Verne Gyula imádná

mesterséges intelligencia

Bár jobban érdekelnek az emberek, mint a robotok, ezek a mesterséges lények már itt vannak közöttünk, s egyre inkább befolyásolni fogják az életmenetünket.

Vegyük például a robotporszívókat. Szinte minden ismerősömnek van, nem győzik dicsérni. A fodrásznőm imádja azt az érzést, hogy miközben ő üldögél, a bumfordi porszívó végzi a dolgát, s mire ő megissza a kávéját, már tiszta a lakás. Az én verhetetlen kedvencem az automata mosógép, ami persze messze van a manapság mesterséges intelligenciának (MI) nevezett robotoktól, de ha belegondolok, hogy korábban a nőknek mennyit kellett kézzel mosni, öblögetni és csavarni, hálás vagyok ennek a magát néha ugráló bakkecskének képzelő masinának.

Mindent egybevetve, az MI már nemcsak műszaki kérdés, hanem egyre inkább társadalmi jelenséggé is válik. Martin Ford jövőkutató és szoftverfejlesztő könyvében olvasom, hogy az 5G, vagyis az ötödik generációs vezeték nélküli szolgáltatás teszi még inkább lehetővé az MI elterjedését. Ezt nevezik a dolgok internetének (IoT). Nekem erről az intelligens ház jut az eszembe, amely nemcsak azt érzékeli, hogy kellemes-e a háziasszony fürdővize, hanem azt is, hogy a lelke mélyén mit érez a férje iránt. Ahogy az jó kapcsolatokban is előfordulhat, néha gyilkos gyűlöletet, de a ház, bár roppant intelligens, az emberi érzelmeket csak racionálisan tudja kezelni, vagyis mindent készpénznek vesz, és bérgyilkost rendel a férj likvidálására (ez egy szlovák fi lm tüneményes sztorija). Én szerény vagyok, nem kell ilyen robotház, megelégednék egy önjáró autóval (akkor talán vezetnék) és egy robottal, amely elvégez minden házimunkát. Ford azt is írja, hogy az lesz a nyerő, aki több adattal fog rendelkezni (mondjuk ez nem újdonság, csak adat helyett információt szoktunk mondani), mert az adat az új olaj. Az önjáró autókat tekintve a piacvezető Tesla előnye épp abban rejlik, hogy a konkurenciához képest több adattal rendelkezik. Több mint 400 ezer 8 kamerával felszerelt autója járja a világot, és ezeken a kamerákon keresztül a valós út- és közlekedési helyzetekről nyernek adatokat, ezeket táplálják be a szimulációs rendszerekbe, s így az önvezető rendszer szoftverjét fel tudják készíteni a különböző közlekedési problémák kiküszöbölésére, illetve megelőzésére.

A multifunkciós háztartási robot sajnos, egyelőre a jövő zenéje, mert annyira sok előre be nem tervezhető helyzetben kellene helyt állnia, amit egyelőre még senki sem tudott megfelelően megtervezni. Hiába, „az ember lenyűgözően hatékony biorobot”. De például a raktárakban, ahol a munkafolyamat kiszámítható, már robotok gyűjtik össze az árut. „A raktári cikkek felét megbízhatóan kezelni tudó robot már igen hasznos, ugyanakkor a közúton felmerülő helyzetek 99 százalékát megbízhatóan kezelő önvezető autó teljesen hasznavehetetlen, mivel a maradék 1 százalék gyakorlatilag garantálja a katasztrófát” – írja Ford. Viszont a teljesen automatizált raktár is csak akkor valósul meg, amikor a robotok képesek lesznek a tárgyakat emberi kézügyességgel megfogni és kezelni. Akkor már csak néhány ember fog ott dolgozni. Kérdés, hogy mi lesz a többiekkel.

Ez az, ami igazán érdekel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?