendszerváltás utáni igyekezet sem vezetett eddig eredményhez, a bíróságok és a minisztériumok is megvizsgálták az ügyet, de nem jutottak dűlőre. A csehországi szudétanémetek vagyoni követeléseivel foglalkozó ügyvédek véleménye szerint nem kizárt, hogy a háború utáni hasonló vagyonelkobzások mintegy 20 százaléka az akkor érvényes előírások megsértésével vagy figyelmen kívül hagyásával történt, ami teret hagy a jogorvoslásra. Ez ugyan nagy szám, de tömeges vagyoni követelésektől állítólag nem kell tartani. „A szabályellenesen elkobzott szudétanémet vagyon döntő része azóta már több ízben gazdát cserélt, s az új tulajdonosok – mivel jóhiszeműen vették meg – tulajdonjogát már nem lehet megkérdőjelezni” – véli Čapek. Szerinte ezekben a perekben azoknak a szudétanémeteknek van esélyük a sikerre, akiknek vagyona jelenleg is az állam kezelésében van. Nos, ezek a legújabb, illetve a lapunkban már korábban ismertetett fejlemények – egyebek között a cseh kormány tervezett jelképes politikai-kárpótlási gesztusa –egyértelműen jelzik: Csehországban a Beneš-dekrétumok ügye főleg a mindennapi életben még messziről sem jutott nyugvópontra. A szudétanémetek szemmel láthatóan különféle utakon próbálják meg visszaszerezni egykori vagyonukat, s bár eddig áttörésről nem lehet beszélni, de részbeni sikerekről már igen. A cseh közvélemény, amely egyre többet hall a zavaros ügyekről és törvénysértésekről, lassan szintén kezd kissé másképpen viszonyulni a problémához. Ezért csak megismételni tudom azt, amit már e lap hasábjain korábban is megírtam: mivel a problémakör minket, szlovákiai magyarokat is érint, meggyőződésem, hogy nagyon oda kellene figyelnünk ezekre a dolgokra, hiszen számunkra sem lehet közömbös, hogy visszakerül-e ismét magyar kézbe legalább a tőlünk elkobzott vagyon egy része. Nyilván senkinek sem kell magyarázni, hogy a felvidéki magyarság szempontjából milyen hatalmas értéke van minden kezünkben lévő vagyonnak, s különösen annak, amely a magyarság által lakott vidékeken van. Nem vitás, hogy elsősorban a tőlünk elkobzott földek ügyét kellene végre valamiképpen dűlőre vinni.