Vegyi támadást sikerült meghiúsítani Nagy-Britanniában

Brit célpontok elleni vegyi támadást sikerült megakadályozniuk a brit és az amerikai titkosszolgálatoknak - jelentette kedden a BBC. Az értesülés szerint a merényletre készülők az al-Kaida terrorhálózat szimpatizánsai, és a támadás célpontja valamely zsúfolt nagy-britanniai közintézmény lett volna.

Brit célpontok elleni vegyi támadást sikerült megakadályozniuk a brit és az amerikai titkosszolgálatoknak - jelentette kedden a BBC. Az értesülés szerint a merényletre készülők az al-Kaida terrorhálózat szimpatizánsai, és a támadás célpontja valamely zsúfolt nagy-britanniai közintézmény lett volna.

A forrás megjelölése nélkül közölt értesülés szerint az összeesküvők egy erősen mérgező, a vegyiparban katalizátorként, illetve tudományos kutatásokhoz használt vegyületet, ozmium-tetroxidot töltöttek volna pokolgépekbe, amelyeket zárt térségekben robbantottak volna föl.

A BBC hírtévéje által idézett szakértők szerint a vegyület súlyosan károsítja az emberi szemet, tüdőt és bőrt, és szűk térben - például egy metróállomáson -, gáz halmazállapotban szétterjedve halált okoz.

A híradásban elhangzottakból nem derült ki, hogy mi lett az összeesküvők sorsa, csak az, hogy a merénylettervet a brit és az amerikai titkosszolgálatok közösen leplezték le, a csoport tagjai közötti üzenetforgalmat elfogva. A BBC úgy tudja, hogy a merényletkísérletet még az előtt akadályozták meg, hogy a támadás kitervelői beszerezték volna a felhasználni kívánt vegyi anyagot.

A londoni rendőrség a külső és a belső elhárítással együtt (MI6, MI5) éppen egy hete hajtott végre évek óta nem látott méretű terrorellenes razziát, jelentős eredménnyel. A rendőrségi akció egyik helyszínén, egy nyugat-londoni raktárépületben több mint fél tonna, ammóniumnitrát alapú műtrágyára bukkantak; szakértők szerint ebből igen nagy robbanóerejű bomba készíthető. Ilyen alapanyagból készült az indonéziai Baliban felrobbantott pokolgép is, amely több száz ember életét oltotta ki.

Nagy-Britanniában hónapok óta a második legmagasabb fokú terrorellenes készültség van érvényben, annak minden látványos külső jelével: a kiemelt - főleg londoni - helyszíneken fegyveres rendőrök járőröznek, az „érzékeny” közintézményeket betongyűrűvel vették körül, a tömegek, főleg turisták látogatta intézmények bejáratánál rendszeres a belépők és csomagjaik átvizsgálása.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?