Versengés egy cégért

Utolsó pár, előre fuss! Talán ezzel a játszótéri fordulattal jellemezhető legjobban a dél-koreai Hyundai minapi döntése. Az autógyártó ugyanis a visegrádi négyek versengéséből a szűkebb körbe nem a korábban esélyesnek kikiáltott Csehországot és Magyarországot válogatta be, hanem Lengyelországot és Szlovákiát.

Utolsó pár, előre fuss! Talán ezzel a játszótéri fordulattal jellemezhető legjobban a dél-koreai Hyundai minapi döntése. Az autógyártó ugyanis a visegrádi négyek versengéséből a szűkebb körbe nem a korábban esélyesnek kikiáltott Csehországot és Magyarországot válogatta be, hanem Lengyelországot és Szlovákiát. A közel 1,5 milliárd dolláros cégtelepítés végső helyéről csak 2004 első felében döntenek Szöulban, addig is érdemes lesz figyelni a két továbbjutó rivalizálását.

Eleve izgalmas és elgondolkodtató folyamat, ahogyan a nagyberuházók után kuncsorgó, helyenként szinte könyörgő országok miként licitálnak, miként ajánlanak egymás alá, miközben a potenciális világcég a maga globális stratégiáját, cégtelepítési feltételrendszerét szem előtt tartva elégedetten söpri be az ajánlatokat. Most a Hyundai kedvéért indult mozgásba egy 65 milliós nagytérség, hogy végül a dél-koreai óriás a szlovákiai olcsóság vagy a lengyelek nyújtotta nagyobb piac mellett döntsön. Ilyen jelentős tét esetén a nemzeti büszkeség is szerepet játszik. Pavol Rusko gazdasági miniszter máris büszkén jelentette ki: Tavaly a jégkorongban, most pedig már a gazdasági vonzerő terén is megvertük a cseheket. Nem érdektelen az sem, hogy siker esetén miként fog viselkedni Ján Slota, Zsolna ura. Persze, a szóvirágok szórására, önmagunk vállon veregetésére jó alkalmat adó ügy legfontosabb kérdése, vajon milyen tényezők dönthetnek az egyik vagy a másik ország javára. A közvetlenül mindössze alig 4000, és áttételesen mintegy 10 ezer munkahelyet teremtő beruházás sorsát – a belpolitikai stabilitás garantálása mellett – többek között az utánpótlás útvezetése fogja eldönteni. Azaz, ha Dél-Koreából a Balti-tengeren keresztül előnyösebb a szállítás, akkor északi szomszédunk, ha az Adrián át, akkor mi rúgunk hamarabb labdába. Lengyelország előnye, hogy a Hyundai már most jelentős képviseletet működtet szomszédunknál. Szlovákia viszont a szégyenéből kovácsolhat előnyt, vagyis előrukkolhat azzal a nyilvánvaló ténnyel, hogy a térségben messze nálunk a legalacsonyabbak a bérek.

A Hyundai választása egészen új fénybe helyezi Rudolf Schuster államfő keddi döntését, aki nem írta alá a 19 százalékos egységes jövedelemadóról szóló törvényt. Pedig éppen a kisebb adók és az ezzel járó egyszerűbb ügyintézés volt Szlovákia egyik aduja az autógyárért folytatott versengésben. Nincs más hátra, a kormánykoalíció parlamenti képviselőinek a jövő héten lóhalálában el kell újra fogadnia az adótörvényt – ez pedig nálunk akkor megy a leggyorsabban, ha a külföld igényeire hivatkoznak. Talán érdekes lesz figyelemmel követni az autópálya-építésben beinduló versenyfutást is, hiszen sem a letelepedésül felajánlott Zsolnáig, sem a lengyel Radomig egyelőre nem vezet autósztráda. Végül bárhogyan is dönt a Hyundai vezérkara, egy a fontos: Szlovákia már valóban nem tartozik az eleve esélytelenek kategóriájába, lassan megtanulunk nemzetközi színvonalon pályázni, végezetül a dél-koreai beruházás keltette hírverés más, a jövőben jelentkező cégek idecsalogatásában is segíthet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?