Testvérosztályok találkozása Székelyudvarhelyen

Honnan is jött az ötlet, hogy elrepüljünk Erdélybe, és testvériskolánkat, a Tamási Áron Gimnáziumot meglátogassuk? Számunkra már ismert tény, hogy Szabó Gábor tanár úrral, vagyis az osztályfőnökünkkel és – régi barátja, az erdélyi Tamási Áron gimnáziumbeli – Dimény Varga Lászlóval, vagyis a mostani X. B osztály osztályfőnökével kezdődött minden. Egy szerencsés véletlen folytán úgy adódott, hogy mindkettőjüknek egyszerre lett – egyszerre induló – saját osztálya. Innen jött az ötlet, hogy miért is ne lehetnénk testvérosztály? (Ha már így alakultak a dolgok.) Természetesen minden diáktól megkérdezték, hogy mi a véleménye erről. Mi, a II. C egyetértettünk, és nagyon felkeltette az érdeklődésünket ez az újdonság, szinte már izgatottak voltunk, hogy egyszer majd a valóságban (offline) is találkozhatunk. Ezek után mindkét osztályról készült osztálykép is, elküldtük egymásnak, persze nem maradhatott el az sem, hogy az Instagramon is átböngésszük egymás profiljait.

És elkezdődött a kapcsolat...

Közös megegyezés alapján szeptember 18-ára esett az a nap, amikor rendhagyóan – nem busszal, mint ahogy eddig jártak oda a diákok – repülővel utaztunk el Székelyudvarhelyre. Az osztályfőnökünkön kívül Kovács Zsuzsa tanárnő tartott még velünk. Félnapos utazás után, éjfél körül értünk a találkozási helyre, ahol már tárt karokkal vártak bennünket a családok. Az, hogy ki melyik családhoz került, Instagram-profiljaink alapján döntötték el, hiszen még nem igazán ismertek minket.

Az első este elég rövidre sikerült, mivel a tervezettnél később értünk a szállásokra, viszont reggel már 8 órára az iskolapadokban ültünk. Az első órán ismertették velünk a tervezett programokat, majd egy kis bepillantást nyerhettünk a diákok mindennapjaiba. Ezután egy román nyelvi óra következett, ami sok mindenben hasonlított a mi szlovákóráinkhoz. Itt beszélgettünk arról, hogy miben tér el az ottani oktatásrendszer a miénktől, például a tanárok 10-től 1-ig terjedő skálán osztályozhatnak, és itt a 10-es számít a legjobbnak. Ebéd előtt még ellátogattunk egy edzőterembe, ahol egyénien vagy csoportosan lehetett sportolni két személyi edző segítségével. Ezután átsétáltunk a Márton Áron Ifjúsági Házba, ahol várt minket az ebéd. Egy közeli könyvtárba is ellátogattunk, itt csoportokra osztva tartottak nekünk különféle előadásokat és programokat. Vacsorára visszamentünk az Ifjúsági Házba, az ételeket a testvérosztályunk tagjai hozták, hogy minél több helyi ízt kóstolhassunk meg. A prímet a zakuszka és a vinete vitték. Az estét végül rengeteg nevetéssel, új barátságokkal és tánccal zártuk.

Pénteken ellátogattunk a helyi múzeumba, ahol a Bolyai és a Divat a dualizmus korában című kiállítást tekintettük meg. Szerintem a résztvevők közül mind egyetérthetünk abban, hogy gyönyörű volt a kiállítás minden pillanata. Természetesen ha már Erdélyben voltunk, akkor kihagyhatatlan egy szejkefürdői kirándulás az Orbán Balázs Látogatóközponthoz, ahol megtekinthettük a csoda szép székelykapukat és az újonnan elkészült Mini Erdély parkot is. A napot éjszakába nyúló beszélgetésekkel zártuk a befogadó családjainknál.

Szombaton már sokkal lazább napunk volt, ugyanis 10 órától egészen délig wellnesselni voltunk a Septimiában. Ebéd után ugyanebben a központban bowlingoztunk, ami sokak számára újdonság volt, és elég szórakoztatónak is bizonyult. Gyorsan eltelt a délután, hiszen a bowlingozás után kaptunk négy szabad órát, amit mindenki kedve szerint tölthetett. Naplementekor újra összegyűlt az egész banda, és felmentünk a Sky Barba, ahonnan a nevéből adódóan pazar volt a kilátás és a hangulat is kellemes volt.

Igen, ilyen hamar eltelt az idő, hiszen már a vasárnapi napunkról mesélek. Reggel elbúcsúztunk a befogadó szülőktől, és igaz ugyan, hogy rövid ideje ismertük egymást, mégis szívszorító volt a tudat, hogy el kell válnunk. Ki tudja, mikor fogjuk őket újra látni? A testvérosztályunk tagjaitól viszont még nem kellett elbúcsúznunk, mert egészen a reptérig elkísértek minket. A reptérre vezető útvonalon még megálltunk Farkaslakán, Tamási Áron szülőházánál, majd Korondon, ahol a fazekasmesterségbe kóstolhattunk bele, és Parajdon is, ahol ellátogattunk a lenyűgöző sóbányába. A sóbányában egy kalandpark is volt, jó páran nem bírtuk megállni, hogy végig ne menjünk rajta, beleértve engem is. Innen már fél óra alatt a repülőtérre értünk, ahol mindenkitől elbúcsúztunk.

Szerdán még azt gondoltuk, milyen sok időnk lesz vasárnapig, mégis úgy elrepült, mint egy szempillantás. Sajnos semmi sem tarthat örökké, így már csak az vigasztal bennünket, hogy nemsokára viszontlátjuk egymást, és mi is egy legalább ennyire csodás, élményekben gazdag utazást szervezhetünk nekik.

 Szabó Viktória, II. C