Vihar egy pohár vízben

Habár a legkevésbé sem vagyok híve az összeesküvés-elméleteknek, egyértelműnek tekintem, hogy Vonyik Erzsébet a dunaszerdahelyi önkormányzat üléséről tendenciózusan, a Csallóköz regionális lapra nézvést rosszindulatúan tudósította az Új Szót.

Habár a legkevésbé sem vagyok híve az összeesküvés-elméleteknek, egyértelműnek tekintem, hogy Vonyik Erzsébet a dunaszerdahelyi önkormányzat üléséről tendenciózusan, a Csallóköz regionális lapra nézvést rosszindulatúan tudósította az Új Szót.

Az önkormányzat ülésé-ről szóló tudósítás egyharmadában, s hogy csattanjon az „ostor”, a végén foglalkozott ugyanis Garay alpolgármester „kérdéseivel”, amelyeket Hunčík Péter lelki presszionálása és a Csallóköz befeketítése céljából ötöltek ki a dunaszerdahelyi polgármester sleppjének „illetékesei”. Ez szakmailag bizony nagyon is kikezdhető munkamódszer, tehát a legkevésbé sem indokolt az a gőgös hárítás, mely tegnap jelent meg a lapban, tegnapelőtti tiltakozásom riposztjaként. Jobb helyeken az efféle munkamódszerrel dolgozó szerzőket el szokták felejteni.

Az meg egyenesen elképesztő és a dunaszerdahelyi polgárokkal szembeni „gatyaletolásnak” minősül, hogy az önkormányzat választott képviselőinek java része néhány telekeladás közt főként a sajtó megrendszabályozását tartják a legégetőbb gondjuknak. Miközben az általuk kipécézett hetilap munkatársait folyamatosan elutasítják – többnyire törvénysértő módon –, ha azok közérdekűleg tájékozódni szeretnének az önkormányzatnál.

Ennyit végérvényesen arról a viharról, melyet Garay, Vonyik és jómagam kavartunk egy pohár dunaszerdahelyi vízben...

Barak László

A szerző a Csallóköz c. lap felelős kiadója

Szerkesztőségünk a vitát ezzel lezártnak tekinti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?