Németországba utazott búcsúlátogatásra Joe Biden

biden k

Németországban kezd kétnapos búcsúlátogatást csütörtökön Joe Biden amerikai elnök, aki a német kormány vezetőivel találkozik – közölte a Fehér Ház szóvivője.

Az amerikai elnök berlini tárgyalásainak napirendjén szerepelnek Ukrajna védelmének kérdései, valamint a közel-keleti helyzet - olvasható a közleményben, amely szerint szó lesz majd az antiszemitizmus és gyűlölet elleni fellépésről, valamint az amerikai-német gazdasági, kereskedelmi és technológiai együttműködés erősítéséről.

Joe Biden az eredeti tervek szerint a múlt héten látogatott volna Németországba, amit összekapcsolt volna egy angolai utazással. A hivatalos látogatást a Milton hurrikán múlt heti érkezése miatt halasztották el, az afrikai utat a Fehér Ház csütörtöki közlése szerint decemberben pótolja az elnök.

Az elnöki hivatal Joe Biden elutazása előtt jelentette be, hogy az Egyesült Államok 425 millió dollár értékű újabb katonai segítséget küld Ukrajna számára az amerikai hadsereg készleteiből. Joe Biden a segítségnyújtásról telefonon is tájékoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. A Fehér Ház közleménye szerint a szerdai telefonbeszélgetésen az ukrán államfő további részleteket ismertetett úgynevezett „győzelmi tervéről”, ami szándéka szerint Oroszországi veresége révén vezetne el a háború végéhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?