Vesztesek és győztesek

Hamarosan kiderül, mennyi működő kórháza lesz Szlovákiának. Tévedés ne essék, nem a kormány, netán a tárcavezető dönt arról, mely intézmények maradnak és melyek zárják be kapuikat; ezt a felelősséget egyikük sem vállalta.

Elegánsan átruházták a felelősséget arra az intézményre, melynek törvényes kötelessége a betegellátás finanszírozása. És mivel a legtöbb ügyfele az Általános Egészségbiztosítónak (ÁE) van – a lakosság 66 százaléka –, nem tud szabadulni a Fekete Pétertől.

A konkrétumok elhallgatása mellett a biztosító illetékesei nagy vonalakban felvázolták azt a koncepciót, melynek értelmében a közeljövőben csak azokban a kórházakban rendelik meg az egészségügyi szolgáltatásokat, amelyekben magas az ügyfélrészesedésük. Összevetették néhány kórházi osztály kimutatásait és bonyolult számításokat végezve pénzügyi mérleget vontak. Kiderült, hogy ugyanabban a diagnózisban szenvedő beteget például az ország keleti kórházaiban hosszabb ideig ápoltak, mint valamelyik nyugatiban, ráadásul eltérő kezelési költségekkel. Sőt, annak ellenére, hogy egyes intézetekben az ÁE ügyfeleinek részesedése 40-45 százalékos csupán, mégis ők előlegezik az összes beteg gyógyulási költségeit. Éppen ezért – magyarázta František Valašek, az ÁE igazgatója – ezentúl ügyfeleinknek ott vásárolnak szolgáltatásokat, ahol bizonyítottan megfelelő ellátásban részesülnek. Figyelmeztetett, ne kezeltessék magukat azokban a kórházakban, ahol rövid időn belül többször ugyanazzal a diagnózissal fogják benn a betegeket. Ezzel az érveléssel csak részben értett egyet a szlovákiai kórházakat tömörítő társulás, hiszen előfordulhat, hogy például a törött végtagot többször is meg kell műteni. Nem csoda tehát, hogy tartanak az intézmények a hátrányos elbírálástól. Félnek attól is, hogy egy-egy régióban – főleg, ahol több kis kórház üzemel – mellőzik a szakmai érveket és politikai csatározás tárgyává válik az intézetek megmaradása, illetve felszámolása. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy néhány intézet bezárásával befektetési szempontból különösen vonzó városi belterület szabadul fel...

A biztosító vezérkara az érdekegyeztetés halaszthatatlanságát és a kórházak minősítésének sürgősségét pénzhiánnyal magyarázza, bár nem mellékes szempont a szolgáltatások minőségének javítása sem. A végeredmény tekintetében senki sem optimista, az ÁE igazgatója nem mer jóslatokba bocsátkozni. Egyet viszont biztosan tud: kemény csata várható, mert azok a kórházak, amelyekkel nem kötnek szerződést, elvéreznek. Noha mások helyett nekik kellett felvállalniuk a népszerűtlen intézkedéseket, tisztában vannak azzal: ha nem lépnek azonnal, folytatódik az adósságtermelés és a beteg érdeke, a sokat emlegetett minőségi szolgáltatás ismét háttérbe szorul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?