Véres kedd

Augusztus 19-e az volt. A bagdadi ENSZ-központ elleni terrortámadásnak 24 halottja és több mint száz sérültje, a jeruzsálemi buszrobbantásnak 20 halottja, s ugyancsak több mint száz sérültje van. A külpolitikában járatlanok is érezhetik, hogy a kettő valamilyen módon összefügg, és nemcsak azért, mert mindkettő öngyilkos merénylet volt. A bagdadi akció tetteseit szakértők csak sejtik, a jeruzsálemiét már ismerjük. Mindkettőnek ártatlan polgári áldozatai vannak – ők is voltak a tudatosan kiválasztott célpontok, ami csak fokozza a merényletek embertelenségét és veszélyességét –, s mindkettő fordulópontot is jelent a maga nemében. Irakban eddig a szövetséges, főleg amerikai katonákat támadták. A civilek, az újjáépítés, a humanitárius segélyek szervezői elleni támadás olyan új elem, amely már az al-Kaidához hasonló „klasszikus” terrorszervezetek keze nyomát viseli magán. Az afganisztáni tálib rezsim elleni háború tapasztalatai azt bizonyítják, hogy az arab terroristák beszivárgásáról szóló elmélet nem alaptalan. Valószínű, hogy Washington átértékeli iraki stratégiáját, szakértők első reagálásai szerint vagy a csapatlétszámot növeli, vagy nagyobb szerepet enged az ENSZ-nek. Tegyük hozzá: ha így folytatódik, mindkettőre szükség lesz.

Mindkét merénylet a békés megoldás lehetőségére mért csapást, ami a jeruzsáleminél tűnik elő markánsabban. A Hamász megsértette az önként vállalt tűzszünetet, bizonyítva: sosem gondolta azt komolyan, s ebben az izraeli kormánynak volt igaza. A Hamász berúgta a nagy palesztin öngólt. Izrael és az USA már az unalomig ismételgeti, hogy az útiterv megvalósításának, az önálló palesztin állam létrehozásának elsődleges feltétele a terrorakciók leállítása. A Hamász bizonyította: nem akar Izraellel békében élő palesztin államot, nem mondott le alapvető céljáról – az évtizedes arab álomról –, a zsidó állam likvidálásáról. A merénylettel igazolta az oly sokat kifogásolt izraeli intézkedések létjogosultságát, mint amilyen például a biztonsági kerítés építése.

A Hamász a nemzetközi közvélemény arab(palesztin)barát részét is rádöbbenti, hamis az a jól hangzó propaganda, amely szerint van egy agresszív zsidó állam és vannak a szegény elüldözött palesztinok. Az arab államok tengerébe beékelődött kis Izraelt megalakulásának másnapján megtámadták, s azóta is önvédelmi háborúk sorozatába kényszerítették. Nem az izraeli állam, hanem a szomszédos arab rezsimek gyűlöletpolitikája következtében kellett anno több százezer palesztinnak elhagynia szülőföldjét. Az 1947-es ENSZ-mandátum két állam létrehozását irányozta elő a történelmi Palesztina területén, a palesztin állam megteremtésének lehetőségét éppen az arab rezsimek torpedózták meg.

A Hamász most megismételné a történelmi hibát – ha csak rajta múlna. Hangsúlyozni kell: e szervezet még nem deklarálta (a PFSZ már megtette), hogy lemond a zsidó állam megsemmisítéséről. Ha ezt megtenné, azzal önnön létét kérdőjelezné meg. És nem a Hamász az egyetlen ilyen szervezet. Mindez felveti a kérdést, megteremthető-e így, béke nélkül, lényegében a terrorra építve egy új állam. Tudna-e minimális biztonsági garanciákkal szolgálni Izraelnek akkor, amikor jelentős, fanatikus erőit évtizedek óta a zsidó állam megsemmisítésének eszméje élteti. Válaszút elé érkezett az egész közel-keleti helyzet. Vagy fennmaradnak a terrorszervezetek és nem lesz palesztin állam, vagy felszámolják a terrorszervezeteket. De ki, mikor és milyen eszközökkel? Nos, ez ma a világpolitika egyik legfogasabb kérdése.